Huszonkettedik fejezet- Nagy hír

 22. Nagy hír

Adam szemszöge

Itt vagyunk Kay-ék házában, már egy hete ideköltöztünk. Azaz már egy hete nincs életem… na jó… ez egy „kissé” ironikus volt,  mert nem csak én vagyok az egyedüli fiú itt, és Mattal is jól kijövök, viszont Elisa-val tegnap szakítottam. Megmondtam neki, hogy el kellett költöznöm Németországból, és meglehet, hogy pár évig nem fogjuk látni egymást, de szeretem, ezért azt kívánom neki, hogy legyen boldog, mire annyit válaszolt, „Mindent túldramatizálsz! Szakíts rendesen, mond a szemembe amit szeretnél, ne telefonon, vagy úgy nem megy?!” Aztán lecsapta a telefont. Akárhányszor hívtam, sohasem értem el. Hát, így szakadt meg ez a párhetes friss kapcsolat. Az első barátnőm. Most is csak itt ülök a szobámban, a kedvenc zenéimet hallgatom, mint mindig, ha bánatos vagyok; és gondolkozok, hogy mit csináljak. Minderről persze nem tud senki semmit. Senki, leszámítva az én nővéremet. Mindig kiszúrja, ha van valami baj. Komolyan mondom, egy élő hazugságvizsgáló. Ezért meg szoktam kímélni a tehertől, és én számolok be neki mindenről. Így volt ez most is. Szegény nagyon berágott Elisa-ra… Most az előbb is programokat szervezett, ugyebár nyár van… mindjárt ebéd. Kimegyek, megnézem, hogy mi lesz a kaja, de előtte átöltözök pizsiből melegítőbe; azt hiszem…

-         Jó reggelt Álomszuszék!- mondta Zoé.

-         Neked is. Mi lesz a kaja?

-         Ő… én nem tudom, kérdezd meg Kay-t.

-         Rendben.

-         De várj, öcsi. Nagyon rosszul festesz.- mondta komolyan.

-         Nem számít. Majd túl leszek rajta. – milyen gáz, ha egy fiú tele van érzelmekkel—erre elmosolyodtam.

-         Mi az Öcsi? Most már nem vagy annyira depis Miatta? – kérdezte halvány mosollyal az arcán.

-         Nem tudom. Majd meglátjuk.- mosolyogtam vissza.- viszont most megyek kideríteni, hogy mi lesz a kaja.- már el is indultam, de megállított.

-         Sajnálom, hogy ilyen mélyen érint ez a dolog. Egy napot elvesztegettél a szomorkodásra Miatta. Ne merészelj többet is. Nem éri meg.- mondta komolyan.

-         Rendben.- mondtam.- De most már komolyan megyek.- mondtam nevetve.

-         Várj! Ma elmegyünk bulizni…

-         Jó szórakozást.

-         Had fejezzem be. Te Em és Én. Esetleg Riley is. Szóval készülj, mert elmegyünk SHOPPINGOLNI ebéd után!!!- sikította Zoé.

-         Zoé, te betegesen szeretsz vásárolni.

-         Ez van. Szóval készülj lelkileg: ruhákat fogsz próbálni!

-         MI?? Ne neee! Én ugyan nem. Nem vagyok láány…

-         Nézd már. Még mindig ugyan az a kifogása.- mondta az ajtóból Kay.

-         Micsoda?! Ti összefogtatok ellenem?-kérdeztem kikerekedett szemekkel. Nem gondoltam volna róluk.- ez így nem fair!

-         Nyugi Ad. Csak egy napot kell kibírnod. –nyugtatott , azaz próbált nyugtatni Kay. – Abba nem halsz bele…

-         Csak kómába esek… nem! Engem nem tudtok erre rávenni. Nem megyek.

-         Jajj Öcsi, tök jó lesz! Jól fogsz mulatni!

-         Zoé, miért csinálod ezt?!

-         Nyugi Ad.

-         Jajj ne…- sóhajtottam. Nem igaz. Hogy tudnám meggyőzni őket arról, hogy ez nekem rossz? Megvan… Matt!—vigyorogtam, mint a vadalma.

-         Valami ötlete támadt.- mondta Kay letörten.

-         Tudom, de nem fog neki összejönni.- mondta magabiztosan Zoé.

-         Miért?- fordultam nővérem felé.

-         Mert tudom, hogy mit tervezel.- mondta Zoé.

-         Ó, bakker!- csúszott ki a számon. Zoé rögtön eltűnt a nappaliból, és el kezdett futni Kay-ék hálószobája felé. Én gyorsan utána vetettem magam, és el kezdtem csikizni. Zoé úgy nevetett, hogy alig kapott levegőt, de közben a halálomat tervezte. Hirtelen valaki elkapott hátulról, és engem is elkezdett csikizni.

Kay szemszöge

Adam mosolyog, pedig sírnia kellene. Jajj ne. Valamit kifundált.

-         Valami ötlete támadt.- mondtam letörten Zoénak. Neki nem kellett egy perc sem, rögtön megadta a lehető legjobb választ.

-         Tudom, de nem fog neki összejönni.- mondta ördögi mosollyal az arcán. Adam ijedten figyelt Zoéra.

-         Miért?

-         Mert tudom, hogy mit tervezel.- mondta Zoé. Hihetetlen hogy mennyire ismeri az öccsét.

-         Ó bakker.-hallottam Ad fakó hangját.

Ekkor kezdődött a „fogócska”. Zoé el kezdett futni a mi szobánk felé, de Adam elkapta. Mind a ketten a földön kötöttek ki. Zoé alul, rajta Adam feküdt, így Zoé nem tudott megmozdulni. Adam el kezdte csikizni nővérét, de Zoé ahelyett, hogy könyörgött volna, még akkor is az Adam elleni bosszút tervezgette, persze röhögés közepette. Én nem tudtam neki segíteni, de Emi gyorsan vette a lapot, és el kezdte csikizni Adamot. Adam öblös nevetésével telt meg a ház. Gyorsan fölhívtam Matt-et, mert tudtam, hogy Zoé azért rohant el a szobánkba, hogy vele beszéljen. Amíg a telefon kicsöngött, mind a 3-an „gyilkolták” egymást, de amikor megszólaltam, akkor hirtelen abbahagyták.

-         Halo?

-         Szia szívem.- üdvözöltem.- csak azt szeretném kérni, hogy ne segíts Adamnak, mert megérdemli, amit kapni fog, és csak segíteni akarunk rajta.- mondtam közben az említett feszült szemeibe néztem.

-         Miért?

-         Csak szeretnék a lányok elvinni egy buliba, és ezért el kellene menniük vásárolni, és ez ellen tiltakozik annyira.

-         Shoppingolni?!

-         Igen.

-         Ó szegény. És mit szeretne tőlem?

-         Gondolom azt, hogy beszélj le minket.

-         Ó, értem.

-         Akkor nekünk, vagy neki segítesz, szívem?

-         Nektek, de attól függetlenül ellenezem az ötletet.- mondta mosolyogva.

-         Köszi. Szeretlek. Várunk.

-         Rendben, szia.

-         Szia.- mondtam, majd letettem.- velünk van.- mondtam mosolyogva.

-         Hogy ne lenne veletek, amikor így az ujjad köré csavartad?!- háborodott föl Adam, de belül már elfogadta, hogy ezt a meccset már elvesztette.

-         Jujj de jó! Ad is jön velünk vásárolni! Már tudom, hogy hova megyünk! Veszünk majd egy szuper nadrágot, és…-sorolta tovább Zoé, de én nem figyeltem oda rá, mert mentem vissza főzni. Miután végeztem a főzéssel, betoppant Matt egy kis üdítővel. Hozott kólát, és narancslevet, meg egy kis citromos-szénsavas üdítőt.

