Harmadik fejezet- Áll a bál

3. Fejezet- Áll a bál

-   Megyek! – kiáltottam. – Anya, ti addig üljetek le a kanapéra.

Tele vagyok aggodalommal, mert  nem tudom, hogy anyáéknak hogy fog tetszeni Matt.

-   Em! Gyere, bemutatlak a barátaimnak. – Em most 14 éves, és tisztára olyan, mint én. Sötét barna szemek, ugyanolyan barna haj, és kb. 168cm magas, mint én. Csak annyi a különbség, hogy ő jövőre kezdi a gimit. –Meddig maradtok?- kérdeztem, de közben megint csengettek, viszont én már nyitottam is az ajtót. - Ki ilyen türelmetlen?!- kérdeztem mosolyogva, mire mindenki másra mutatott, és fölnevettünk. - Gyertek be! Bemutatom a barátaimat. - fordultam most Em-hez. - Ők itt, Nana és Dominich, Ada és Grayson, Gabby és Fabio, és végül Jordan és Daniel. Srácok, ő itt a húgom, Em. 

-   Sziasztok! – mondta Em.

-   Szia! – mondták mind egyszerre.

-   Gyertek beljebb. Beszélgessetek egy kicsit, nekem fel kell mennem az emeletre. - igen… Ekkor hallottam meg anyám sikolyát. Rögtön el is indultam az emeletre, és útközben ránéztem apára. Ő csak megrántotta a vállát, ami azt jelenti, hogy ő nem tud semmitől. Már a lépcső aljánál jártam, már hallottam, hogy mindenki arról beszél, hogy ki sikíthatott, és hallottam Em hangját, amint elkezd magyarázkodni. Azt már nem hallottam, hogy mit mondott, mert már a lépcső tetején voltam. Rohantam, majd megláttam Matt-et egy szál törölközőben, és anyát, aki rémülve nézett rám. Már nyitotta a száját, de már ott sem voltam rohantam megint, de most kuncogva. Szaladtam le a lépcsőn, be Matt szobájába, és fölkaptam néhány ruhát a szekrényből, és indultam vissza.

-   Kayra! Mit jelentsen ez? – ordított anya.

-   Mondtam! Fürdik!- kiáltottam vissza, mire mindenki elnevette magát. Még apa is. Csak a húgom nézett rám kérdőn. - Majd elmondom. - mondtam neki, mire még jobban nevetett mindenki. Rohantam föl… Már unom a rohangálást… Amint meglátott a ruhákkal Matt, rögtön hálás pillantást vetett felém. Oda dobtam neki a ruhákat, és ő csak annyit tudott kinyögni, hogy “Köszi”.- Nincs mit. - mondtam, majd megfogtam anyám kezét, és elráncigáltam onnan.

-   Ez mégis mi volt? – kérdezte felháborodottan. 

-   Anya! Csak hall…

-   Nem. Most maradj csöndben. Mégis ki ez a fiú?- a “fiú” szót nagyon csúnyán mondta ki, és én mérges lettem ezért anyámra. Ha nem is ismeri, akkor mért vannak rossz gondolatai róla?- Mit keres itt? És mit csinált egy szál törölközőben?- Kiabált már megint.

-   Először. Mondtam, hogy fürdik. Másodszor. Itt lakik, és te nem tehetsz ellene semmit. Ha tetszik, ha nem. És mégis mit kerestél az emeleten?!- mondtam már mérgesebben.

-   Körül akartam nézni. És hogy-hogy itt lakik? 

-   Úgy, hogy ő a bérlőtársam. - mondtam közömbösen. 

-   Hát ez nagyszerű!- mondta mérgesen. - És ezt mikor akartad elmondani?

-   Nem most, abban biztos lehetsz.

-   De mégis mikor?

-   Amikor azt akartam elmondani, hogy a barátom. - bukott ki belőlem az igazság.

-   A barátod?! Ilyen nincs! Itt üt meg a guta!- még soha nem láttam ilyennek anyámat. Soha nem veszekedtünk. Ez pedig egy elég durva veszekedés volt.

-   Anya. Csak ismerd meg. - kértem szépen.

-   Rendben. –adta be a derekát, mert nem akart nekem rosszat. - De csak egy esélyt kap. 

-   Rendben. – mondtam, és nagyon örültem, hogy ilyen gyorsan vége lett ennek a veszekedésnek.

-   Mégis, - kezdett bele egy újabb kérdésbe. - mióta tart a viszonyotok? – kérdezte, mire én elnevettem magam.

-   Hogy mióta a barátom?

-   Igen… Úgy is lehet mondani.

-   Egy-két hónapja.

-   És én nem tudtam egy szót sem ebből…

-   Nos, igen, de el akartam mondani, csak nem tudtam, hogy hogy… Hát nem így, abban biztos lehetsz.

-   Gondoltam, vagyis reméltem. Mi a neve?

-   Matt.

-   Csak egy esély. - figyelmeztetett.

-   Rendben, de most menjetek el légyszi, mert most tartanánk egy csajos, és egy fiús estét. A fiúk elmennek meccset nézni, mi pedig csinálunk vacsit.

-   Oké, de csak akkor, hogyha Emily maradhat.

-   Oké. Nem fog zavarni. Mikor jöttök érte?

-   Ide akar költözni.

-   Mi? Miért?

-   Majd elmondom.

-   Igen. Jobb, ha most mentek. Holnap este gyertek át, és megbeszéljük a dolgokat, mind az öten.

-   Öten? 

-   Igen. Matt is itt lakik. – emlékeztettem.

-   Ó… Tényleg.

-   Akkor holnap. Most menjetek. – már lent is voltunk a földszinten, és mindenki beszélgetett. Még apa is, ráadásul Matt-tel. Mikor ment le? Nem is vettem észre a nagy veszekedésben. Gondoltam, hogy apával nem lesz baj, mindig anya volt a problémázós a családban. De nem baj. Anya is meg fogja szeretni Matt-et. Anya kerülte Matt pillantását, és Matt is anyáét. Nagyon vicces volt.

-   Apa most mennetek kell. Holnap este találkozunk. - mondtam, és az ajtó felé tuszkoltam őket. – Em, te maradj.– erre Em szeme fölcsillant.

-   Sziasztok! - mondtuk egyszerre Emmel.

-   Viszont látásra!- mondták a többiek, és szüleim olyan gyorsan távoztak, mint amilyen gyorsan érkeztek.

-   Fiúk! Mennetek kell, hogyha nem akartok elkésni…

-   Ó! Tényleg! Köszi, hogy szóltál!- mondta Dominich, és Fabio.

-   Majdnem elfelejtettem!- mondták egyszerre Grayson, és Daniel.

-   Kicsim, kilencre jövünk. - mondta Matt.

-   Mit szeretnétek vacsizni?- kérdeztem komolyan.

-   Valami finomat.

-   Lasagna jó lesz? – vetette föl Em.

-   Tökéletes. – mondták a fiúk.

-   Oké. Akkor menjetek, nehogy elkéssetek. - mondta Jordan.

Megcsókoltam szerelmem, és szorosan átöleltem. Mosolyogva néztem szét, mert mindenki szerelmével beszélt, vagy megcsókolta, esetleg odabújt hozzá. Csak Em volt egyedül. Egy kicsit szomorú volt, de örült, hogy itt lehet.

-   Szeretlek. Érezzétek jól magatokat. - súgtam Matt fülébe.

-   Én is szeretlek. Dumálgassatok nagyokat. – mondta, majd megpuszilt, és elmentek.

-   Csajok, csináljunk tiramisut desszertnek.- kérte Nana.

-   Minden meg van hozzá?- kérdezte Jordan. 

