Első fejezet- "Vámpír"

1. Fejezet- „Vámpír”

Amikor először mentem az új suliba, megismertem egy fiút. A neve Matt, és ez egy fél éve történt. Nagyon aranyos fiú, mert segített mindenben, amiben tudott. Akkor voltam az új 11.-es tanuló. Ez az első évem itt, Belgiumban, a szerencse az, hogy Amerikai iskolába iratkoztam be, így nem kell megtanulnom egy újabb nyelvet. A nevem Kay, a Kayra rövidítése, de azt nem szeretem. Idén töltöttem be a 17. életévemet. És idén kezdtem a 11. osztályt. Még soha nem volt barátom, mármint pasim… Eddig… egy hónappal ezelőtt minden megváltozott. Matt megkérdezte, hogy járnék-e vele, és nagyon örültem ennek! Matt egy nagyon aranyos, kedves, helyes, vicces fiú, akit csak szeretni lehet. A suliban van még pár barátom, de ő volt az, aki az első naptól kezdve szeretett, segített, és az év közepén megkérdezte, hogy járunk-e. Ennél jobb dolog még nem történhetett volna velem. Úgy gondolom, hogy ő az igazi. Gondolkozásomból szerelmem hangja szakított ki.

-        Szívem! Mi a baj? Nagyon szótlan vagy most. Háromszor szóltam hozzád, de csak negyedszerre figyeltél rám. – hallottam, hogy nagyon aggódik, így igyekeztem minél előbb megnyugtatni.

-        Nincs semmi baj, csak visszagondoltam arra, amikor idejöttem… Csak te segítettél nekem, senki más még szólni sem szólt hozzám. Csak az után, miután mi megismerkedtünk, csak akkor akartak megismerni… Mintha leprás lettem volna…

-        Nem. Tudod, hogy nem így volt. - mondta, miközben az ölébe húzott, ezzel a mozdulattal együtt automatikusan hozzá bújtam jó szorosan. - Tudod, hogy csak én „mertem”- közben kezével idézőjeleket rajzolt a levegőbe, - odamenni hozzád… - folytatta volna, de én közbeszóltam.

-        Tudom, tudom. És csak az után mertek a közelembe jönni, hogy látták, hogy nem eszlek meg. Mit gondoltak, mi vagyok én, vámpír?! – mondtam már kuncogva, mert, ahogy kimondtam belepuszilt a nyakamba. 

-        Nem. Én vagyok az! Gyere vissza! Reggeliznem kell! – mondta nevetve, mert én elszaladtam előle, csak mi tudunk ilyen butaságokat mondani… 

Azt az apró dolgot elfelejtettem mondani, hogy egy házban lakunk, mivel albérletben lakunk, és társbérlők vagyunk. Hogy lehet ez? Talán a sors keze van benne, de nem bánom, és szerintem ő sem, mert akkor nem jöttünk volna össze. Ennél jobban nem is sikerülhetett volna. Örülök, hogy elköltöztem Amerikából, és ebbe az amerikai suliba járok itt, Európában. De most eszembe jutott valami. 

-        Szívem! Mikorra kell elmenned Fabio-hoz? – Matt legjobb barátja Fabio. Gabby, az én barátnőm vele jár, és a fiúk kitalálták, hogy megnéznek egy meccset, és utána elmennek edzeni, vagy fordítva. A lényeg az, hogy elmennek, hogy tartsanak egy fiús estét, és én így egyedül leszek itthon, tehát úgy döntöttem, hogy én meg áthívom a csajokat, hogy mi meg tartunk egy csajos estét.

-        Hatra. Miért? Nem szeretnéd, hogy itt hagyjalak? Nem muszáj mennem. – kezdett el magyarázkodni, de én rászóltam.

-        Matt! Drágám! Muszáj elmenned Fabio-val, csak arra gondoltam, hogy ha te elmész, és itt hagysz engem egyedül –direkt drámaian mondtam, hogy megértse, hogy nincs semmi baj. – akkor már kijár nekem, hogy áthívom a csajokat, és mivel nektek lesz egy fiús estétek, így nekünk is lesz egy lányos. Nem olyan nagydolog, mi? – mondtam a mondókámat, és egyúttal megpusziltam az állát az én mesebeli hercegemnek.

-        Hát… ha csak ennyi, akkor oké! – mondta huzakodva. Még mindig azt hiszi, hogy nem akarom, hogy elmenjen. Mondjuk, jobb lenne, ha itt maradna, de neki is kell egy kis “magánélet”.