-         Itt is vagyok.- mondta, majd adott egy puszit. A többiek előtt nem nagyon szoktunk csókolózni. Én nem szeretem, de néha nem bírom ki… olyan édes, és…

-         Szia.- mondta Zoé.- köszi, hogy velünk vagy.- mindta ujjongva, majd fogta magát, és beleugrott Matt nyakába, úgy kezdte el puszilgatni.

-         Khmm…- köszörülte meg a torkát Adam.

-         Egy kicsit túlzásba vittem?- kérdezte Zoé.

-         Kicsit sem…-felelte Adam.- Matt, beszélhetnénk?

-         Igen, persze.- felelte szerelmem.

-         Várjatok. Valaki terítsen meg, utána ebéd. Majd később beszélgettek.

-         Jó, jó.-mondta Ad.

-         Matt, megterítesz?

-         Igen.

-         Gyere Adam, had beszéljek veled addig.- mondtam neki, majd bementünk a szobánkba.- nézd Adam, Matt nem azért nem segít, mert nem ért veled egyet, hanem azért, mert megkértem. Amúgy mondta, hogy veled ért egyet. És még valami. Kérlek, érezd jól magad ma, mert csak miattad csinálja ezt Zoé. Azért, hogy segítsen neked elfelejteni Őt. Legalább csak színleld azt, hogy jól érzed magad, de természetesen azt kívánom, hogy tényleg érezd jól magad. Csak próbáld meg. Tudod, Zoénak fontos, hogy jól érezd magad, és ha nem, akkor az neki fáj. Ezért ilyen jó nővér.- mondtam neki. Úgy tűnt, hogy megfontolja az imént hallottakat, majd válaszolt.

-         Rendben. De csak most az egyszer.

-         Köszi, kezet rá?

-         Kezet rá!- mondta, majd kezet ráztunk. Aztán kimentünk, és megettük az ebédet. Úgy láttam, hogy mindenkinek ízlett, így befűztem a receptet a receptes könyvembe, amiben már jó sok recept van, mind más országok ételeivel. Mióta külön élünk/élek anyáéktól, azóta gyűjtöm a recepteket.- Valaki segít elmosogatni? Em, Zoé?

-         Igen, jövünk.- mondták.

Adam, és Matt elmentek beszélgetni, és én nem akartam, hogy a lányok hallgatózzanak.

-         Megcsináljátok a mosogatást, és a törölgetést, amíg én megetetem ezt az éhenkórászt?-kérdeztem rosszcsont matyira nézve, aki a lábamnál csücsült farkcsóválva.

-         Aham, menj csak, aztán pihenj.- mondta Zoé az én „nővérkém” olyanok ők nekünk, mintha az édestestvéreink lennének. Azért szoktuk huginak, öcsinek, bátyónak, vagy esetleg nővérkémnek szólítani egymást. Volt már olyan, amikor Zoé a testvérének mutatott be minket. Persze véletlen.—ezen elmosolyodtam.

-         Lányok, emlékeztek, amikor Zoé Billynek a tesójaiként mutatott be minket?

-         Igeen!- mondta röhögve Zoé.- hogy állt már a szeme…- röhögött tovább.- nagyon vicces volt!

Aztán megetettem Szuszit.

-         Héj, Kay, indulnunk kéne.

-         Adam, én nem megyek. Zoéval, és Emmel mentek.- mondtam.

-         Ó… tényleg. Gyertek lányok, vásároljunk.- morogta Ad. Ránéztem, majd egy picit elmosolyodtam. Készül valamire. A lányok még mindig mosogattak, és annyira beszélgettek, hogy nem hallották Adam-ot. Ő odasettenkedett, és megcsikizte Zoét. Zoé annyira megijedt, hogy lefröcskölte magát, és Emi-t.

-         Adam! Erre feltétlen szükség volt?!- dühöngött Zoé.- most vehetem át a ruhám. De ami késik, nem múlik.- mondta Zoé, majd elment átöltözni. Pár perc múlva már itt sem voltak. Most már csak Matt és én maradtunk itthon. Matt odajött hozzám, és mélyen a szemembe nézett.

-         Kayra Brown! Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül…?- kérdezte vágyakozva.

-         Igen, igen, IGEN!!- kiáltottam el magam. Hozzá megyek Matthoz, ezt nem hiszem el! Ujjamra húzta a gyűrűt, és leültünk a kanapéra, úgy beszélgettünk tovább. Mikor a többiek hazaértek, bejelentettük a nagy hírt.

-         Sziasztok!- mondta Zoé, miután becsukta az ajtót.

-         Sziasztok!- köszöntünk mi is, és feltápászkodtunk a kanapéról. Boldogan mentem elébük, és kinyújtottam feléjük a kezemet, hogy látható legyen a gyűrű.

-         Úr Isten! Ez az, aminek gondolom, hogy mi??- kérdezte Zoé.

-         Igen, Matt megkérte a kezem!- ujjongtam.

-         De hát még csak most leszel 18.- mondta Emi.

-         Holnap, Em. És mire összeházasodunk, addigra kijárom a sulit.

-         Hát, ti tudjátok! Örülök nektek.- mondta Emi, és sorban gratuláltak. Emi, meg Zoé megcsodálták a gyűrűm, és utána már csak anyuékat kellett elmondanom a nagy híreket. Majd holnap… akkor már nem köthetnek bele… gondoltam, és vissza tettem a telefont a helyére.

*Álom*

„ Egy erdő közepén álltam, velem szemben egy fiú állt, arcáról rettentően nagymértékű fájdalmat olvastam le. Meg akartam kérdezni, hogy mi a baj, de egy hang sem jött ki a torkomon. A fiúnak zöldes-kék szeme volt, úgy világított a sötétben, mint egy neonszál… Ekkor vettem csak észre, hogy az egész erdő sötétbe van burkolózva. Föltekintettem az égre, melyen csak egy teliholdat láttam… Milyen ironikus… Nagy lepetésemre föltűnt még néhány dolog a sötétben, túl sötét van az én szemeimnek ahhoz, hogy lássam, hogy mik azok… Abban biztos voltam, hogy nem csak egy lény. Ránéztem a fiúra, bele a szenvedő, bánatos szemeibe, körül akartam nézni, de nem tudtam, szemei rabul ejtettek. Féltem, ha elfordítom a tekintetem eltűnik. Mellette biztonságban éreztem magam, én sem tudom, hogy miért. Aztán ő elfordította a fejét, és én akarva, akaratlanul követtem tettét, ugyanabba az irányba néztem és megpillantottam a titokzatos lényeket. Nem volt bennük semmi furcsa, hiszen itt élnek a vadonban, az erdőben, mégis félelem töltött el. Ugyanis nem más volt ott, mint hét puma. Nem is hederítettek rám, ez egy csöppet megnyugtatott, ezért visszafordultam a fiú felé. Ő még mindig a pumákat leste, és elém lépett egy kicsit, ezt furcsállottam, hiszen nem értettem, hogy miért teszi. Egy pillanat múlva már meg is láttam az okát. Egy a pumák közül felénk tartott, megnyalta a száját, majd ügetésbe kezdett. Pár méter múlva ügetése rohanásba csapott át, és áldozata szemébe bámult. Én csak álltam ott. Szemben a pumával, ami engem szemelt ki. Tudtam, hogy végünk. Sajnáltam szegény fiú-t, amiért miattam kell meghalnia, de hirtelen olyat csinált, amit nem is gondoltam volna. Rávetette magát az állatra, és elgurultak mellettem. Én csak egy halk „NEE”-t tudtam mondani, aztán megszakadt az álom.”