-   Igen. Ada! Adsz egy tálkát a szekrényből?- kértem Adát.

-   Persze. Ez jó lesz?- és már adta is.

-   Tökéletes. Lehetne egy kérésem?- kérdeztem.

-   Persze. – mondta Nana.

-   Meg tudnátok csinálni a sütit? Ott van a recept, és ha készen van, akkor csak rakjátok be a hűtőbe.

-   Persze. Rendben. - mondta Gabby. - Ha készen vagyunk, akkor szólunk.

-   Köszi. Em, gyere, menjünk a szobámba. Hol vannak a cuccaid? – kérdeztem, mert nem láttam egy bőröndöt, vagy hátizsákot sem.

-   Nincsen egy sem.

-   Nem baj, hugi, majd adok ruhákat.- ekkor már a szobámban voltunk.- Ez az én szobám. Itt fogsz aludni. Jó? Hogy tetszik?

-   Jó. Te hol fogsz aludni? Köszi a ruhákat. - mondta mosolyogva.

-   Hát mivel itt nem férünk el ketten, ezért én Matt-tel fogok aludni ma. De ha bármi baj van, akkor szólj nyugodtan. Ilyenkor jó, hogy egyforma a méretünk. Át is viszek egy ágyneműt Matt-hez. Addig nézz szét, és válassz ruhát estére, és holnapra. – mosolyogtam rá. – Örülök, hogy itt vagy hugi!- mondtam, és megöleltem.

-   Köszi, Kay. 

-   És hogy-hogy ide akarsz költözni?

-   Hát átiratkoztam ide, ebbe a suliba, és ide szeretnék járni gimibe is.

-   Értem. És addig itt szeretnél maradni?

-   Igen, ha nem baj.- mondta huzakodva.

-   Felőlem maradhatsz, és szerintem Matt is örülni fog, hogy végre vele alszok. - mondtam nevetve.

A nap további része gyorsan telt. A lányok megkedvelték Em-et, és Em is jól érezte magát velünk. Aztán hazajöttek a fiúk és megvacsiztunk. Mindenkinek ízlett a vacsi, és örültek a tiramisunak. Aztán lassan mentek haza, de ekkor már éjfél volt.

-   Gyertek legközelebb is! – mondtuk Matt-tel.

-   Rendben. Mikor lesz legközelebb? – nevettek föl.

-   Jövő hét?

-   Oké. Itt leszünk.- mondták, majd elmentek. Mi meg mentünk aludni. Matt meglepődött, hogy vele alszok.

-   Holnap elmondom. –mondtam.- Most túl fáradt vagyok. – majd lefeküdtünk aludni.

Második fejezet- Váratlan vendégek

2. Fejezet- Váratlan vendégek

Amikor visszajöttünk a bevásárlásból, rögtön fölhívtam a lányokat. Mivel most szünet van a suliban, és ezért nem kell tanulni, így mindenki el tud jönni. Itt lesz Gabby, Ada, Jordan, Nana, és a fiúkkal elmegy még Dominich, Grayson és Daniel is, tehát szerelmem jól mondta. Mindenki itt lesz. Matt-tel előkészítettük a házat barátaink fogadására, hoztunk pár széket az ebédlőbe, és szépen rendet raktunk, és csináltunk egy nagytakarítást. Mire végeztünk mindennel, már fél három lett.

-        Matt én most elmegyek lezuhanyozni, addig te nézz körül, hogy nem felejtettünk-e el valamit. Rendben? – kérdeztem kedvesemtől, mire ő kihúzta magát, és tisztelegve válaszolt.

-        Igenis asszonyom!- kiáltott föl.

-        Ne hülyülj. - kértem, mire ő mutatta, hogy menjek oda hozzá.

-        Mi az? Mit szeretnél? – kérdeztem, de ő csak mutatta, hogy menjek oda hozzá. Mire odaértem, megfogta a kezem, és közelebb húzott magához. – Én is szeretlek. – mondtam, majd megpusziltam az arcát, mire ő meglepődött. Már a karjai között voltam, és a kezei a derekamon voltak. Kihasználva meglepődését kibújtam a karjai közül, és elszöktem. Elindultam a lépcső felé, de még visszanéztem, hogy lássam reakcióját. Láttam, hogy nagyon meg van döbbenve, hogy “elszöktem” tőle. Még mindig úgy voltak a karjai, mintha a derekamon lennének, mire én fölnevettem. Matt kérdőn nézett rám, de a karjai nem mozdultak. Még jobban elkezdtem nevetni, majd megszólaltam.

-        Ezzel nem intézed el a dolgokat. Ez már nem hat. Először csináld meg, amit kértem,  akkor oda bújok hozzád, és még csókot is kaphatsz. – mire elmosolyodott, és már indult is. 

Most nagyon magabiztosnak éreztem magam, holott nem voltam az. Ilyen ajánlatnak soha nem tudtam ellenállni. Most is csak nagy nehezen tudtam elmenni az öleléséből.

Mikor már megfürödtem, fölöltöztem, és már mindennel készen voltam, lementem. Gondolom, hogy már végzett az ellenőrzéssel, mert már a szobájában volt, és zenét hallgatott. Bementem, és láttam, hogy fekszik az ágyán. Lefeküdtem mellé az ágyra.

-   Minden rendben?

-   Nem. – válaszolta. Megijesztett.

-   Miért? – kérdeztem ijedten.

-   Mert már nem hatok úgy rád, mint régen. – mondta szomorúan, én megkönnyebbültem.

-   Dehogynem. Mindig ugyanúgy fogsz rám hatni. – mondtam, majd odabújtam hozzá, és megcsókoltam.

-   De… az… előbb… - dadogott össze-vissza.

-   Az előbb nagyon nehéz volt, hogy úgy otthagyjalak. – mondtam. - De te sem gondoltad komolyan, hogy már nem “hatsz” –mondtam, miközben kezemmel idézőjeleket rajzoltam a levegőbe. - rám úgy, mint régen. Miért gondoltad?

-   Nem is tudom. Olyan könnyen elindultál a lépcső felé, aztán nevettél is.- mondta sértetten, mint egy kisgyerek.

-   Azon nevettem, hogy milyen képet vágtál. - nevettem el magam, majd ismét megcsókoltam. - Mindent megnéztél?

-   Igen, de csak azért, hogy itt legyél. – mondta és felém gördült, hogy könnyebben megcsókolhasson.

-   Szívem, neked is el kellene készülődnöd. Lassan fél hat lesz. – mondtam. – Menj, tusolj le, és aztán várlak vissza. - mondtam angyali mosollyal az arcomon. 

-   Ezzel most te arra célzol, hogy büdös vagyok? – kérdezte, és megszagolta a hónalját, mire belőlem kitört a nevetés.

-   Nem, nem arra céloztam, – mondtam, miközben kuncogtam. - de menj, mert nem szeretném, hogy kisgatyában mászkálj, amikor mindenki itt lesz.

-   Miért? Szerintem vicces lenne… - mondta, mire fölnevettem megint.

-   Szerintem is, de nem ez a legjobb alkalom arra, hogy ezt megtedd, és lehet, hogy a többiek nem túlzottan szívlelnék…- mondtam eltűnődve.

-   Rendben, akkor megyek fürödni.

-   Siess. –mondtam, majd az órára néztem, ami már három negyed hatot mutatott.

-   Ne félj. Készen leszek. – mondta, és elindult az emeletre tusolni.

Kicsit később már csöngettek is az ajtóban. Kinyitottam, és nagyon meglepődtem, mert ott voltak legnagyobb meglepetésemre a szüleim. Döbbenten néztem rájuk, de ők nem szóltak semmit, csak bejöttek.

-   Sziasztok! – mondtam még mindig döbbenten.

-   Szia! - mondták egyszerre mind a hárman, és csak ekkor vettem észre a kishúgomat, akit nagyon szeretem. Nem számítottam most arra, hogy ide jönnek.

-   Hát ti…?- kezdtem.

-   Jöttünk meglátogatni, kicsim. - mondta anya. – Nos, jó nagy házad van. Hogy-hogy ilyen nagyot adtak neked?- kérdezősködött.

Uhh… még nem tudnak semmit sem. Sem azt, hogy mással lakok együtt, és az illető egy fiú, sem azt, hogy ráadásul a barátom is. 

- Na, válaszolj Kayra!- mondta. Igen… Ő mindig így szólított… Lehet, hogy ezért nem szeretem ezt a nevet?

- Hát… Ő… Ez a ház nem csak az enyém…- kezdtem, de anya már is beleszólt.

- Hát ez nagyszerű. – mondta mosolyogva. Mosolyogva?! Meg kellett dörzsölnöm a szemem, hogy biztosan jól látom… Ő az ilyeneknek soha nem szokott örülni. - Hol van az a kedves lány, aki itt lakik veled?- Lány?! Most már értem, hogy miért örült annyira, de hogyha megtudja az igazat…- Hogy hívják? Mikor találkozhatok vele? Hány év…

- Anya! Egy pillanatra más is szóhoz juthat?- kérdeztem, és nem érdekelt, hogy a szavába vágtam.

- Igen, de meg akarom ismerni a “szobatársadat”. Ha lehet így mondani, mert ez a ház egyszerűen hatalmas!

- Anyu! A “szobatársam”- mondtam, miközben kezemmel idézőjeleket rajzoltam a levegőbe. – most éppen zuhanyozik, és ez most nem a legjobb időpont, mert ma jönnek a barátaink ide, és…- és már csöngettek is az ajtóban.- Itt is vannak.

Sziasztok! 

Megérkezett a második fejezet, egy kicsit kínos a helyzet... :) 

Remélem meg vagytok vele elégedve. a friss jövőhét első felében várható. Remélem kapok egy kis visszajelzést, nagyon örülnék neki mindenesetre. 

Puszi, 

Yvi (:

Első fejezet- "Vámpír"

1. Fejezet- „Vámpír”

Amikor először mentem az új suliba, megismertem egy fiút. A neve Matt, és ez egy fél éve történt. Nagyon aranyos fiú, mert segített mindenben, amiben tudott. Akkor voltam az új 11.-es tanuló. Ez az első évem itt, Belgiumban, a szerencse az, hogy Amerikai iskolába iratkoztam be, így nem kell megtanulnom egy újabb nyelvet. A nevem Kay, a Kayra rövidítése, de azt nem szeretem. Idén töltöttem be a 17. életévemet. És idén kezdtem a 11. osztályt. Még soha nem volt barátom, mármint pasim… Eddig… egy hónappal ezelőtt minden megváltozott. Matt megkérdezte, hogy járnék-e vele, és nagyon örültem ennek! Matt egy nagyon aranyos, kedves, helyes, vicces fiú, akit csak szeretni lehet. A suliban van még pár barátom, de ő volt az, aki az első naptól kezdve szeretett, segített, és az év közepén megkérdezte, hogy járunk-e. Ennél jobb dolog még nem történhetett volna velem. Úgy gondolom, hogy ő az igazi. Gondolkozásomból szerelmem hangja szakított ki.

-        Szívem! Mi a baj? Nagyon szótlan vagy most. Háromszor szóltam hozzád, de csak negyedszerre figyeltél rám. – hallottam, hogy nagyon aggódik, így igyekeztem minél előbb megnyugtatni.

-        Nincs semmi baj, csak visszagondoltam arra, amikor idejöttem… Csak te segítettél nekem, senki más még szólni sem szólt hozzám. Csak az után, miután mi megismerkedtünk, csak akkor akartak megismerni… Mintha leprás lettem volna…

-        Nem. Tudod, hogy nem így volt. - mondta, miközben az ölébe húzott, ezzel a mozdulattal együtt automatikusan hozzá bújtam jó szorosan. - Tudod, hogy csak én „mertem”- közben kezével idézőjeleket rajzolt a levegőbe, - odamenni hozzád… - folytatta volna, de én közbeszóltam.

-        Tudom, tudom. És csak az után mertek a közelembe jönni, hogy látták, hogy nem eszlek meg. Mit gondoltak, mi vagyok én, vámpír?! – mondtam már kuncogva, mert, ahogy kimondtam belepuszilt a nyakamba. 

-        Nem. Én vagyok az! Gyere vissza! Reggeliznem kell! – mondta nevetve, mert én elszaladtam előle, csak mi tudunk ilyen butaságokat mondani… 

Azt az apró dolgot elfelejtettem mondani, hogy egy házban lakunk, mivel albérletben lakunk, és társbérlők vagyunk. Hogy lehet ez? Talán a sors keze van benne, de nem bánom, és szerintem ő sem, mert akkor nem jöttünk volna össze. Ennél jobban nem is sikerülhetett volna. Örülök, hogy elköltöztem Amerikából, és ebbe az amerikai suliba járok itt, Európában. De most eszembe jutott valami. 

-        Szívem! Mikorra kell elmenned Fabio-hoz? – Matt legjobb barátja Fabio. Gabby, az én barátnőm vele jár, és a fiúk kitalálták, hogy megnéznek egy meccset, és utána elmennek edzeni, vagy fordítva. A lényeg az, hogy elmennek, hogy tartsanak egy fiús estét, és én így egyedül leszek itthon, tehát úgy döntöttem, hogy én meg áthívom a csajokat, hogy mi meg tartunk egy csajos estét.

-        Hatra. Miért? Nem szeretnéd, hogy itt hagyjalak? Nem muszáj mennem. – kezdett el magyarázkodni, de én rászóltam.

-        Matt! Drágám! Muszáj elmenned Fabio-val, csak arra gondoltam, hogy ha te elmész, és itt hagysz engem egyedül –direkt drámaian mondtam, hogy megértse, hogy nincs semmi baj. – akkor már kijár nekem, hogy áthívom a csajokat, és mivel nektek lesz egy fiús estétek, így nekünk is lesz egy lányos. Nem olyan nagydolog, mi? – mondtam a mondókámat, és egyúttal megpusziltam az állát az én mesebeli hercegemnek.

-        Hát… ha csak ennyi, akkor oké! – mondta huzakodva. Még mindig azt hiszi, hogy nem akarom, hogy elmenjen. Mondjuk, jobb lenne, ha itt maradna, de neki is kell egy kis “magánélet”.

-        De mondom, hogy maradhatok…

-        Nem. Tudod mit? Hívjátok el Dominich-ot, Grayson-t, és Daniel-t is, és mielőtt haza jöttök, hívjatok föl, és akkor mi csinálunk vacsit.

-        Oké, de mi volt az előbb az a fintor?- kérdezte.

-        Mikor? Milyen fintor? –lepődtem meg.

-        Mielőtt mondtam, hogy maradhatok, és szomorú fintor. – nem is tudtam, hogy elfintorodtam akkor, amikor azt mondtam, hogy elmegy, de maradhatna is. Önkéntelenül mosolyra húzódott a szám.

-        Mi ez? Mit mosolyogsz? –kérdezte meglepetten.

-        Á… semmi, csak te mindent észreveszel, és…

-        Csak azt, ami veled történik, példának okáért, most kitaláltál valamit, amit én nem fogok szeretni.

-        Á… nem… csak el kéne menni bevásárolni, hogyha már tíz ember fog itthon vacsizni. –mondtam.

-        Tévedsz. Csak kilenc. – mondta szerelmem.

-        Miért? Ki nem fog eljönni? – kérdeztem ijedten.

-        Mindenki itt lesz…

-        Hát akkor…? – nagyon megkönnyebbültem, de nem értem, hogy miért csak kilencen fognak enni.

-        Azért csak kilencen, - vágott a szavamba Matt- mert én téged foglak megenni… 

-        Miért is? – kérdeztem mosolyogva.

-        Mert vámpír vagyok. Nem emlékszel?!

-        Jajj! De! Várj! Mindjárt hozok hagymát! Akkor biztosan nem eszel meg! 

-        Tényleg… De miért is? 

-        Mert büdös lesz a szám, és olyan büdös és gusztustalan lányokat, mint én, nem eszik meg egy olyan helyes, és finom illatú „vámpír”, mint te, butus. 

-        Jajj! Ezt még megkapod! Még hogy nem?! Akármit hozhatsz, ugyanúgy foglak szeretni, butus. – utánzott, tettetett haraggal – És, hogy gusztustalan?! Te vagy a világ legszebb lánya!

-        Te is tudod, hogy ez nem így van. –mondtam, miközben oda bújtam hozzá.- De mentségemre szóljon, nagyon szeretlek! – suttogtam bele a fülébe, mire kaptam egy csókot.

-        Ezt miért kaptam?- kérdeztem tettetett meglepődéssel.

-        Mert én is szeretlek! – mondta vigyorogva.

-        Szeress még! – kértem, és már csücsörítettem is, mire ő elnevette magát, de megcsókolt. – Köszönöm. - mondtam, és adtam egy puszit az arcára. - Feltétel nélkül szeretsz? – kérdeztem.

-        Igen – mondta gondolkozás nélkül. - Te?

-        Én… - szünetet tartottam, és úgy tettem, mintha gondolkoznék, mire ő nagyon megijedt. – Én is, te butus! Azt hitted, hogy komolyan gondolkozok?

-        Egy pillanatra igen. – vallotta be az igazat.

-        Így ismersz?! - tettetem a sértődöttet.

-        Nem, de nagyon meggyőző voltál…- mentegetőzött.

-        Ne mentegetőzz itt nekem! – nevettem most már el magam. - De most már tényleg mennünk kell bevásárolni, kis vámpírom. –nevettem, de közben komolyan mondtam, hogy mennünk kell vásárolni.

-        Te ezt komolyan mondtad?

-        Persze, és kell egy málhás szamár, aki most te leszel, mert sok mindent fogok venni.

-        Mit adsz érte?- kérdezte vigyorogva.

-        Magamat. – válaszoltam könnyedén.

-        Jó lenne, de már az enyém vagy.

-        Ez nem ér. – mondtam nevetve. – Akkor egy csók megfelel? Fizethetek előre is.

-        Rendben, de csak akkor, ha utána is adsz egy csókot.

-        Rendben, viszont akkor nem fogsz nyavalyogni, ugye?

-        Nem, nem fogok. Ígérem. –ígérte meg, és megadtam neki a beígért csókot.

-        Elhiszem.

Sziasztok, kedveskéim! 

Meghoztam az első fejezetet, remélem tetszik, ha igen, legyetek szívesek akár itt, akár a chatban, de egy kis visszajelzést adni. Előre is köszönöm, és hamarosan jön a következő fejezet. 

Puszi, 

Yvi (:

Elindul a blog

Kedves mindenki!

Szeretném újból elindítani ezt a blogot, és a történetet (ugyan egy kissé átírva, csinosítgatva, de ) újra föltenni.
Ez a történet nem alkonyat fanfiction, hanem egy teljesen saját történet. Egy lány története, akit Kayra-nak hívnak.

Remélem velem tartotok,
Puszi,
Yvi (: