*Álom*

„ Egy erdő közepén álltam, velem szemben egy fiú állt, arcáról rettentően nagymértékű fájdalmat olvastam le. Meg akartam kérdezni, hogy mi a baj, de egy hang sem jött ki a torkomon. A fiúnak zöldes-kék szeme volt, úgy világított a sötétben, mint egy neonszál… Ekkor vettem csak észre, hogy az egész erdő sötétbe van burkolózva. Föltekintettem az égre, melyen csak egy teliholdat láttam… Milyen ironikus… Nagy lepetésemre föltűnt még néhány dolog a sötétben, túl sötét van az én szemeimnek ahhoz, hogy lássam, hogy mik azok… Abban biztos voltam, hogy nem csak egy lény. Ránéztem a fiúra, bele a szenvedő, bánatos szemeibe, körül akartam nézni, de nem tudtam, szemei rabul ejtettek. Féltem, ha elfordítom a tekintetem eltűnik. Mellette biztonságban éreztem magam, én sem tudom, hogy miért. Aztán ő elfordította a fejét, és én akarva, akaratlanul követtem tettét, ugyanabba az irányba néztem és megpillantottam a titokzatos lényeket. Nem volt bennük semmi furcsa, hiszen itt élnek a vadonban, az erdőben, mégis félelem töltött el. Ugyanis nem más volt ott, mint hét puma. Nem is hederítettek rám, ez egy csöppet megnyugtatott, ezért visszafordultam a fiú felé. Ő még mindig a pumákat leste, és elém lépett egy kicsit, ezt furcsállottam, hiszen nem értettem, hogy miért teszi. Egy pillanat múlva már meg is láttam az okát. Egy a pumák közül felénk tartott, megnyalta a száját, majd ügetésbe kezdett. Pár méter múlva ügetése rohanásba csapott át, és áldozata szemébe bámult. Én csak álltam ott. Szemben a pumával, ami engem szemelt ki. Tudtam, hogy végünk. Sajnáltam szegény fiú-t, amiért miattam kell meghalnia, de hirtelen olyat csinált, amit nem is gondoltam volna. Rávetette magát az állatra, és elgurultak mellettem. Én csak egy halk „NEE”-t tudtam mondani, aztán megszakadt az álom.”

Zihálva gördültem le az ágyról, aztán megpróbáltam fölkelni, ami sikerült is, és visszamásztam az ágyamba. Mondanom sem kell, hogy ezek után nem igazán tudtam tovább aludni…

Minden nap eszembe jutott a fiú az álmomból. Nem tudom kiverni a fejemből. Nem is ismertem, de amikor rávetette magát arra a pumára, féltettem. Mit jelent ez az álom?

"Olyan volt, mintha félálomban lettem volna, nem gondoltam semmire, mégis tisztán láttam magam előtt azt a fiút, mintha csak egy képet nézegetnék. Láttam nyúlánk, izmos testét, gyönyörű zöldeskék szemét, amely már-már világított a sötétben. Láttam kemény, fehér bőrét, gyönyörű barna haját. Túl szép volt, hogy igazi hús-vér ember legyen. Soha nem láttam hozzá hasonló teremtményt. Olyan volt, mintha a védőangyalom lett volna. Csak úgy megmentett a puma elől. Istenem. Lepörgött előttem a jelenet. A fiú rávetette magát az állatra. Csak miattam. És mi van, ha meghal?! Kay ne legyél bolond! Tudom-todom csak egy álom volt, de akkor is, olyan igazinak tűnt. Még az is, ahogy rám nézett. A fájdalom a szemében…- megborzongtam.”

Huszonegyedik fejezet- Összeköltözés

 21. Összeköltözés

Miért jött ide?

-        Kayra?! Te mit keresel itt?!-kérdezte.

-        Ehm… ezt én is kérdezhetném tőled…

-        Jó napot!- mondta Matt szégyenlősen.

-        Te meg se szólalj! –mondta mérgesen. -Kinek az ötlete volt ez?!

-        Az enyém.- mondtam.- Matt nem is tudott róla…

-        Hogy jöttél el ide? Jajj ne mondd már, hogy Zoé-ék is benne vannak.-állt össze a kép a fejében.

-        Nem… nincsenek.

-        Pocsékul hazudsz!

Ding dong.

-        És Te mit keresel itt, anyu?

-        Én csak… beszélni szerettem volna Matt-tal, de már nem légyeges.-mondta.

-        Sziaztok!- mondta Zoé, de amint meglátott minket, meg torpant.- Keresztanyu? Hát te?

-        Hogy tehettétek ezt?! Nem bíztatok meg bennem. Mindeki velem jön. Most! Kayra mozdulj! Szia… Matt.-mondta fintorogva.

Adtam szerelemnek egy búcsúcsókot, és egy „bocsi”-t súgtam a fülébe, de anyu megelégelte a búcsúzkodásunkat, és elhúzott onnan. Otthon kaptunk egy kis prédikáció-t, majd fölküldött minket a szobánkba… és ez még csak az első nap volt… jól van, második. A következő 5 napban csak facebookon keresztül tudtam Matt-tal beszélni, vagy telefonon keresztül, de azt akkor abbahagytam, amikor anya hallótávolságon belülre került. Anyuval nagyon összevesztünk, amit apa csak egy kicsit komolyabb mosolyszünetnek nevezett. Anyu mindvégig azt hajtogatta, hogy Matt a hibás, miért nem figyelt? Miért hajtott gyorsan? Egyszer meg: „Kay, ez a fiú eljátszotta a lehetőségét, én mondom neked, eljátszotta.”- mondta. Szegénykém becsavarodott… de nem ez az  egyetlen dolog, ami nyomasztott. Az utolsó napot töltöttem otthon, senki sem volt itthon, Em és én már összepakoltunk már az indulásra. Már elmúlt dél, amikor becsöngettek.

-   Nyitom.- kiáltottam, majd eltotyogtam az ajtóig. Ott egy futár állt.

-   Jó napot! Ön Emily Brown?- olvasta föl a nevet a papírról.

-   Nem, ő a húgom. Miben segíthetek?

-   Van egy küldemény a húga számára.

-   Átvehetem?

-   Persze. Itt írja alá, kérem.

-   Rendben. Köszönöm.- mondtam, majd adtam neki 5 eurót a kiszállításért.

-   Én köszönöm! Viszlát!

-   Viszlát.- mondtam, és tárcsáztam Em-et.

-   Hm?

-   Szia. Kay vagyok. Lenne valamim a számodra.

-   Jujj! Mi az?

-   Nem tudom. Be van csomagolva. Most hozta a futár.

-   Jujj! Ki küldte?

-   Riley Smith van rajta.

-   A kis édibogyó! Nagyon hiányzik már!

-   Hol vagy?

-   Éppen befordulok a sarkon.

-   Oké! Várlak!

-   Oké. Szia.

-   Szia. – mihelyt leraktam a telefont, már nyílt is az ajtó.

-   Szia! Hol az ajándékom? Azta! Ez de szép!!- ugrált föl-s-le.

-   Nyugi, hugi, nyugi!

-   Van rajta valami.

-   Igen, egy levél.

-   Fölolvasod? Én kibontom.

-   „Nagyon hiányzol, várlak. Riley”

-   De édes!!- mondta, majd kibontotta az ajándékot. Volt benne egy plüss maci, ami tartott egy bekeretezett képet róluk. Milyen aranyos.- Kay, nézd! Egy másik levél!

-   Magadra hagylak vele.- mondtam mosolyogva.

Aztán elmentem pihenni. Gyorsan átöltöztem pizsibe, és lefeküdtem aludni. Álmodtam valamit.

„ Az ágyamon feküdtem, mellettem Matt aludt. Pár perc múlva Matt is fölébredt, aztán kimentünk a napaliba, még mindig segített menni, de már nem fájt annyira az oldalam. Amikor odaértünk a nappaliba, akkor meglepődtem. Zoé, Adam, és Em volt ott.  Em megkérdezte Zoé-tól:

„Milyen itt lakni?” itt lakni? Ideköltöztek? De jó!

„Nagyon jó! Szia, Kay!”

„Sziasztok! Annyira örülök, hogy itt vagytok, itt laktok!”

„Én is!”- mondták egyszerre az Inch testvérek.

„Menjünk el egy fagyizóba.” mondta Riley.„Ismerek egy jót itt a közelben.”

„Rendben, az jó lenne.”

Lassan fölébredtem, és nem hittem el, hogy mit álmodtam. Ez egyszerűen fantasztikus!-gondoltam.

- Van itthon valaki?

- Igen, mindenki itthon van.- mondta Em, majd bejött hozzám.

- De jó! Van egy ötletem! Idehívod Zoé-t és Adam-ot? És persze te is gyere vissza.-hadartam.

- Aham.-mondta, és már el is ment. Rövid időn belül meghallottam Adam öblös nevetését, majd libasorban bejöttek.

- Mit szeretnél mondani hugi?- kérdezte Adam. Mindig lehugiz, mert kisebb vagyok nála. Szerinte Emmel ikrek vagyunk. Van benne némi igazság, de akkor is. Mindenesetre én szeretem, amikor huginak szólít.

- Az az ötletem támadt, hogy oda kellene költöznötök hozzánk.- mondtam, mire mind a hárman ledöbbentek, majd a sokkból először Zoé „ébredt” föl, és a nyakamba ugrott.

- Jajj de jó lenne! Úristen Kay! Te gondolatolvasó vagy! Éppen azon gondolkoztam, hogy hova kellene költöznünk, mert ugyebár kevés a fizetésem, és ezért nem tudjuk kifizetni az albérletet, de máshol meg nem találtam olcsóbb albérletet.-magyarázta Zoé. Nagyon fölpörgött. Adam meg csak állt ott, mint egy szobor. Mi lehet a baj? Úristen! Hogy felejthettem el! Adam barátnője!

- Adam nem kell jönni, ha nem szeretnél.- mondtam megértően, mire rám villantak szemei, majd megrázta a fejét, és elmerült gondolataiban.

- Akkor mi gyorsan összepakolunk, és indulhatunk is.- mondta Zoé, majd megrázta kissé öccsét, aki helyeselt, és elindultak a szobájukba összepakolni.

- Megyek, segítek.- mondtam. - Addig az alvást is meg tudjuk beszélni.

- Mi?! Én nem fogok Zoéval aludni!

- Szintén.- haborodott föl a testvérpár.

- Kay, nincs is több hely.- mondta Em, mikor beért a szobába.

- Dehogy nincs!- hadartam. - Van egy szoba, ami szabad, vagyis csak dobozok vannak benne.

- Akkor fölajánlom az ágyam, és Zoéval aludhatunk együtt.- ajánlotta Em.- Persze ha ez neked is megfelel.- fordult az érintett felé.

- Persze! Tökéletes!- mondta Zoé pakolás közben.- De egy valamit nem értek…

Zoé szemszöge

- Mit nem értesz Zoé?- kérdezte Kay.

- Miért?

- Mi miért?

- Miért szeretnéd, hogy odaköltözzünk?

- Ohh... Csak eszembe jutott. Gondoltam örülnétek neki.- mondta Kay.

- Jól gondoltad!- válaszoltam, majd megint a nyakába ugrottam, és körbepusziltam.- Viszont itt hol tanulnánk?

- Ott, ahol mi.- mondta Kay.

- Jó. Azt ki intézi el?

- Majd én.- válaszolta.- Csak előtte iratkozzatok ki a másikból.

- Azzal nem lesz baj. Köszi még egyszer!!

- Ma majd még felhívom a sulit.-mondta Kay.- Adam, akkor te is jössz?- kérdezte.

- Ehm... Igen?

- Ez a beszéd!-nyugtázta Kay.- Megyek, szólok apunak, hogy többen vagyunk.
Kay már elindult egy kicsit lassan, meg bicegve, de azért már tud magától járni.

- Emi, segítesz becsukni a bőröndöt?- kérdeztem.

- Persze.- válaszolta. Míg mi a bőröndömmel vacakoltunk, Adam is felszívódott, és elment a szobájába. Öt perc múlva készen is voltunk a bőrönddel, és Emi ragaszkodott ahhoz, hogy ő vigye le a bőröndöt.

- Köszi a segítséget Emi!

- Nincs mit, a mai edzés is megvolt.- mondta nevetve.

- Megyek, megnézem Adamot.

- Ok. én addig leviszem a bőröndöt. Siessetek, hamar haza szeretnék érni.- trillázta nevetve.

- Jó, jó, mindent megteszek az ügy érdekében.- mondtam én is nevetve.

Gyorsan kimentem a szobából, persze előtte adtam egy puszit Eminek, aztán rohantam Adam szobájába, útközben találkoztam keresztapuval, neki is adtam egy puszit, majd szaladtam tovább. Keresztapu olyan viccesen festett, hogy nem tudtam megállni, hogy nevessek. Nagyon fel voltam szabadulva, mert nem kell többet aggódnom az albérlet miatt.
- Szia öcsi!- mondtam miközben kopogás nélkül berontottam a neki kijelölt szobába.

- Szia.- mondta.

- Mi a baj?

- Semmi.

- Ugyan már, olyan savanyú vagy.

- Hmm... Lehet, hogy azért, mert épp most jöttem össze Elisaval, és máris szakítanom kell vele e miatt az idióta költözés miatt!- mondta egy szuszra.

- Jajj Adam! Te is tudod, hogy nem csak Elisa van a Földön, egy két hét, és lesz egy másik barátnőd, meglásd.

- Aham, csakhogy én éppenséggel Elisa-t szeretem, és te meg ne beszélj.

- Tudod, hogy amúgy is elköltöztünk volna. És amúgy sem abba a suliba jártál, mint ő. És....- mondtam volna tovább, de a szavamba vágott.

 - Igen, de egy fél óra alatt odaértem, de most... Négy órát kell utaznom, hogy láthassam.- mondta szomorúan.

- Nyugi, nem lesz semmi baj. Majd megbeszélitek a dolgot, szüneteltetitek a dolgot, vagy távkapcsolat... Az csak erősíti a kapcsolatokat... Igen a távkapcsolat a legjobb megoldás.

- Hm. Nem tudom. Majd fölhívom.

- Rendicsek! Én most megyek, hozd a bőröndöd, és induljunk, valaki nagyon otthon szeretne már lenni.- mosolyogtam rá.

- Ok, szia, és köszi.

- Nincs mit.- mosolyogtam rá.- De most már kérem vissza az öcsémet, ez a gondterhelt arc nem a tiéd.

- Jó-jó.- sóhajtotta, mire én még jobban elmosolyodtam. Végül feladta, és ő is elmosolyodott.

- No, látod, nem is volt olyan nehéz! Szia.

- Szia.

Kay szemszöge

Miután fölvetettem az ötletem, mindenki csak állt ott, gondolkozott. Először Zoé tért észhez. Megbeszéltük a dolgot, majd mindenki ment a saját útjára.

Em és Zoé összepakolnak, én meg lementem apunak szólni, hogy többen megyünk. Apu beleegyezett rögtön, de anyu... Volt vagy ezer kérdése. Zoéék odaköltöznek? Miért? Nincs így is dugig az a ház? Nem lesz kellemetlen olyan sokan ott lakni? Matt elköltözött?! El kellene! -Ez volt az egyetlen kijelentés-felszólítás, aztán folytatta tovább a kérdezgetést. Én csak intettem neki, és eldöcögtem a kocsihoz. Anya egy ideig csak hápogott, aztán magában puffogott tovább. Én beültem a kocsiba, és mivel nem volt semmi dolgom, ezért gondolkodtam. Gondolkozásomból hugi ébresztett föl.

- Szia Kay!- hajolt be az ablakon hugi.

- Szia. Készen vagytok?

- Szerintem igen. Az előbb raktam be Zoé cuccait. Már csak Adam cuccai kellenek.- válaszolta.

- Rendben.

- Itt vagyunk!- kiáltotta Adam az ajtóból.

- Emlegetett szamár...- suttogta Em, mire én fölnvettem.

- Hova tegyem a cuccot?- kérdezte Adam.

- Gyere, mutatom.- indult el Em a csomagtartóhoz, addig Zoé beült mellém.

- Már nagyon kiváncsi vagyok a fiúdra. Eddig csak egyszer láttam, de akkor aranyosnak tűnt.- mondta Zoé.- Remélem, hogy meg fog kedvelni. Jajj és a suli. Milyen? Van sok helyes pasi? Persze Matton kívül... Jajj Kay! Annyira örülök, hogy odaköltözhetünk hozzátok! Matt tudja?- hadarta. Csak úgy ömlött belőle a szó.

- Ő... Nem, nem tudja, hogy ti is jöttök, de nem lesz semmi kifogása ellene. És nyugi, neked is találni fogunk egy pasit.- nyugtattam meg.

- Köszi. De ezt nem értem. Miért dobott LuLuért Bobby? Olyan jól megvoltunk soha nem veszekedtünk. Szerettem.- mondta elcsukló hangon.

- Nyugalom. Sss. Nincs semmi baj. Bobby nem volt valami nagy szám, csak egy izomagyú tökfej. Már megbocsájts, de az aki valaki másért dob téged, az csak tökfej lehet!

- Köszönöm.- mondta hálásan.

- Nincs mit, érted akármit.

- Nah készen is vagyunk. Apud is jön, mindjárt indulhatunk.- mondta Adam miközben beszállt.

- Köszi a tájékoztatást öcsisajt.- mondta Zoé.

- Mindenki kapcsolja be a biztonsági övét, a felszállást hamarosan megkezdjük. Az utazás 15-20 percet vesz igénybe. Érezzék jól magukat, köszönjük, hogy a mi járatunkat választották.- hallottam az ismerős mély hangot a volán mögül.

- Haha... Apu ez vicces volt, de most már kérlek, induljunk, mert nagyon szeretném látni Mattet.- kacagtam. Úgy tűnik, hogy ezt a mosolyt ma semmi sem hervaszthatja le a számról.

- Jól van, jól van.- mondta, azzal beindította az autót és már mentünk is. Az út tényleg 15-20 perc volt, addig azzal szórakoztunk Zoéval, hogy a felhőket néztük a kocsiból. Rögtön támadt egy ötletem, mégpedig az, hogy ha hazaérünk, akkor kiviszünk pár plédet, és mint az amerikai filmekben, nézzük az eget. Ezt hiánytalanul mindenki meg fogja csinálni, mert ilyet legutoljára négy éve csináltunk a tengerparton. Már nagyon hiányoznak az együtt töltött idők Zoéval és Adammal, meg persze Emmel. Milyen sok rosszaságot csináltunk. Persze előtte esetleg utána Zoénak ki kellett festenie minket, mert különben beköpött volna minket. Mindig fél órán keresztül ügyködött rajtunk, de Adam mindig megúszta, mert mindig az volt a kifogása, hogy " én nem is vagyok lány". Egyszer majd megkapja.- vigyorogtam gonoszul.-De most végre itthon vagyunk. Kipakoltunk, és mi Matt-tal egy kicsit kettesben voltunk, utána, mint ahogy én azt elterveztem, kimentünk a friss levegőre három pléddel, leterítettük, majd néztük az eget. Mindenki ott volt: Zoé és Adam, Em és Riley, és mi, szerelmem és én.

Huszadik fejezet- Megszökés

 20. Megszökés

-         Álljon meg a menet! Mesélj el mindent! MOST!- mondtam neki.- Kérlek?- tettem gyorsan hozzá.

-         Majd később. Most megyek enni.-mondta, ezzel egy időben megkordult a gyomrom.

-         Uhh… asszem, hogy én is veled tartok. Állatira éhes vagyok. Hmm… tudjátok mit? „Meghívlak” titeket reggelizni. Megcsinálom a reggelit, és nektek csak le kell ülnötök enni.

-         Ez jó ötlet…-kacsintott rám Adam elismerően.

-         Öcsi! Légy már észnél! El van törve a bordája… hogy tudna ránk főzni?!-szidta le Zoé.

-         Ő… van ebben valami… de akkor Te csinálod meg a reggelit!- durcizott be Adam.

-         Na neeeeem! Majd te megcsinálod magadnak! Nagy kisfiú vagy már…-mondta Zoé.

-         Majd én. Csak vigyetek oda egy széket is.

-         Én viszlek téged, Zoé a széket!-mondta Adam, majd fölcsillant a szeme.- Látjátok, hogy milyen zseni vagyok?! Még rímelt is.- mondta büszkén, mire Zoé csak a szemét forgatta.

-         Csak el ne szállj magadtól…-mondta Zoé szúrósan.

-         Épp azért kellek én, hogy lenn tartsam a Földön… A súlyom lehúzza…-magyaráztam. Ez hál’ istennek megtörte a jeget, és mindenki fölnevetett.

-         Akkor mehetünk?- kérdezte Adam.

-         Persze.-válaszoltam.

Azzal megfogott, és elvitt a konyhába.

-         Tíz perc, és kész a  reggeli…- mondtam miközben palacsintatésztát kevertem össze.

Miután elkevertem, gyorsan előkészítettem a serpenyőket a szalonnás tojáshoz. Az utóbbi elkészítése öt percet vett igénybe, aztán elmostam a serpenyőket, és elővettem még egyet. Ezután nekiláttam a palacsinták készítésének, amivel elég gyorsan haladtam. A többiek addig tv-t néztek, és olykor-olykor veszekedtek, de azt nem hallottam a sercegés miatt, hogy min. Hamarosan készen is lettem 100 darab palacsintával. Igaz, hogy tovább tartott, mint tíz perc… De megérte.

-         Kész a kaja, gyertek, terítsetek meg.-kiáltottam ki.

-         Jövök már! –mondta Adam és Zoé segítségével fölrakta a terítőt, meg az alátéteket, aztán a tányérokat, amikre már ráraktam a szalonnás tojásokat, majd a szalvétát, késeket, és villákat. Pár pillanat múlva már csak én hiányoztam az asztalról…

-         Öhm… Adam… engem is kivinnél?- kérdeztem.

-         Igen, persze…- mondta röhögve.

-         Ez nem vicces.- szidtam le. Úgy látszik, hogy nem jutott el az agyáig a mondatom, mert még jobban rákezdett a nevetésre…

-         Dehogynem! Nem is tudod, hogy mennyire… ráadásul még amilyen képet vágsz… ezt le kell fényképezni…- heccelődött tovább.

-         Adam… szerencséd, hogy nem vagyok 100%-ig rendben, és nem agyilag, hanem testileg, mert különben nem élnél már…- mondtam egy szúrós tekintet kíséretével, mivel csak egy 1000 wattos mosolyt értem el tőle… Viszont miután még csúnyábban néztem rá, azzal a tipikus „ha tekintettel ölni lehetne…” nézéssel, egy kicsit lehervadt a mosolya, de még így is mind a 32 fogát láttam…

-         Akkor most szépen lassan fölveszlek… meg ne harapj… nem akarok veszett lenni…- csúfolódott tovább.

-         Adam Inch! Ezt még megbánod!

-         Heeeheee… azt szeretném én látni.

-         Hmm… nagyon meg leszel lepődve, amikor végrehajtom ördögi tervemet, viszont most együnk, mert kilyukad a gyomrom…

***

-         Majdnem elfelejtettem… van palacsinta… remélem, hogy még nem vagytok tele…- mondtam mosolyogva nekik.

-         Nekem még befér egy néhány…- mondta Adam.

-         Nekem is…

-         Rendben, akkor kihozza valamelyikőrök? Kakaó, és lekvár van a polcon. – mutattam az előbb említett fűszerekre.

-         Hozom már…-mondta Adam.

***

-         Hány palacsintát ettünk meg?- kérdeztem tőlük.

-         Én 10-et… -mondta Adam.

-         4-et.-mondta Zoé.

-         Én meg 2-t…-mondtam én.

-         Akkor maradt még…-kezde Adam.

-         84.-fejeztem be a mondatot helyette

-         Mennyit csináltál?!

-         100-at…-mondtam büszkén.- Na de most csináljunk ebédet… Mit szeretnétek enni ebédre?

-         Hmm… csirkét…-mondta Adam.

-         Az fini…-helyeselt Zoé.

-         Júj, akkor van egy jó ötletem. Tejszínes fokhagymás csirke. Nagyon finom, és hamar készen van.

-         Tökéletes.-mondták egyszerre.

-         Melyik fajtát csináljam? A gyorsabbat, vagy a lassabbat? Gyorsabb annyi, hogy csak megpirítom a csirkemellet, és fölöntöm szósszal, míg a hosszabb annyi, hogy megsütöm, mint a rakott krumplit.

-         Második.-vágta rá Adam.

-         A második nekem is.-mondta Zoé. Még soha sem láttam őket ennyire egyetérteni valamiben…-mosolyogtam magamban.

-         Oké. Akkor a második.- mondtam, majd hozzákezdtem az elkészítéséhez. Miután beletettem a sütőbe az ételt, Adam segített átmenni a nappaliba, és bekapcsoltuk a tv-t. Mivel nem volt semmi érdekes a tv-ben (F1 volt…) ezért interneteztem a telefonomon. Beléptem az facebookomba, majd ráírtam Matt-ra.

·         Szia -írtam rá.

·         Szia!

·         Hogy vagy? Mit reggeliztél?- kérdeztem.

·         ÉN jól vagyok… hiányzol. müzlit ettem… a kedvencedet.

·         Te is hiányzol. nemsokára megyek haza.

·         De hisz otthon vagy…

·         Nem ide… hanem oda

·         Ja… jól van. Hogy vagy? Mit csináltál eddig?

·         Jól, csak most még olyan vagyok, mint egy kisbaba… mindenhova cipelni kell. Még jó, hogy itt van Adam. Én csináltam reggelit. Tojásos szalonna volt, és pali.

·         Hmm.. az finom.-írta, majd megcsörrent az óra.

·         Lejárt az egy óra… ki kell vennem a kaját a sütőből. Szia. Szeretlek.<3 o:p="">

·         Én is szia

-         Adam. Lejárt az egy óra. Oda viszel?

-         Persze, legalább így is elrősödök.-mondta.

-         Köszi.-mondtam neki, majd egy puszit nyomtam az arcára.

Ekkor értek haza anyáék, apa egy kicsit később ért be a házba, mert ő hozta a cuccokat.

-         Gyertek, üljetek le, Em, teríts meg légy szíves, és együnk.- mondtam.

-         Jó időzítés.- mondta Em mosolyogva.

-         Hol voltatok?

-         Bevásároltunk.

-         Apa?

-         Horgásztam Tommal.

-         Mit fogtál?

-         Ott vannak a kocsiban, egy ideig halat fogunk enni.- kacsintott rám.

-         Ühüm… hát akkor jó étvágyat.- mondtam, majd elkezdtük a vasárnapi családi ebédet elfogyasztani.

***

-         Ki csinálta ezt a fincsi ebédet?- kérdezte anyu.

-         Én. Nem akarták megengedni, de miután a reggelit megcsináltam, megenyhültek… Jut eszembe… van pali.

-         Én tele vagyok.- mondta anya.

-         Én is.

-         Én is.- mondták sorban.

-         Akkor megyek, megmosom a fogam, és a szobámban leszek, ha kellek…-mondtam.

-         Rendben, pihenj csak.

-         Okés.- mondtam, azzal elindultam a szobám felé, de Adam észbe kapott (helyettem is) és segített elérni célom. Leültem az ágy szélére, és az ölembe vettem a laptopom, és bekapcsoltam, majd fölmentem facebookra. Matt is fönn volt, amire számítottam (ezért léptem be.)

·         Szia.

·         Szia. hogy vagy? Minden rendben?

·         Jól, köszönöm, épp megebédeltünk. Te?

·         Én is. Csak kegyetlenül hiányzol.

·         Van egy ötletem. Nemsokára találkozhatunk.

·         Rendben. Várlak.

·         Most megyek, hogy minél hamarabb találkozhassunk.

·         Rendben. Szia.

·         Szia<3 o:p="">

Egy kicsit ledőltem pihenni, de azonnal elnyomott az álom. Furcsa módon most nagyon élénk volt a fantáziám…

***

Megpróbáltam fölkelni, ami sikerült is, kinyitottam az ajtót, és kapaszkodva (a falba) kiléptem az ajtón, majd elkiáltottam magam. - Adam?! Segítenél egy picit?

-         Igen. –hallottam a választ lentről, majd a dübörgést a lépcsőn, majd magpillantottam Adamot. – mi az?

-   El szeretnék menni Matt-hoz… segítesz?

-   Igen.-ragyogott föl a szeme.- mit kell csinálni?

-   Rá kell venni Zoé-t arra, hogy segítsen. Amikor leraktok Matt-nél, egy órára el kellene mennetek megvenni az alibinket…

-   Oké. Zoé elintézve. -mondta, azzal lesuhant a lépcsőn. Én addig összeírtam, hogy mit kell venniük. Pár perc múlva Adam mosolyogva jött vissza.

-   Anyukáddal is megbeszéltem, hogy elmegyünk bevásárolni. És hogy téged meg addig is „tornáztatunk” a sétával…

-   Köszi.- mondtam neki egy cuppanós puszi kíséretével.

***

Fél óra múlva az ajtónk előtt álltam, és becsöngettem. Adam és Zoé már elmentek megvenni a dolgokat, amiket fölírtam. Végre kinyitotta az ajtót…

-   Szia.- mondtam.

-   Szia. Hát te? –kérdezte kitágult szemekkel.

-   Mondtam, hogy jövök…

-   Tudom, de azt gondoltam, hogy lesz itt még valaki… -mondta.

-   Ja… unokatesómék hoztak el… most veszik meg az alibinket…

-   Jó… akkor…

-   Inkább be szeretnék menni… ha nem baj.

-   Nem, dehogyis. Meddig maradsz?

-   Egy óránk van.

-   Segítsek?

-   Igen, légy szíves.- mondtam, aztán bementünk a házba, ott vad ugrálásba kezdett Szuszi. Megsimogattam, majd odafordultam Matt-hoz.- Szeretnék valamit megbeszélni veled. –mondtam.

-   Mit?- kerekedett ki a szeme megint.

-   Hogy vagy?-kérdeztem.

-   Én jól…- az „ÉN” szócskát eléggé megnyomta. –és te?

-   Elvagyok.- vontam meg a vállam.

-   Sajnálom. Ha jobban figyeltem volna…-kezdett bele.

-   Na éppen erről akarok veled beszélni. Matt. Ne hibáztasd már magad, nem tudtál volna semmit sem tenni. BALESET. Mond neked valamit ez a szó?! HA nem, akkor elmondom. A BALESET az az, amikor VÉLETLENÜL történik valami rossz. Például egy karambol, a miénk baleset volt. Egy fejbelövés az direkt volt. Ha például leesek a hintáról akkor az baleset, viszont ha lelöknek, akkor az nem az.

-   Értem, de akkor is az én hibám.

-   Matt. Kérlek.

-   Nem, Kay. Nem úgy van.

-   De. De te is tudod. Matt. Ne legyél már ilyen makacs!

-   Kay. Nem vagyok makacs, csak más oldalról látom a dolgokat.

-   Persze. De ez így rossz. Nem hibáztathatod mindig magad.

-   Nem fogom.

-   Matt ismerlek. A barátnőd vagyok. Ne adj, vagyis ne próbálj meg beadni olyan dolgokat, amiket te sem hiszel el.

-   Túl jól ismersz.

-   Még szép. Azt is tudom, hogyha ez így fog tovább menni, akkor az nem lesz jó. Ki fogsz borítani. Szeretlek, ezért nem tudom elviselni, amikor szenvedsz.

-   Tudom. –mondta, majd megcsókolt.

-   Próbáld meg elfogadni, hogy nem te vagy a hibás.- mondtam.

-   Megpróbálom. -mondta, majd megint megcsókolt.

-   Látod? Ilyen könnyű. Haladás. Dicsértem meg, majd minden mondat után megcsókoltuk egymást. Már nagyon hiányzott. Ezt tudtára is adtam.

Ding-dong.

Csöngettek, de nem foglalkoztunk vele. Tudtam, hogy Zoé-ék lesznek, de nem érdekelt. Itt vagyok szerelmem karjaiban, ajkaink egymást becézik. Mi kell még?!

-   Kayra?!- hallottam meg egy ismerős hangot, de nem az volt, akire számítottam.

Mi van?! Ő itt?! Mit keres ő itt?!