Zihálva gördültem le az ágyról, aztán megpróbáltam fölkelni, ami sikerült is, és visszamásztam az ágyamba. Mondanom sem kell, hogy ezek után nem igazán tudtam tovább aludni…

Minden nap eszembe jutott a fiú az álmomból. Nem tudom kiverni a fejemből. Nem is ismertem, de amikor rávetette magát arra a pumára, féltettem. Mit jelent ez az álom?

"Olyan volt, mintha félálomban lettem volna, nem gondoltam semmire, mégis tisztán láttam magam előtt azt a fiút, mintha csak egy képet nézegetnék. Láttam nyúlánk, izmos testét, gyönyörű zöldeskék szemét, amely már-már világított a sötétben. Láttam kemény, fehér bőrét, gyönyörű barna haját. Túl szép volt, hogy igazi hús-vér ember legyen. Soha nem láttam hozzá hasonló teremtményt. Olyan volt, mintha a védőangyalom lett volna. Csak úgy megmentett a puma elől. Istenem. Lepörgött előttem a jelenet. A fiú rávetette magát az állatra. Csak miattam. És mi van, ha meghal?! Kay ne legyél bolond! Tudom-todom csak egy álom volt, de akkor is, olyan igazinak tűnt. Még az is, ahogy rám nézett. A fájdalom a szemében…- megborzongtam.”

Huszonegyedik fejezet- Összeköltözés

 21. Összeköltözés

Miért jött ide?

-        Kayra?! Te mit keresel itt?!-kérdezte.

-        Ehm… ezt én is kérdezhetném tőled…

-        Jó napot!- mondta Matt szégyenlősen.

-        Te meg se szólalj! –mondta mérgesen. -Kinek az ötlete volt ez?!

-        Az enyém.- mondtam.- Matt nem is tudott róla…

-        Hogy jöttél el ide? Jajj ne mondd már, hogy Zoé-ék is benne vannak.-állt össze a kép a fejében.

-        Nem… nincsenek.

-        Pocsékul hazudsz!

Ding dong.

-        És Te mit keresel itt, anyu?

-        Én csak… beszélni szerettem volna Matt-tal, de már nem légyeges.-mondta.

-        Sziaztok!- mondta Zoé, de amint meglátott minket, meg torpant.- Keresztanyu? Hát te?

-        Hogy tehettétek ezt?! Nem bíztatok meg bennem. Mindeki velem jön. Most! Kayra mozdulj! Szia… Matt.-mondta fintorogva.

Adtam szerelemnek egy búcsúcsókot, és egy „bocsi”-t súgtam a fülébe, de anyu megelégelte a búcsúzkodásunkat, és elhúzott onnan. Otthon kaptunk egy kis prédikáció-t, majd fölküldött minket a szobánkba… és ez még csak az első nap volt… jól van, második. A következő 5 napban csak facebookon keresztül tudtam Matt-tal beszélni, vagy telefonon keresztül, de azt akkor abbahagytam, amikor anya hallótávolságon belülre került. Anyuval nagyon összevesztünk, amit apa csak egy kicsit komolyabb mosolyszünetnek nevezett. Anyu mindvégig azt hajtogatta, hogy Matt a hibás, miért nem figyelt? Miért hajtott gyorsan? Egyszer meg: „Kay, ez a fiú eljátszotta a lehetőségét, én mondom neked, eljátszotta.”- mondta. Szegénykém becsavarodott… de nem ez az  egyetlen dolog, ami nyomasztott. Az utolsó napot töltöttem otthon, senki sem volt itthon, Em és én már összepakoltunk már az indulásra. Már elmúlt dél, amikor becsöngettek.

-   Nyitom.- kiáltottam, majd eltotyogtam az ajtóig. Ott egy futár állt.

-   Jó napot! Ön Emily Brown?- olvasta föl a nevet a papírról.

-   Nem, ő a húgom. Miben segíthetek?

-   Van egy küldemény a húga számára.

-   Átvehetem?

-   Persze. Itt írja alá, kérem.

-   Rendben. Köszönöm.- mondtam, majd adtam neki 5 eurót a kiszállításért.

-   Én köszönöm! Viszlát!

-   Viszlát.- mondtam, és tárcsáztam Em-et.

-   Hm?

-   Szia. Kay vagyok. Lenne valamim a számodra.

-   Jujj! Mi az?

-   Nem tudom. Be van csomagolva. Most hozta a futár.

-   Jujj! Ki küldte?

-   Riley Smith van rajta.

-   A kis édibogyó! Nagyon hiányzik már!

-   Hol vagy?

-   Éppen befordulok a sarkon.

-   Oké! Várlak!

-   Oké. Szia.

-   Szia. – mihelyt leraktam a telefont, már nyílt is az ajtó.

-   Szia! Hol az ajándékom? Azta! Ez de szép!!- ugrált föl-s-le.

-   Nyugi, hugi, nyugi!

-   Van rajta valami.

-   Igen, egy levél.

-   Fölolvasod? Én kibontom.

-   „Nagyon hiányzol, várlak. Riley”

-   De édes!!- mondta, majd kibontotta az ajándékot. Volt benne egy plüss maci, ami tartott egy bekeretezett képet róluk. Milyen aranyos.- Kay, nézd! Egy másik levél!

-   Magadra hagylak vele.- mondtam mosolyogva.

Aztán elmentem pihenni. Gyorsan átöltöztem pizsibe, és lefeküdtem aludni. Álmodtam valamit.

„ Az ágyamon feküdtem, mellettem Matt aludt. Pár perc múlva Matt is fölébredt, aztán kimentünk a napaliba, még mindig segített menni, de már nem fájt annyira az oldalam. Amikor odaértünk a nappaliba, akkor meglepődtem. Zoé, Adam, és Em volt ott.  Em megkérdezte Zoé-tól:

„Milyen itt lakni?” itt lakni? Ideköltöztek? De jó!

„Nagyon jó! Szia, Kay!”

„Sziasztok! Annyira örülök, hogy itt vagytok, itt laktok!”

„Én is!”- mondták egyszerre az Inch testvérek.

„Menjünk el egy fagyizóba.” mondta Riley.„Ismerek egy jót itt a közelben.”

„Rendben, az jó lenne.”

Lassan fölébredtem, és nem hittem el, hogy mit álmodtam. Ez egyszerűen fantasztikus!-gondoltam.

- Van itthon valaki?

- Igen, mindenki itthon van.- mondta Em, majd bejött hozzám.

- De jó! Van egy ötletem! Idehívod Zoé-t és Adam-ot? És persze te is gyere vissza.-hadartam.

- Aham.-mondta, és már el is ment. Rövid időn belül meghallottam Adam öblös nevetését, majd libasorban bejöttek.

- Mit szeretnél mondani hugi?- kérdezte Adam. Mindig lehugiz, mert kisebb vagyok nála. Szerinte Emmel ikrek vagyunk. Van benne némi igazság, de akkor is. Mindenesetre én szeretem, amikor huginak szólít.

- Az az ötletem támadt, hogy oda kellene költöznötök hozzánk.- mondtam, mire mind a hárman ledöbbentek, majd a sokkból először Zoé „ébredt” föl, és a nyakamba ugrott.

- Jajj de jó lenne! Úristen Kay! Te gondolatolvasó vagy! Éppen azon gondolkoztam, hogy hova kellene költöznünk, mert ugyebár kevés a fizetésem, és ezért nem tudjuk kifizetni az albérletet, de máshol meg nem találtam olcsóbb albérletet.-magyarázta Zoé. Nagyon fölpörgött. Adam meg csak állt ott, mint egy szobor. Mi lehet a baj? Úristen! Hogy felejthettem el! Adam barátnője!

- Adam nem kell jönni, ha nem szeretnél.- mondtam megértően, mire rám villantak szemei, majd megrázta a fejét, és elmerült gondolataiban.

- Akkor mi gyorsan összepakolunk, és indulhatunk is.- mondta Zoé, majd megrázta kissé öccsét, aki helyeselt, és elindultak a szobájukba összepakolni.

- Megyek, segítek.- mondtam. - Addig az alvást is meg tudjuk beszélni.

- Mi?! Én nem fogok Zoéval aludni!

- Szintén.- haborodott föl a testvérpár.

- Kay, nincs is több hely.- mondta Em, mikor beért a szobába.

- Dehogy nincs!- hadartam. - Van egy szoba, ami szabad, vagyis csak dobozok vannak benne.

- Akkor fölajánlom az ágyam, és Zoéval aludhatunk együtt.- ajánlotta Em.- Persze ha ez neked is megfelel.- fordult az érintett felé.

- Persze! Tökéletes!- mondta Zoé pakolás közben.- De egy valamit nem értek…

Zoé szemszöge

- Mit nem értesz Zoé?- kérdezte Kay.

- Miért?

- Mi miért?

- Miért szeretnéd, hogy odaköltözzünk?

- Ohh... Csak eszembe jutott. Gondoltam örülnétek neki.- mondta Kay.

- Jól gondoltad!- válaszoltam, majd megint a nyakába ugrottam, és körbepusziltam.- Viszont itt hol tanulnánk?

- Ott, ahol mi.- mondta Kay.

- Jó. Azt ki intézi el?

- Majd én.- válaszolta.- Csak előtte iratkozzatok ki a másikból.

- Azzal nem lesz baj. Köszi még egyszer!!

- Ma majd még felhívom a sulit.-mondta Kay.- Adam, akkor te is jössz?- kérdezte.

- Ehm... Igen?

- Ez a beszéd!-nyugtázta Kay.- Megyek, szólok apunak, hogy többen vagyunk.
Kay már elindult egy kicsit lassan, meg bicegve, de azért már tud magától járni.

- Emi, segítesz becsukni a bőröndöt?- kérdeztem.

- Persze.- válaszolta. Míg mi a bőröndömmel vacakoltunk, Adam is felszívódott, és elment a szobájába. Öt perc múlva készen is voltunk a bőrönddel, és Emi ragaszkodott ahhoz, hogy ő vigye le a bőröndöt.

- Köszi a segítséget Emi!

- Nincs mit, a mai edzés is megvolt.- mondta nevetve.

- Megyek, megnézem Adamot.

- Ok. én addig leviszem a bőröndöt. Siessetek, hamar haza szeretnék érni.- trillázta nevetve.

- Jó, jó, mindent megteszek az ügy érdekében.- mondtam én is nevetve.

Gyorsan kimentem a szobából, persze előtte adtam egy puszit Eminek, aztán rohantam Adam szobájába, útközben találkoztam keresztapuval, neki is adtam egy puszit, majd szaladtam tovább. Keresztapu olyan viccesen festett, hogy nem tudtam megállni, hogy nevessek. Nagyon fel voltam szabadulva, mert nem kell többet aggódnom az albérlet miatt.
- Szia öcsi!- mondtam miközben kopogás nélkül berontottam a neki kijelölt szobába.

- Szia.- mondta.

- Mi a baj?

- Semmi.

- Ugyan már, olyan savanyú vagy.

- Hmm... Lehet, hogy azért, mert épp most jöttem össze Elisaval, és máris szakítanom kell vele e miatt az idióta költözés miatt!- mondta egy szuszra.

- Jajj Adam! Te is tudod, hogy nem csak Elisa van a Földön, egy két hét, és lesz egy másik barátnőd, meglásd.

- Aham, csakhogy én éppenséggel Elisa-t szeretem, és te meg ne beszélj.

- Tudod, hogy amúgy is elköltöztünk volna. És amúgy sem abba a suliba jártál, mint ő. És....- mondtam volna tovább, de a szavamba vágott.

 - Igen, de egy fél óra alatt odaértem, de most... Négy órát kell utaznom, hogy láthassam.- mondta szomorúan.

- Nyugi, nem lesz semmi baj. Majd megbeszélitek a dolgot, szüneteltetitek a dolgot, vagy távkapcsolat... Az csak erősíti a kapcsolatokat... Igen a távkapcsolat a legjobb megoldás.

- Hm. Nem tudom. Majd fölhívom.

- Rendicsek! Én most megyek, hozd a bőröndöd, és induljunk, valaki nagyon otthon szeretne már lenni.- mosolyogtam rá.

- Ok, szia, és köszi.

- Nincs mit.- mosolyogtam rá.- De most már kérem vissza az öcsémet, ez a gondterhelt arc nem a tiéd.

- Jó-jó.- sóhajtotta, mire én még jobban elmosolyodtam. Végül feladta, és ő is elmosolyodott.

- No, látod, nem is volt olyan nehéz! Szia.

- Szia.

Kay szemszöge

Miután fölvetettem az ötletem, mindenki csak állt ott, gondolkozott. Először Zoé tért észhez. Megbeszéltük a dolgot, majd mindenki ment a saját útjára.

Em és Zoé összepakolnak, én meg lementem apunak szólni, hogy többen megyünk. Apu beleegyezett rögtön, de anyu... Volt vagy ezer kérdése. Zoéék odaköltöznek? Miért? Nincs így is dugig az a ház? Nem lesz kellemetlen olyan sokan ott lakni? Matt elköltözött?! El kellene! -Ez volt az egyetlen kijelentés-felszólítás, aztán folytatta tovább a kérdezgetést. Én csak intettem neki, és eldöcögtem a kocsihoz. Anya egy ideig csak hápogott, aztán magában puffogott tovább. Én beültem a kocsiba, és mivel nem volt semmi dolgom, ezért gondolkodtam. Gondolkozásomból hugi ébresztett föl.

- Szia Kay!- hajolt be az ablakon hugi.

- Szia. Készen vagytok?

- Szerintem igen. Az előbb raktam be Zoé cuccait. Már csak Adam cuccai kellenek.- válaszolta.

- Rendben.

- Itt vagyunk!- kiáltotta Adam az ajtóból.

- Emlegetett szamár...- suttogta Em, mire én fölnvettem.

- Hova tegyem a cuccot?- kérdezte Adam.

- Gyere, mutatom.- indult el Em a csomagtartóhoz, addig Zoé beült mellém.

- Már nagyon kiváncsi vagyok a fiúdra. Eddig csak egyszer láttam, de akkor aranyosnak tűnt.- mondta Zoé.- Remélem, hogy meg fog kedvelni. Jajj és a suli. Milyen? Van sok helyes pasi? Persze Matton kívül... Jajj Kay! Annyira örülök, hogy odaköltözhetünk hozzátok! Matt tudja?- hadarta. Csak úgy ömlött belőle a szó.

- Ő... Nem, nem tudja, hogy ti is jöttök, de nem lesz semmi kifogása ellene. És nyugi, neked is találni fogunk egy pasit.- nyugtattam meg.

- Köszi. De ezt nem értem. Miért dobott LuLuért Bobby? Olyan jól megvoltunk soha nem veszekedtünk. Szerettem.- mondta elcsukló hangon.

- Nyugalom. Sss. Nincs semmi baj. Bobby nem volt valami nagy szám, csak egy izomagyú tökfej. Már megbocsájts, de az aki valaki másért dob téged, az csak tökfej lehet!

- Köszönöm.- mondta hálásan.

- Nincs mit, érted akármit.

- Nah készen is vagyunk. Apud is jön, mindjárt indulhatunk.- mondta Adam miközben beszállt.

- Köszi a tájékoztatást öcsisajt.- mondta Zoé.

- Mindenki kapcsolja be a biztonsági övét, a felszállást hamarosan megkezdjük. Az utazás 15-20 percet vesz igénybe. Érezzék jól magukat, köszönjük, hogy a mi járatunkat választották.- hallottam az ismerős mély hangot a volán mögül.

- Haha... Apu ez vicces volt, de most már kérlek, induljunk, mert nagyon szeretném látni Mattet.- kacagtam. Úgy tűnik, hogy ezt a mosolyt ma semmi sem hervaszthatja le a számról.

- Jól van, jól van.- mondta, azzal beindította az autót és már mentünk is. Az út tényleg 15-20 perc volt, addig azzal szórakoztunk Zoéval, hogy a felhőket néztük a kocsiból. Rögtön támadt egy ötletem, mégpedig az, hogy ha hazaérünk, akkor kiviszünk pár plédet, és mint az amerikai filmekben, nézzük az eget. Ezt hiánytalanul mindenki meg fogja csinálni, mert ilyet legutoljára négy éve csináltunk a tengerparton. Már nagyon hiányoznak az együtt töltött idők Zoéval és Adammal, meg persze Emmel. Milyen sok rosszaságot csináltunk. Persze előtte esetleg utána Zoénak ki kellett festenie minket, mert különben beköpött volna minket. Mindig fél órán keresztül ügyködött rajtunk, de Adam mindig megúszta, mert mindig az volt a kifogása, hogy " én nem is vagyok lány". Egyszer majd megkapja.- vigyorogtam gonoszul.-De most végre itthon vagyunk. Kipakoltunk, és mi Matt-tal egy kicsit kettesben voltunk, utána, mint ahogy én azt elterveztem, kimentünk a friss levegőre három pléddel, leterítettük, majd néztük az eget. Mindenki ott volt: Zoé és Adam, Em és Riley, és mi, szerelmem és én.

Huszadik fejezet- Megszökés

 20. Megszökés

-         Álljon meg a menet! Mesélj el mindent! MOST!- mondtam neki.- Kérlek?- tettem gyorsan hozzá.

-         Majd később. Most megyek enni.-mondta, ezzel egy időben megkordult a gyomrom.

-         Uhh… asszem, hogy én is veled tartok. Állatira éhes vagyok. Hmm… tudjátok mit? „Meghívlak” titeket reggelizni. Megcsinálom a reggelit, és nektek csak le kell ülnötök enni.

-         Ez jó ötlet…-kacsintott rám Adam elismerően.

-         Öcsi! Légy már észnél! El van törve a bordája… hogy tudna ránk főzni?!-szidta le Zoé.

-         Ő… van ebben valami… de akkor Te csinálod meg a reggelit!- durcizott be Adam.

-         Na neeeeem! Majd te megcsinálod magadnak! Nagy kisfiú vagy már…-mondta Zoé.

-         Majd én. Csak vigyetek oda egy széket is.

-         Én viszlek téged, Zoé a széket!-mondta Adam, majd fölcsillant a szeme.- Látjátok, hogy milyen zseni vagyok?! Még rímelt is.- mondta büszkén, mire Zoé csak a szemét forgatta.

-         Csak el ne szállj magadtól…-mondta Zoé szúrósan.

-         Épp azért kellek én, hogy lenn tartsam a Földön… A súlyom lehúzza…-magyaráztam. Ez hál’ istennek megtörte a jeget, és mindenki fölnevetett.

-         Akkor mehetünk?- kérdezte Adam.

-         Persze.-válaszoltam.

Azzal megfogott, és elvitt a konyhába.

-         Tíz perc, és kész a  reggeli…- mondtam miközben palacsintatésztát kevertem össze.

Miután elkevertem, gyorsan előkészítettem a serpenyőket a szalonnás tojáshoz. Az utóbbi elkészítése öt percet vett igénybe, aztán elmostam a serpenyőket, és elővettem még egyet. Ezután nekiláttam a palacsinták készítésének, amivel elég gyorsan haladtam. A többiek addig tv-t néztek, és olykor-olykor veszekedtek, de azt nem hallottam a sercegés miatt, hogy min. Hamarosan készen is lettem 100 darab palacsintával. Igaz, hogy tovább tartott, mint tíz perc… De megérte.

-         Kész a kaja, gyertek, terítsetek meg.-kiáltottam ki.

-         Jövök már! –mondta Adam és Zoé segítségével fölrakta a terítőt, meg az alátéteket, aztán a tányérokat, amikre már ráraktam a szalonnás tojásokat, majd a szalvétát, késeket, és villákat. Pár pillanat múlva már csak én hiányoztam az asztalról…

-         Öhm… Adam… engem is kivinnél?- kérdeztem.

-         Igen, persze…- mondta röhögve.

-         Ez nem vicces.- szidtam le. Úgy látszik, hogy nem jutott el az agyáig a mondatom, mert még jobban rákezdett a nevetésre…

-         Dehogynem! Nem is tudod, hogy mennyire… ráadásul még amilyen képet vágsz… ezt le kell fényképezni…- heccelődött tovább.

-         Adam… szerencséd, hogy nem vagyok 100%-ig rendben, és nem agyilag, hanem testileg, mert különben nem élnél már…- mondtam egy szúrós tekintet kíséretével, mivel csak egy 1000 wattos mosolyt értem el tőle… Viszont miután még csúnyábban néztem rá, azzal a tipikus „ha tekintettel ölni lehetne…” nézéssel, egy kicsit lehervadt a mosolya, de még így is mind a 32 fogát láttam…

-         Akkor most szépen lassan fölveszlek… meg ne harapj… nem akarok veszett lenni…- csúfolódott tovább.

-         Adam Inch! Ezt még megbánod!

-         Heeeheee… azt szeretném én látni.

-         Hmm… nagyon meg leszel lepődve, amikor végrehajtom ördögi tervemet, viszont most együnk, mert kilyukad a gyomrom…

***

-         Majdnem elfelejtettem… van palacsinta… remélem, hogy még nem vagytok tele…- mondtam mosolyogva nekik.

-         Nekem még befér egy néhány…- mondta Adam.

-         Nekem is…

-         Rendben, akkor kihozza valamelyikőrök? Kakaó, és lekvár van a polcon. – mutattam az előbb említett fűszerekre.

-         Hozom már…-mondta Adam.

***

-         Hány palacsintát ettünk meg?- kérdeztem tőlük.

-         Én 10-et… -mondta Adam.

-         4-et.-mondta Zoé.

-         Én meg 2-t…-mondtam én.

-         Akkor maradt még…-kezde Adam.

-         84.-fejeztem be a mondatot helyette

-         Mennyit csináltál?!

-         100-at…-mondtam büszkén.- Na de most csináljunk ebédet… Mit szeretnétek enni ebédre?

-         Hmm… csirkét…-mondta Adam.

-         Az fini…-helyeselt Zoé.

-         Júj, akkor van egy jó ötletem. Tejszínes fokhagymás csirke. Nagyon finom, és hamar készen van.

-         Tökéletes.-mondták egyszerre.

-         Melyik fajtát csináljam? A gyorsabbat, vagy a lassabbat? Gyorsabb annyi, hogy csak megpirítom a csirkemellet, és fölöntöm szósszal, míg a hosszabb annyi, hogy megsütöm, mint a rakott krumplit.

-         Második.-vágta rá Adam.

-         A második nekem is.-mondta Zoé. Még soha sem láttam őket ennyire egyetérteni valamiben…-mosolyogtam magamban.

-         Oké. Akkor a második.- mondtam, majd hozzákezdtem az elkészítéséhez. Miután beletettem a sütőbe az ételt, Adam segített átmenni a nappaliba, és bekapcsoltuk a tv-t. Mivel nem volt semmi érdekes a tv-ben (F1 volt…) ezért interneteztem a telefonomon. Beléptem az facebookomba, majd ráírtam Matt-ra.

·         Szia -írtam rá.

·         Szia!

·         Hogy vagy? Mit reggeliztél?- kérdeztem.

·         ÉN jól vagyok… hiányzol. müzlit ettem… a kedvencedet.

·         Te is hiányzol. nemsokára megyek haza.

·         De hisz otthon vagy…

·         Nem ide… hanem oda

·         Ja… jól van. Hogy vagy? Mit csináltál eddig?

·         Jól, csak most még olyan vagyok, mint egy kisbaba… mindenhova cipelni kell. Még jó, hogy itt van Adam. Én csináltam reggelit. Tojásos szalonna volt, és pali.

·         Hmm.. az finom.-írta, majd megcsörrent az óra.

·         Lejárt az egy óra… ki kell vennem a kaját a sütőből. Szia. Szeretlek.<3 o:p="">

·         Én is szia

-         Adam. Lejárt az egy óra. Oda viszel?

-         Persze, legalább így is elrősödök.-mondta.

-         Köszi.-mondtam neki, majd egy puszit nyomtam az arcára.

Ekkor értek haza anyáék, apa egy kicsit később ért be a házba, mert ő hozta a cuccokat.

-         Gyertek, üljetek le, Em, teríts meg légy szíves, és együnk.- mondtam.

-         Jó időzítés.- mondta Em mosolyogva.

-         Hol voltatok?

-         Bevásároltunk.

-         Apa?

-         Horgásztam Tommal.

-         Mit fogtál?

-         Ott vannak a kocsiban, egy ideig halat fogunk enni.- kacsintott rám.

-         Ühüm… hát akkor jó étvágyat.- mondtam, majd elkezdtük a vasárnapi családi ebédet elfogyasztani.

***

-         Ki csinálta ezt a fincsi ebédet?- kérdezte anyu.

-         Én. Nem akarták megengedni, de miután a reggelit megcsináltam, megenyhültek… Jut eszembe… van pali.

-         Én tele vagyok.- mondta anya.

-         Én is.

-         Én is.- mondták sorban.

-         Akkor megyek, megmosom a fogam, és a szobámban leszek, ha kellek…-mondtam.

-         Rendben, pihenj csak.

-         Okés.- mondtam, azzal elindultam a szobám felé, de Adam észbe kapott (helyettem is) és segített elérni célom. Leültem az ágy szélére, és az ölembe vettem a laptopom, és bekapcsoltam, majd fölmentem facebookra. Matt is fönn volt, amire számítottam (ezért léptem be.)

·         Szia.

·         Szia. hogy vagy? Minden rendben?

·         Jól, köszönöm, épp megebédeltünk. Te?

·         Én is. Csak kegyetlenül hiányzol.

·         Van egy ötletem. Nemsokára találkozhatunk.

·         Rendben. Várlak.

·         Most megyek, hogy minél hamarabb találkozhassunk.

·         Rendben. Szia.

·         Szia<3 o:p="">

Egy kicsit ledőltem pihenni, de azonnal elnyomott az álom. Furcsa módon most nagyon élénk volt a fantáziám…

***

Megpróbáltam fölkelni, ami sikerült is, kinyitottam az ajtót, és kapaszkodva (a falba) kiléptem az ajtón, majd elkiáltottam magam. - Adam?! Segítenél egy picit?

-         Igen. –hallottam a választ lentről, majd a dübörgést a lépcsőn, majd magpillantottam Adamot. – mi az?

-   El szeretnék menni Matt-hoz… segítesz?

-   Igen.-ragyogott föl a szeme.- mit kell csinálni?

-   Rá kell venni Zoé-t arra, hogy segítsen. Amikor leraktok Matt-nél, egy órára el kellene mennetek megvenni az alibinket…

-   Oké. Zoé elintézve. -mondta, azzal lesuhant a lépcsőn. Én addig összeírtam, hogy mit kell venniük. Pár perc múlva Adam mosolyogva jött vissza.

-   Anyukáddal is megbeszéltem, hogy elmegyünk bevásárolni. És hogy téged meg addig is „tornáztatunk” a sétával…

-   Köszi.- mondtam neki egy cuppanós puszi kíséretével.

***

Fél óra múlva az ajtónk előtt álltam, és becsöngettem. Adam és Zoé már elmentek megvenni a dolgokat, amiket fölírtam. Végre kinyitotta az ajtót…

-   Szia.- mondtam.

-   Szia. Hát te? –kérdezte kitágult szemekkel.

-   Mondtam, hogy jövök…

-   Tudom, de azt gondoltam, hogy lesz itt még valaki… -mondta.

-   Ja… unokatesómék hoztak el… most veszik meg az alibinket…

-   Jó… akkor…

-   Inkább be szeretnék menni… ha nem baj.

-   Nem, dehogyis. Meddig maradsz?

-   Egy óránk van.

-   Segítsek?

-   Igen, légy szíves.- mondtam, aztán bementünk a házba, ott vad ugrálásba kezdett Szuszi. Megsimogattam, majd odafordultam Matt-hoz.- Szeretnék valamit megbeszélni veled. –mondtam.

-   Mit?- kerekedett ki a szeme megint.

-   Hogy vagy?-kérdeztem.

-   Én jól…- az „ÉN” szócskát eléggé megnyomta. –és te?

-   Elvagyok.- vontam meg a vállam.

-   Sajnálom. Ha jobban figyeltem volna…-kezdett bele.

-   Na éppen erről akarok veled beszélni. Matt. Ne hibáztasd már magad, nem tudtál volna semmit sem tenni. BALESET. Mond neked valamit ez a szó?! HA nem, akkor elmondom. A BALESET az az, amikor VÉLETLENÜL történik valami rossz. Például egy karambol, a miénk baleset volt. Egy fejbelövés az direkt volt. Ha például leesek a hintáról akkor az baleset, viszont ha lelöknek, akkor az nem az.

-   Értem, de akkor is az én hibám.

-   Matt. Kérlek.

-   Nem, Kay. Nem úgy van.

-   De. De te is tudod. Matt. Ne legyél már ilyen makacs!

-   Kay. Nem vagyok makacs, csak más oldalról látom a dolgokat.

-   Persze. De ez így rossz. Nem hibáztathatod mindig magad.

-   Nem fogom.

-   Matt ismerlek. A barátnőd vagyok. Ne adj, vagyis ne próbálj meg beadni olyan dolgokat, amiket te sem hiszel el.

-   Túl jól ismersz.

-   Még szép. Azt is tudom, hogyha ez így fog tovább menni, akkor az nem lesz jó. Ki fogsz borítani. Szeretlek, ezért nem tudom elviselni, amikor szenvedsz.

-   Tudom. –mondta, majd megcsókolt.

-   Próbáld meg elfogadni, hogy nem te vagy a hibás.- mondtam.

-   Megpróbálom. -mondta, majd megint megcsókolt.

-   Látod? Ilyen könnyű. Haladás. Dicsértem meg, majd minden mondat után megcsókoltuk egymást. Már nagyon hiányzott. Ezt tudtára is adtam.

Ding-dong.

Csöngettek, de nem foglalkoztunk vele. Tudtam, hogy Zoé-ék lesznek, de nem érdekelt. Itt vagyok szerelmem karjaiban, ajkaink egymást becézik. Mi kell még?!

-   Kayra?!- hallottam meg egy ismerős hangot, de nem az volt, akire számítottam.

Mi van?! Ő itt?! Mit keres ő itt?!

Tizenkilencedik fejezet- Unokatesók

 19. Unokatesók

Miután hazaértünk, lefeküdtem aludni, de előtte megfürödtem, amiben most is hugi segített. Nem akartam kórház szagú lenni… Jajj, de kár, hogy mindig álmos vagyok. Még csak este nyolc volt, amikor elaludtam. Reggel hatkor ébredtem, de visszaaludtam, mert nem volt senki sem ébren. Aludtam reggel 8-ig, amikor Adam fölébredt, és bekukucskált hozzám.

-         Szia. -mondtam neki, amin nagyon meglepődött.- Miben segíthetek?

-         Szia. Semmiben, csak jöttem megnézni, hogy élsz-e még.

-         Nyugi semmi bajom.

-         Jól van. Akkor elmesélheted, hogy mi történt…-kacsintott rám.

-         Igen, de nem nagyon szeretném.

-         Ugyan Kay, úgyis kiszedem belőled, ne válaszd a hosszabb utat.-mondta fejcsóválva.

-         Jajj Adam. Miért kell neked ilyen kíváncsinak lenned…

-         Cöcö… még hogy én kíváncsi… Mondd el!!! –mondta.

-         Haha. De te nem vagy kíváncsi Adi…

-         Nem, de ez érdekel.

-         Pff… gyere, ülj le mellém.- mondtam neki, majd belekezdtem a  „történtembe”. – Az úgy volt, hogy az utolsó napunkat töltöttük ott…

-         Hát neked nem az volt az utolsó…

-         Figyelj, Adam, ha mindig bele szólsz, akkor inkább hagyjuk a témát, vagy ne szólj bele. És ne beszélj ilyen hangnemben. Tudom, hogy nem szereted Matt-ot, de nem is ismered. Ismerd meg, aztán dönts.

-         Jól van, na! Csak egy aprócska megjegyzés volt. Nem kell így fölfújni a dolgot…

-         Akkor folytathatom?

-         Igen.-mondta, majd úgy tett, mintha cipzárt húzna a szájára, lakatot tenne rá, és a lakatot eldobná a levegőbe.

-         Szóval, ott tartottam, hogy: az volt az utolsó napunk, de csak ketten mentünk el, mert valamiért úgy döntöttünk, hogy Szuszi-t otthon hagyjuk. Azt hiszem, hogy Éppen Disneyland-ba készültünk, és oda semmi értelme, hogy kutyát vigyél, nem is tudom, hogy vihetsz-e. Akkor is, mint mindig, Matt vezetet, és én mellette ültem. Beszélgettünk, míg vezetett, minden úgy volt, ahogyan általában. Egy másodpercről a másikra megfordult a helyzet. Egy nagy lökést éreztem hátulról, aztán semmi… és innentől már tudod… Egy valamiben viszont biztos vagyok! Nem Matt hibája volt.

Adam fölkelt, keresett valamit az ágyon, majd mintha megtalálta volna, nem láttam, hogy mit keresett, csak akkor esett le, amikor azt a bizonyos valamit a szája felé emelte, és elfordította, levette a lakatot a szájáról, és kicipzározta. A valami, amit keresett: a képzeletbeli kulcs volt. Hát nem őrült?!- Ezért imádom. – Csak ezek után szólalt meg.

-         Szerintem is baleset volt.

-         Matt nem így gondolja. Meg van róla győződve, hogy az ő hibája.

-         Értem. Mit tudok én ez ellen tenni?!- gondolkozott hangosan.- Beszélhetek vele, ha gondolod, hátha meggondolja magát…

-         Kedves vagy, megpróbálhatod, de nem hiszem, hogy sikerülne. Túlságosan makacs…

-         Olyan, mint te?

-         Igen.

-         Hajjaj… akkor egy kis időbe fog telni, mire megpuhítom… de ugye azt tudod, hogy anyukád nem fogja kedvelni?!

-         Tudom, vele ne törődj, majd elintézem.

-         Jó reggelt.- hallottam meg egy fáradt, rekedt hangot mögülem.

-         Neked is. De most már délelőtt van inkább… -mondtam, miközben az órára pillantottam. 9:30-at mutatott.

-         A többiek?- kérdezte Adam.

-         Nincsenek itthon.

-         Ó. Anyu biztos el ment vásárolni Em-mel, apu meg horgászik? Nem vagyok biztos benne.

-         Lehet. Nem mondtak semmit. – mondta Zóé.- Miről beszélgettetek?

-         Semmiről. –vágtam rá gyorsan. Talán túl gyorsan.

-         Aham. Persze. Tollas a hátam?!

-         Nem nézlek madárnak. De komolyan. Semmi érdekes nincs abban, hogy hogy hogyan történt a baleset.

-         Ó! Kérlek, mondd el!

-         Karambol volt, senki nem tehet róla, véletlen volt.- mondta el helyettem Adam.

Zoé csak nézett rám, mintha nem is történt volna semmi.

-         Jól mondja. Majd elmesél mindent, nem akarom még egyszer elmondani. Majd később.

-         És akkor ez a Matt, vagy hogy hívják a pasid?

-         Igen, már egy ideje. – már fél éve. Egészítettem ki magamban.

-         Ideköltöztél, és rögtön lett pasid?! Nem vagy semmi… -mondta döbbenten.

-         Nem, dehogy.

-         Asszem, hogy én megyek.- mondta Adam, és elkezdett araszolni az ajtó felé.

-         Nem mész Te sehova. Mondtam, és utána nyúltam, majd visszahúztam.- Még akarok veled beszélgetni.

-         Szép, akkor Én megyek.- szólalt meg Zoé.

-         Nem, Te sem mész. –húztam őt is vissza.

-         Miről akarsz beszélgetni?- kérdezte Adam.

-         Most, hogy így szóba került a barátom, neked van-e barátnőd?- kérdeztem Adamtól.

-         Van. –mondta vigyorogva, és elindult kifelé.

Tizennyolcadik fejezet- Otthon

 18. Otthon

-         Hívtál?- kérdezte Matt az ajtóból.

-         Igen. Meg szeretnék veled beszélni pár dolgot.

-         Rendben, de lassan ideje lesz pihenned.

-         Tudom, de akkor is meg kell. És neked is kell. Ez az első dolog. Miután végeztünk a beszélgetéssel, akkor menj el aludni.

-         Rendben, ezzel nem lesz gond. Mi a következő?-kérdezte kíváncsian.

-         Kérlek, ne felejtsd el megetetni Szuszit.

-         Ezzel sincs semmi gond, kipipálva.

-         Az utolsó: Miután kipihented magad, menj haza, mert a hotelből ki fognak tenni, hogyha nem ezt teszed, és azt nem szeretném. –mondtam szerelmemnek.

-         Ne félts nem lesz semmi baj. Viszont nem megyek el semmiféleképen sem.

-         De figyelj, mindent átgondoltam már, és tudod, hogy én is azt szeretném, hogy itt maradj, de akkor sincs jobb lehetőség.

-         Nincs kocsim.-szögezte le.

-         Akkor taxi? Szívem, tényleg nincs más lehetőség. Sajnálom.

-         Rendben.- mondta szomorúan.

-         Matt ne legyél szomorú. Öt nap, és találkozunk. Szeretlek.

-         Én is.

-         Most menj pihenni, mert látom, hogy karikásak a szemeid…

-         Rendben.- mondta, majd adott egy puszit az ajkaimra.

Biztosan megbántottam… de csak ez az egy lehetőség maradt. Még hosszan gondolkoztam, majd elnyomott az álom.

Ez az öt nap is gyorsan eltelt. Főleg azért, mert körülbelül napi 16 órán keresztül aludtam, ha nem többet. Mikor fölébredtem, mindig volt mellettem valaki. Apa vagy Em. Más nem, de ki is lehetett volna, mert én magam küldtem el szerelmem.

Mint minden nap, most is körülbelül délután kettőig aludtam. Most is mellettem álltak, csak most annyiban változott meg az egész, hogy Em kezében ruhák, apuéban pedig egy tolókocsi volt. Most mi van? Nem vagyok béna… legalábbis tudtommal nem.

-         Sziasztok. –mondtam kómásan.

-         Szia.-mondták kórusban.

-         Van itt ruha, amit fölvehetsz, segítek, ha kell.-mondta hugi.

-         Vége? Hazamehetek?

-         Igen, és igen. – mondta vigyorogva Em.

-         Éljen!-ujjongtam.

-         Na, gyere.- mondta Em.- segítek fölülni.

-         Köszi. – majd nagy nehezen fölültetett, s rám adta a ruhákat. Egy laza fölsőt és egy szoknyát adott rám, amit csak meg kellett kötni, így nem szenvedtünk annyit vele. Meglepődtem, mikor észrevettem, hogy nem lógnak belőlem a csövek.

-         Mikor csőtelenítettek?-kérdeztem, mire fölnevetett.

-         Ma reggel. De föl is ébredtél, bár eléggé kómás voltál, de azt hittem, hogy emlékezni fogsz rá…-mondta, majd kinyitotta az ajtót.- Apu, gyere be segíteni.

-         Itt is vagyok. –mondta apu, majd óvatosan a hónom alá nyúlt, és a lábamra állított, s így totyogtunk el a székig. Beleültetett, majd rá terített a hátamra egy pulcsit.

-         Apu, szerintem eléggé meleg van ahhoz, hogy ne fázzak a pulcsi nélkül…

-         Az lehet, viszont az eső esik.

-         Ó… apu?

-         Igen?

-         Ugye nem vagyok mozgás sérült?- kérdeztem, mire apu úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem.

-         Nem, dehogyis.

-         Akkor minek a szék?

-         Sokat pihentél, nem mozgattad a végtagjaidat, erőtlen vagy… Elernyedtek az izmok, de majd rendbe jön, csak pár nap, és rendben leszel.

-         Jujj de jó.

-         Tedd a fejedre a pulcsit, meg a lábaidra, meg az öledbe.

-         Oké.- mondtam, majd megpróbáltam, de nem sikerült, mert megfájdult az oldalam.

-         Nem megy?

-         Nem. Nem tudok a fejem mögé nyúlni, fáj az oldalam.

-         Értem, akkor segítek.- mondta, majd az ölembe terítette a pulcsit. –indulunk.-tette még hozzá, aztán megindultunk kifelé, iszonyú sebességgel, és a víz csak úgy ömlött az arcomba. Gyorsan fölkapott, s betett az autóba, a hátsó ülésre. Em is ott ült, és az ölében egy párna volt. Apa gyorsan levette rólam a pulcsit, és száraz törölközővel takargatott be, és egy vékony takaróval is.

-         Kay, ide hajthatod a fejed, direkt azért ültem hátra, hogy elfeküdhess, és ne kelljen attól tartani, hogy leesel, mert azt nem hagyom.-mondta, én meg azonnal elfeküdtem. Hajam ugyan vizes volt, de nem zavart, kellemesen meleg volt a levegő, így nem forrt föl az agyam. Hugi kezét a fejem alá tettem, és úgy próbáltam elaludni. Még elmorogtam egy „köszi”-t, aztán csak azt hallgattam, hogy hogyan dúdolta a dalokat a rádióban. Néha én is elkezdtem dúdolni vele, de aztán elnyomott az álom.

-         Hol vagyunk?- kérdeztem egy ásítás közben.

-         Itthon. Öt perc, és haza érünk, megmosakodhatsz, és aztán megyünk a kórházba.

-         Rendben, de előtte fölhívhatom Matt-et?

-         Persze. Odaadjam a telóm?

-         Köszi.- mondtam, és már pötyögtem is Matt számát.

-         Szia Em.

-         Szia Matt, én vagyok, Kay. Itthon vagyunk, mindjárt hazaérek, de ha jól vettem ki, akkor apuékhoz megyünk, onnan pedig a kórházba. Szólok, ha van valami, jól vagyok, szeretlek. Te hogy vagy?

-         Én jól, de veled biztos, hogy minden rendben? Biztos, hogy nem vagy rosszul?

-         Matt, ismersz. Strapabíró vagyok.

-         Igen tudom. Az én csajom vagy.-mondta büszkén.

-         Igen. Tudom. Szeretlek. Most le kell tennem.

-         Én is szeretlek. A kórházban találkozunk.

-         Rendben.- mondtam, majd letettem a telefont.

-         Megérkeztünk. -mondta Em.

-         Végre.

-         Gyere, segítek kiszállni.- mondta apu.

-         Köszi.

Kiszálltunk, aztán Em-mel betámolyogtunk a házba, miközben apu a bőröndöket hozta utánunk.

-         Sziasztok!- kiáltotta Em.

-         Sziasztok.- mondta anyu a konyhából kijőve. – Kay, jól vagy? Mi történt? Matt hol van? Jól van?

-         Anyu, majd elmondom, de most szeretnék letusolni. A többiek hol vannak?

-         Itt vagyunk.- mondta Adam és Zoé egyszerre.

-         Hát ti meg hol voltatok?

-         Éppen egy meccset játszottunk, amit természetesen én nyertem meg.- mondta Adam.

-         Jajj de nagy az arca valakinek, de ráadásul úgy, hogy az egész nem is igaz. Döntetlen lett, azaz senki nem nyert. Sajnálom, hogy nem bírja el az arcod, és ezért hazudnod kell…-vágott vissza Zoé.

-         Jajj és még ti vigyáztatok anyura?!

-         Igen, de nem hagyta… -mondta Adam.

-         Ebben az egy dologban nem hazudik.-mondta Zoé.

-         Még hogy ÉN hazudni?!- tettette a sértődöttet Adam.

-         Ugyan már öcsi, mindenki ismer, ne itt próbáld ezt előadni. – világosírotta föl Zoé.

-         Igaz, de te sem panaszkodhatsz, te is szoktál hazudni.- vágott vissza Adam.

-         Ez nem igaz. Én csak… én csak nem mindig mondom el az igazat.

-         Igen, ez pontosan a HAZUGSÁG…- ugratta Adam.

-         Khm… nem akar valaki velünk is foglalkozni?-kérdeztem.

-         Ja… de.-mondta Adam.- Gyere csak, had öleljelek meg…

-         Nem tudok járni…

-         Jajj majd megtanítalak…

-         Köszi Adam, de nem kérek a szolgáltatásaidból…

-         Ó… Milyen kis gonosz lettél…- mondta tettetett sértődöttséggel.

-         Ez van, ezt kell szeretni.- mondtam neki 32 fogas mosollyal.

-         Menjél már…- vigyorgott vissza.

-         Tényleg… haladjunk, nem akarok sok időt a kórházban tölteni…

-         Jól van.-mondta Adam, majd fölkapott, és elindult velem a fürdőszoba felé. Utánunk jött Em is. Majd lerakott a fürdőszobába, és már ki is ment. Em megengedte a vizet, és segített megfürödni, és fölöltözni is. Ezek után elmentünk a kórházba, ahol találkoztunk Matt-tal. Egy óra múlva már haza is engedtek, de csak azzal a feltétellel, hogy minden nap tornáztatom a lábaimat, és a kezeimet. Ezután apa hazavitt, azzal az indokkal, hogy egy hétig szeretne figyelni rám, aztán elvisz Matt-hoz, csak azon az egy héten keresztül hadd legyek náluk. Belementem, így legalább Zoé-ékkal is tudok beszélgetni. Aztán elbúcsúztam Matt-tól, és hazamentünk.