-        De mondom, hogy maradhatok…

-        Nem. Tudod mit? Hívjátok el Dominich-ot, Grayson-t, és Daniel-t is, és mielőtt haza jöttök, hívjatok föl, és akkor mi csinálunk vacsit.

-        Oké, de mi volt az előbb az a fintor?- kérdezte.

-        Mikor? Milyen fintor? –lepődtem meg.

-        Mielőtt mondtam, hogy maradhatok, és szomorú fintor. – nem is tudtam, hogy elfintorodtam akkor, amikor azt mondtam, hogy elmegy, de maradhatna is. Önkéntelenül mosolyra húzódott a szám.

-        Mi ez? Mit mosolyogsz? –kérdezte meglepetten.

-        Á… semmi, csak te mindent észreveszel, és…

-        Csak azt, ami veled történik, példának okáért, most kitaláltál valamit, amit én nem fogok szeretni.

-        Á… nem… csak el kéne menni bevásárolni, hogyha már tíz ember fog itthon vacsizni. –mondtam.

-        Tévedsz. Csak kilenc. – mondta szerelmem.

-        Miért? Ki nem fog eljönni? – kérdeztem ijedten.

-        Mindenki itt lesz…

-        Hát akkor…? – nagyon megkönnyebbültem, de nem értem, hogy miért csak kilencen fognak enni.

-        Azért csak kilencen, - vágott a szavamba Matt- mert én téged foglak megenni… 

-        Miért is? – kérdeztem mosolyogva.

-        Mert vámpír vagyok. Nem emlékszel?!

-        Jajj! De! Várj! Mindjárt hozok hagymát! Akkor biztosan nem eszel meg! 

-        Tényleg… De miért is? 

-        Mert büdös lesz a szám, és olyan büdös és gusztustalan lányokat, mint én, nem eszik meg egy olyan helyes, és finom illatú „vámpír”, mint te, butus. 

-        Jajj! Ezt még megkapod! Még hogy nem?! Akármit hozhatsz, ugyanúgy foglak szeretni, butus. – utánzott, tettetett haraggal – És, hogy gusztustalan?! Te vagy a világ legszebb lánya!

-        Te is tudod, hogy ez nem így van. –mondtam, miközben oda bújtam hozzá.- De mentségemre szóljon, nagyon szeretlek! – suttogtam bele a fülébe, mire kaptam egy csókot.

-        Ezt miért kaptam?- kérdeztem tettetett meglepődéssel.

-        Mert én is szeretlek! – mondta vigyorogva.

-        Szeress még! – kértem, és már csücsörítettem is, mire ő elnevette magát, de megcsókolt. – Köszönöm. - mondtam, és adtam egy puszit az arcára. - Feltétel nélkül szeretsz? – kérdeztem.

-        Igen – mondta gondolkozás nélkül. - Te?

-        Én… - szünetet tartottam, és úgy tettem, mintha gondolkoznék, mire ő nagyon megijedt. – Én is, te butus! Azt hitted, hogy komolyan gondolkozok?

-        Egy pillanatra igen. – vallotta be az igazat.

-        Így ismersz?! - tettetem a sértődöttet.

-        Nem, de nagyon meggyőző voltál…- mentegetőzött.

-        Ne mentegetőzz itt nekem! – nevettem most már el magam. - De most már tényleg mennünk kell bevásárolni, kis vámpírom. –nevettem, de közben komolyan mondtam, hogy mennünk kell vásárolni.

-        Te ezt komolyan mondtad?

-        Persze, és kell egy málhás szamár, aki most te leszel, mert sok mindent fogok venni.

-        Mit adsz érte?- kérdezte vigyorogva.

-        Magamat. – válaszoltam könnyedén.

-        Jó lenne, de már az enyém vagy.

-        Ez nem ér. – mondtam nevetve. – Akkor egy csók megfelel? Fizethetek előre is.

-        Rendben, de csak akkor, ha utána is adsz egy csókot.

-        Rendben, viszont akkor nem fogsz nyavalyogni, ugye?

-        Nem, nem fogok. Ígérem. –ígérte meg, és megadtam neki a beígért csókot.

-        Elhiszem.

Sziasztok, kedveskéim! 

Meghoztam az első fejezetet, remélem tetszik, ha igen, legyetek szívesek akár itt, akár a chatban, de egy kis visszajelzést adni. Előre is köszönöm, és hamarosan jön a következő fejezet. 

Puszi, 

Yvi (: