Tizedik fejezet- Nyár

10. Nyár

Kay szemszöge

Az utolsó egy hét nem volt olyan rossz, de olyan jó sem… most is írtunk egy olyan összefoglaló dolgozatot minden tantárgyból, mint az első félév végén, de azt nekem nem kellett megírnom, mivel akkor jöttem csak… de most meg kell. Nem volt olyan nehéz… ha tanultál… én tanultam, de nagyon sokan nem. Hát nekik szívás. Mi hárman, mármint Em, Matt és én, mi tanultunk rá. Remélem, hogy nekik is jól sikerült… Matt-tal egy csomó óránk van együtt, tehát tudtunk együtt tanulni. Mikor hazaértünk, megsétáltattuk Szuszi-t, és utána vacsiztunk. Em, mint mindig, Riley-val volt, de csak egy órán keresztül lehetnek együtt, mert amúgy nem lenne jó, mert nem tanulna, satöbbi… a hétvégéket így is együtt töltik. Riley átjön reggel, és itt marad estig, addig azt csinálnak, amit akarnak. A nyáron már többet lehetnek együtt, de ebbe a rendszerbe mind beleegyeztünk. Senki nem hisztizik.

-         Em. Hogy sikerültek a tesztek?- kérdeztem húgomat.

-         Jól. Sokat tanultam rájuk…

-         Örülök.

-         Én is… Végre vége lesz az évnek…- mosolygott.

-         Hát igen… az jó lesz… elvittük Szuszi-t sétálni. Gyere, csináljunk vacsit.

-         Mi lesz a vacsi?- kérdezte Matt.

-         Majd kitaláljuk. Még nincs ötletem…

-         Legyen tükörtojás…-ajánlotta Em.

-         Oké. Jó ötlet.-mondtam Em-nek. – Tükörtojás…- mondtam vigyorogva Matt-nek.

-         Oké. Én megyek, és veszek kenyeret a boltba… oké?

-         Rendben. Köszi.-mondtam, és megcsókoltam.

Miután Matt elment, megcsináltuk a vacsit, és közben hallgattunk zenét, majd hazajött, és megvacsiztunk, Szuszi-t is megetettünk, aztán tv-ztünk, és beszélgettünk… Eltelt néhány nap, és az utolsó nap volt hátra a suliból. Mindenki fáradt volt reggel. De jó, hogy nem lesznek normális órák. Csak be kell mennünk a díszterembe, és ott meg kell hallgatnunk az igazgatót, amíg kihívja a jó tanulókat, és a jó sportolókat, és átad nekik egy oklevelet. Minket is kiívott. Engem a tanulásom miatt, Matt-ot a sport miatt, és Em-et szintén a sportolás miatt. Mikor végre vége lett a sulinak, mindenki hazament. Nyáron Matt-tal együtt megyünk mindenhova, és Em is jó sok programot tervezett Riley-vel. Kedden elmentünk airsoft-ozni. Az egyik csapatban csak lányok voltak, a másikban csak fiúk. Összesen 12-en voltunk. Először a fiúk nyertek, de utána mi, és ezért játszottunk egy döntőt, és most az egyszer a fiúk nyertek, de legközelebb mi fogunk, lányok. A fiúk el voltak telve magukkal, ezért egy kicsit meg akartuk viccelni őket, és így arra jutottunk, hogy elmegyünk a strandra, és ott úgy össze-vissza locsoljuk őket vízzel, hogy csak na… aztán ők is minket, de ez mellékes… a lényeg az, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Ez volt az első hét második napja. Szerdán otthon maradtunk, de Em-ék elmentek a vidámparkba, és így csak ketten voltunk otthon, és Szuszi. Szuszi nagyon lusta kiskutya… nem is kicsi… jó nagy. De eléggé vékony. Ő egy Golden Retriver féle kutyus nagyon szép, és barátságos. Mindenki szereti. Most is alszik. Néha jól jön, hogy ilyen lusta, mint például most: zavartalanul romantikázhatunk…

-         Mit ebédeljünk?- kérdeztem.

-         Nekem mindegy, még nem vagyok olyan éhes.

-         Akkor még nem csinálok ebédet. – mondtam, és odabújtam hozzá.

-         De rég bújtál hozzám így.

-         Egy hónapja?-kérdeztem.

-         Igen… valahogy úgy.

-         Hát az tényleg sok…

-         Nekem mondod?!- mondta vigyorogva, és megcsókolt.

-         Szeretlek.- mondtam, és én is megcsókoltam.

-         Én is.- mondta, majd megcsókolt, megint. Nem bánom, hogy ilyen csókokat kapok tőle, nagyon szeretem, és úgy látszik, hogy ő is. Aztán ott ültünk egy darabig, és egymással foglalkoztunk, mikor Szuszi fölébredt, és elhatározta, hogy elrontja az együttlétünket, mert odajött hozzánk, és piszkált minket, jelezve, hogy neki ki kell mennie a friss levegőre futkározni.

-         Jajj… Szuszi, pont most? –kérdeztem morcosan.

-         Menjünk, mert addig nem hagy minket békén…- mondta Matt, és igaza volt, de nem nagyon volt kedvem elindulni, és úgy látszik, hogy Matt is maradt volna, amikor végre fölkeltem az öléből, és elindultunk a parkba.

-         Jól van. Itt futkározhatsz.- mondtam Szuszi-nak, és kikapcsoltam a pórázát. Matt eldobta a labdát, és Szuszi már sprintelt is. Boldogan futkározott össze-vissza, aztán idejött hozzánk. Most én dobtam el a labdát, és míg Szuszi a labda után futott, míg mi leterítettük a plédet, és leültünk rá. Majd odabújtam szerelmemhez, és ott ültünk egy darabig. Újra, meg újra eldobtuk Szuszi-nak a labdát. Miután Szuszi belefáradt a rohangálásba, odafeküdt hozzánk. Ott ültünk hárman, és élveztük a kellemes időt. Mikor elkezdett esteledni, elindultunk haza. Aztán Em is hazajött, és együtt megvacsiztunk. A kutyus is evett, majd elmentünk aludni.

Kilencedik fejezet- Allergia

9. Allergia

Kay szemszöge

-    Szia!- mondtam Matt-nek.- De jó, hogy itt vagy! Nagyon hiányoztál. – mondtam, és megcsókoltam.- Szeretnék mutatni neked valamit. Bővült a család.

-    Szia.- mondta, majd megfogtam a kezét, és elindultam vele Em szobája felé. Mielőtt bementünk volna, szerelmem tüsszentett egyet. Nem szokott, ezért egy kicsit furcsállottam… Remélem, hogy nem fázott meg ez alatt az egy hónap alatt. Egy percen belül kiderült, hogy mi volt a baj…

Matt szemszöge

Annyira izgatott volt Kay… nagyon meglepett… Gondoltam, hogy izgatott lesz, mert visszajöttem, de ez nem azért van. Tudom, hogy azért is örül, de most más van a háttérben. Mit értett ez alatt, hogy „bővült a család”? Mielőtt bementünk volna Em szobájába, tüsszentettem egyet. Ezt totálisan nem értettem, hogy miért csináltam… nem vagyok megfázva, nincs allergiám… vagyis van, de az csak a kutyákra, és itt nincs kutya. De amikor bementünk a szobába megláttam az „új családtagot”. Rá vagyok allergiás. Szuper. Tudom, hogy Kay nagyon szereti a kutyákat, így nem kérhetem meg, hogy vigye vissza, és ki tudja, hogy mi lenne szegény kutyával ott, ahova visszaviszik, és már „családtag”, tehát nincs semmilyen lehetőség, hogy megszabaduljunk tőle… de aztán egy hapci-görcsbe kerültem, és könnyezett a szemem… allergia… de utálom…

-         Mi az Matt?- kérdezte szerelmem aggódva.

-         Semmi. Csak egy kis allergia. Tudod, allergiás vagyok.

-         Biztos, hogy csak ennyi?

-         Igen. Még ma elmegyek az orvoshoz, és veszek gyógyszert.- ez a legjobb ötletem… a doki majd ad egy jó kis gyógyszert, és nem lesz semmi baj…

-         Rendben. Akkor bemutatom az új családtagunkat, Szuszit.

-         Szuszi?

-         Igen, mert amikor alszik, akkor szuszog. Nagyon aranyos. És eddig nem is tett tönkre olyan sok dolgot… Elmenjek veled az orvoshoz?

-         Nem kell.

-         Rendben.- mondta szomorkásan.

-         Nem szeretném, hogy unatkozz, amíg mindennel készen lesznek… meg még a gyógyszertárban is nagy lesz a sor.

-         Rendben. Értem. Akkor sok sikert. Gyere haza minél hamarabb.

-         Oké.- mondtam, és adtam neki egy csókot, majd elmentem a dokihoz.

Egy óra várakozás után végre sorra kerültem a dokinál, aztán várnunk kellett még fél órát az eredményekre. Majd végre elmehettem a gyógyszertárba. Ott még egy fél óta várakozás után megvettem a gyógyszerem, majd mentem haza.

-         Sziasztok. – mondtam.

-         Szia.

-         Itt is vagyok. Mindent megvettem, amit kell.

-         Rendben. -mondta szerelmem, és idejött hozzám.

-         Egy pillanat, beveszem az első adagot.-mondtam, és elindultam a fürdőszobába. Igen… azt még nem említettem, hogy injekcióval kell beadni, viszont három naponta kell csak beadnom magamnak. Még szerencse, hogy nincs semmi bajom az ilyen dolgokkal… mikor végeztem, kimentem, és odamentem szerelmemhez.- Itt is vagyok.

-         Miért mentél a fürdőszobába?

-         Mert szurival kell beadni a gyógyszert. Így a leghatásosabb…

-         Áú…

-         Mindegy már kész… honnan kaptátok a kutyát.

-         Em kapta a barátjától.

-         Ó… gratulálok… mi történt még addig, míg én nem voltam itthon?- kérdeztem érdeklődve. Eléggé meglepett, hogy Em-nek barátja van, de örültem neki.  

-         Semmi más.

-         Rendben. Szuszi? Az a neve?

-         Igen.

-         Gyere ide, te dög.- mondtam vigyorogva. Idejött a kutya, és megsimogattam. Nem tüsszentettem. Hihetetlen…

Az utolsó egy hét volt már hátra a suliból. Aztán jön a nyár… vagyis a VAKÁCIÓ…  de jó lesz. Már csak ezt az egy hetet kell kibírni…

Nyolcadik fejezet- A szomszéd srác, és egy új családtag

8. A szomszéd srác, és egy új családtag

Em szemszöge

Miközben beszélgettünk, és én a kutyát simogattam, észrevettem, hogy valami lökdösi a hasát.

- Úristen! Valami mozog a hasában.- mondtam ijedten.

- Hát igen… Muki nemsokára anya lesz… Kérsz majd kiskutyát?

- Muki lány?

- Igen.

- Kérek, persze… Rád emlékeztet majd…- mondtam, de elpirultam, mert ezt nem akartam kimondani, legalábbis hangosan nem, de azok a gyönyörű kékeszöld szemek…

- Rendben. De tényleg ugyan abba a suliba jártál, mint én?- kérdezte meglepetten.

- Igen.- mondtam mosolyogva.

- Furcsa… olyan, mintha ismernélek…

- Igen?- felcsillant a szemem. Lehet, hogy mégis ismerős vagyok neki? Sajnos már eléggé későre járt, és én is kezdtem álmos lenni.- Riley, hol tudok átöltözni?

- Gyere, megmutatom.- mondta mosolyogva.

- Oké. És hol aludhatok?

- Ugyanitt.

- És te?- érdeklődtem.

- Én a saját szobámban fogok.

- Rendben.

Második nap nagyon gyorsan eltelt. Aránylag korán keltem, és nagyon jól éreztem magam. Csináltunk ebédet, de amilyen szerencsétlen vagyok, eltanyáztam. Vagyis tanyáztam volna, de Riley elkapott.

Megszűnt körülöttem a világ. Csak a szemeit láttam, éreztem, hogy fog, de hogy hol… azt nem tudnám megmondani. Milyen boldog vagyok… itt vagyok a karjaiban, és senki nem zavar minket… még Muki is elég csendes volt. Nem rontotta el a pillanatot.

Hirtelen felindulástól vezérelve megcsókoltam. Ez még nekem is meglepő volt. Nem is gondoltam, hogy ilyet fogok tenni. Hogy lehetek ilyen hülye?!

Mikor már vissza akartam húzódni, és bocsánatot kérni, amikor meglepetésemre megfogta az arcom, és visszacsókolt. VISSZACSÓKOLT?! A szívem majd’ kiugrott a helyéről. Alig tudtam elhinni. Mindjárt elájulok. Amikor vége lett csókunknak, mind a ketten gyorsan vettük a levegőt.

- Em,

- Igen?

- Örülök, hogy átjöttél. - mondta, és megint megcsókolt. Hát még én! Gondoltam magamban.

Mikor 7 óra lett, szomorú voltam, hogy haza kell mennem. Nem akartam elmenni innen.

- Holnap találkozunk.- mondtam.

- Rendben.- válaszolta, és adott egy édes „jó éjt” csókot.

Lángoló arccal mentem haza.

A következő napokban együtt jöttünk haza kéz a kézben. Egy hónap múlva egy kiskutyával tértem haza, és büszkén jelenthettem ki, hogy Riley-val egy hónaposak vagyunk.

- Sziasztok.- mondtam.

- Szia. Csak egyedül vagyok itthon. Ő ki? – mutatott Kay a kiskutyámra.

- A kutyusom. Még nem adtam neki nevet.

- De aranyos. Adjunk neki egy nevet.

- Nem tudom, hogy mi illene rá. Előre közlöm, hogy kisfiú. Akitől kaptam, azt mondta, hogy amikor alszik, akkor szuszog.

- Legyen a neve Szuszi?

- Tökéletes… hogy ez eddig hogy nem jutott az eszembe… Szuszi. Ez az új otthonod. – mutattam meg a kis csöppségnek a házat. - Matt hol van?

- El kellett utaznia egy hónapra Amerikába…

- Értem.- mondtam. Kár, hogy nem tudtam neki bemutatni ezt a kis apróságot. Annyira aranyos volt!

- Ugye tudod, hogy reggelente egy „kicsit” hamarabb kell felkelned a kis pokolfajzat miatt?- kérdezte vidáman, és a „pokolfajzat”-nál nevetett. Hát igen… Szuszi egy kis pokolfajzat lesz, ha szabad ezzel a szóval kifejeznem… majd meg kell tanítani mindent neki, hiszem még épp, hogy 3 hetes.

- Tudom. Riley jön majd velem minden nap.- mondtam, de Kay félrenyelte az innivalóját.

- Khmm…- fuldokolt nővérem.- Riley? A szomszéd srác?

- Igen… Ismered?

- Persze. De te honnan ismered?

- Tőle kaptam Szuszit. És mellékesen a barátom.

- Értem.

- Semmi hiszti? Azt mondtam, hogy a barátom…

- A barátod… és?- leesett neki.- Mármint úgy, mint nekem Matt?

- Igen.- teljesen lefagyott. Egy percig csak állt, és bámult.

- Wow. Mióta?

- Egy hónapja.– mondtam büszkén.

- Nem semmi. Miért nm mondtad el?

- Tudom… Nem akartam semmilyen balhét… Most viszont mennem kell.

- Oké. Szia. Vacsira gyere vissza. Ezt még meg kell bezsélnünk, de örülök, hogy boldog vagy.

- Köszönöm. Jöhet Riley is?

- Igen…- mondta bizonytalanul.

- Oké. Akkor 6-ra jövünk.

- Rendben.

Ez a néhány óra gyorsan eltelt, mert szerelmemmel voltam együtt. Szuszit otthon hagytam. Gondolom Kay játszik vele. Mindig is szerette a kutyákat.

- Riley.

- Igen?

- Lenne kedved eljönni hozzánk vacsizni?- kérdeztem tőle mosolyogva.

- Persze… Ki lesz még ott?

- Csak a nővérem, és én.

- Oké.

- Akkor menjünk, mert még a boltba is be kell ugrani kutyaeledelért.

- Rendben.- mondta, majd miután megvettünk minden szükséges dolgot Szuszinak, mentünk is haza. Este 6-ra pontosan hazaértünk.

- Szia.- kiáltottam be a folyosóról.

- Sziasztok.

- Szia. –mondta Riley is.

- Gyertek, kész a vacsi.

- Hoztunk Szuszinak is mindent, ami kellhet.

- Rendben. Akkor adok neki is enni. Pedig már úgy gondoltam, hogy kaphat egy kicsit a bolognai-ból…- mondta nővérem szomorkásan.- Majd úgyis kapsz, csak várnod kell egy kicsit.- Súgta oda a kutyának, mire mind nevettünk. Miután megvacsiztunk, beszélgettünk egy kicsit. Ez bennünk maradt. Anyáékkal mindig beszélgettünk vacsi után, és itt is mindig azt tesszük. Utána Riley hazament. Az elkövetkező egy hónap nagyon gyorsan eltelt, legalább is én úgy éreztem. Kay-nek viszont nagyon hosszú volt ez az egy hónap. Szinte egész végig szomorú volt. Hiányzott neki Matt, de amikor visszajött, nagyon boldog lett. Visszakaptam a vidám nővéremet. Már csak egy hónap volt hátra a suliból, amikor Matt visszajött, de lett egy kis probléma, mert –ahogy később kiderült- Matt nem volt teljesen odáig az új családtagért bizonyos ok miatt. 

Hetedik fejezet- Üvegezés

7. Üvegezés

Szombaton megint eljöttek barátaink, és most együtt voltunk, és nagyon sokat hülyültünk.

- Üvegezünk?- kérdezte nevetve Dominich.

- Jó, de ha nem rám mutat az üveg, akkor mi lesz?-kérdezte Nana.

- Hát…

- Akkor csak egy puszit kell adni a másiknak, és ha te leszel, akkor…- gondolkozott el Jordan is.

- Akkor kitalálunk majd valamit. Legyen inkább ez a 'felelsz vagy mersz', csak üvegezéssel.- ajánlottam.

- Oké.-mondták egyszerre.

- Hmm… Akkor kell egy üveg…

- Hozom.- mondta Matt, és már ment is a konyhába.

- Egy ceruza.

- Az van nálam. -mondta Jordan.

- És egy lap. Vagy nem is. kettő lap. Azt hozom én. -mondtam és indultam a szobánk felé. Két lappal a kezemben tűntem föl újra.- A srácok neveit erre a lapra- nyújtotam át a lapot a mellettemlévőnek.- a lányokét pedig erre. Jordan. Ide adod a cekát?- kérdeztem. Nem szeretem ezt az ülési rendet. nem ülhetünk a párunk mellé. És én ezt nem szeretem. Szeretek Matt ölében ülni…

- Persze.-mondta, és már írtam is a neveket.

- Akkor… Jordan… Ada… Gabby… Nana… és Kay… Kész is. Fiúk. Ti végeztetek már?

- Még nem. - mondták.

- Adjátok ide. Megírom nektek.- mosolyogtam. Ennyi idő alatt hogy-hogy nem csinálták már meg?- Hú… Ezek meg milyen nevek?- nevettem föl. - 'Nyerő Maki', 'Breki a Brekkencs', 'Plüss Mackó', 'Kis Bikusz' és mi az utolsó?- kérdeztem nevetve, de mindenki nevetett már.

- Csak írd, hogy 'Szívem'.- mondta Matt.

- Az első Dominich, Fabio, Grayson, Daniel, és Matt. Kész is. Ki pörget?

- Én.- mondta a mellettem ülő Dominich, és pörgetett is.- Gabby.

- Ehm… Legyen akkor egy…

- Legyen az, hogy hozok tejszínhabot, és le kell enned róla. - mondta széles vigyorral Grayson.

- Hozom  a tejszínhabot. - ugrott föl Matt, és már hozta is. A feladatot könnyedén teljesítették, majd Gabby pörgetett. Fabio-ra... Nekik a feladatuk egy viccesen szenvedélyes csók lett, amin sokat nevettünk. Aztán a Fabio-Grayson páros csinált pár 'modell' fotót, avagy pózoltak, mi pedig lefényképeztük őket, majd Grayson rám pörgetett. A mi feladatunk az volt, hogy megcseréljük a ruháinkat. De sajnos az én ruháim 'kissé' kicsik voltak Grayson számára, így elszakadtak. Ezen ismét nagyot nevettünk. Aztán gyorsan átöltöztem egy másik ruhába, majd a szakadtat kidobtam.

Folytattuk a játékot. Amikor én pörgettem, akkor Adára mutatott az üveg, és azt a feladatot kaptuk, hogy menjünk át a szomszéd fiúhoz, aki csak most költözött ide, és lopjuk el az egyik alsónadrágját.

- Gyere Ada. Meg kell csinálni.

- Jól van, de ha megcsináltuk, akkor a többieknek is kell valami durvát csinálnia.

- Tudom is, hogy mit.

- Rendicsek. Te, hogy fogunk mi oda bejutni, és ki az alsónadrággal?

- Nézd! Ott van egy ablak nyitva. Pont ahhoz a házhoz. Ekkora szerencsénk nem lehet! De komolyan gondoltad, hogy…- nem voltam biztos benne, hogy meg tudjuk csinálni… Ha lebukunk, az nagyon ciki.

- Igen. Miért ne?

- Te mászol, én csöngetek.- mondtam.

- Miért csöngetsz?

- Hogy eltereljem a figyelmet.

- Ohh… Okos. Majd megcsörgetlek, hogyha készen vagyok.- mondta és elindult az ablak felé, én pedig csöngettem.

- Szia. -mondta, miközben nyitotta az ajtót, és egy széles mosollyal fogadott.

- Szia, Kay vagyok. A szomszédban lakok, és ha nem zavar, akkor föltennék néhány kérdést. Ha végeztem, akkor te is kérdezhetsz.

- Engem Riley-nek hívnak, kérdezz nyugodtan.

- Egyedül laksz?

- Igen, de ha akarod, akkor beköltözhetsz.- mondta, majd rám kacsintott.

- Uhh. Ne ilyen gyorsan. Elsős vagy?

- Igen.

- Ő… van valamilyen háziállatod?

- Nincs.

- Semmi? Mintha kutya ugatást hallottam volna.

- Ó… Ő családtag.- mondta, és én ledöbbentem. Kutya és Ada. Egy házban… Betörőnek is nézheti… Megtámadja… Kórház… - Muki! -kiáltotta el magát a szomszéd srác, és Muki már jött is, és megnyalta a kezem… Tehát nincs semmi baj. Uhh, de megkönnyebbültem. - Hát igen… Muki mindenkit szeret.- mondta, de közben megcsörrent a telóm. 

- Aranyos.- megsimogattam.- Viszont sajnos nekem mennem kell. Majd még látlak.- mondtam, és aranyosan rámosolyogtam. Elindultam a házunkhoz, és közben fölvettem a telefont. Nem néztem meg a számot, mert meg sem fordult a fejemben, hogy más lehet, és nem Ada. Ez volt a hiba.- Halló? Sikerült?

- Mi? - kérdezte Matt. MATT?!?! Akkor Ada még nem végzett! Rohantam vissza, és mint az őrült nyomtam a csengőt, de késő volt. A srác már Adával együtt nyitotta ki az ajtót. 

- Upsz… -csak ennyit sikerült kinyögnöm.

- Nem kellett volna megvárnod, hogy hívjalak?- háborodott fel Ada.

- De én vártam, csak megcsörrent a telefon, és nem is gondoltam arra, hogy Matt lesz az…

- Áh…- döbbent le Riley.- Ti ezt kiterveltétek?

- Hát… Igazából nem… Csak jött az ötlet, de csak azért mert azt a feladatot kaptuk, hogy lopjuk el az alsónadrágodat, mert 'felelsz vagy mersz’-et játszottunk. És meg kell, hogy csináljuk, mert csak akkor tudjuk csak megszívatni a többieket.- magyarázkodtam.

- És ezért kell ellopnotok pont az én alsónadrágom?

- Igen.

- Oké… Vigyétek, de kérem vissza. - mondta nevetve.

- Oké, köszi.

- Köszi. -mondta Ada is.

- Nincs mit. - mondta, majd miután hazamentünk, megmutattuk az alsót, amin mindenki ledöbbent, és néhányan még csalással is megvádoltak, elmondtuk a büntetésüket.

- Egy percig kinn kell állnotok az utcán fehérneműben.- mondtuk, és nevetve néztük végig azt az egy percet.

Miután vége lett a bulinak, mindenki hazament.

- Holnap átmehetek a barátnőimhez?- kérdezte Em.

- Mettől meddig?

- Hát… Elvileg holnap este 7-től másnap reggelig.

- És a suli?

- Velük mennék.

- Nem. Max, ha péntektől szombatig, vagy szombattól vasárnapig, de vasárnaptól hétfőig nem.

- Oké. És ha most mennék át, és holnap este 7-kor jönnék haza?

- Rendben. Elviszlek.- ajánlottam föl.- Hova kell menni?

- El tudok menni, csak a szomszédba kell átmenni.

- Rendben. Elkísérlek. Jó? Ki tudja, hogy ilyenkor milyen emberek járkálnak…

- Nem kell. Van világítás. Nálam lesz a telefonom, és a lakás kulcs.

- Kihez mész?

- Ang-hez.

- Oké.

Em szemszöge

- Kihez mész?- kérdezte Kay. Uhh… Még azt gyorsan meg kell beszélnem Anggel… Ő a legjobb barátnőm, tehát biztos, hogy falaz.

- Ang-hez.- most már csak Kay-nek kell bevennie.

- Oké.- Szuper!

- Akkor megyek, és bepakolok, és fölhívom Ang-et, hogy mehetek…- mondtam, és bementem a szobámba.

- Siess. Rakj el minden fontosat. Mindjárt 10 óra.- kiáltotta utánam nővérem.

- Oké. –kiáltottam vissza, és már tárcsáztam is Ang-et.

- Halló?- hallottam Ang hangját a vonalban.

- Szia Ang. Em vagyok. Ma átmehetek hozzátok?- suttogva tettem hozzá- Tudnál falazni?

- Persze. Miről lenne szó?

- Hát ma este nálatok aludnék, és holnap este 7-ig ott lennék, de napközben még fölhívlak, hogy megbeszéljünk dolgokat.

- Rendben.- mondta

- Köszi, hogy átmehetek.- mondtam hangosabban.

- Nincs mit. – mondta mosolyogva.- Érezd jól magad.

- Köszi.- mondtam vidáman, és letettem a telefont, majd írtam egy sms-t.

Szia!

Megyek 15 percen belül. Holnap este 7-ig maradhatok, de csak ha nem baj. Em.

Elküldtem, majd mindent bepakoltam a táskámba. Egy utolsó ellenőrzést tartottam, és utána megnéztem a telóm. Kaptam egy sms-t. gyorsan elolvastam. Ez állt benne:

Szia!

Várlak, siess.

- Kész vagyok!

- Oké. Akkor jó szórakozást. –mondta Kay, aki mit sem sejtett.

- Sziasztok.- mondtam, aztán elindultam „Ang”-hez.

Kay szemszöge

Miután Em elment, egy kicsit ideges voltam, hogy nincs-e valami baj vele. Én már csak ilyen vagyok… Mindig izgulok. Bízok benne, ezért engedtem el egyedül, de akkor is… A féltés bennem van…

- Matt? – kérdeztem szerelmem.

- Hmm?

- Ugye nem lesz semmi baj vele?

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj.- nyugtatott sikertelenül.- Bízz benne.

- Bízok, csak nagyon féltem. Akármi történhetett vele…

- Lazíts.- mondta, és az ölébe húzott, és simogatta a hátam… Így mondta tovább, amit akart, de én nem hallottam semmit, mert csak azt éreztem, hogy a hideg futkos a hátamon. Nagyon csikis vagyok, de ez nagyon jól esett…

- Van majdnem egy egész napunk egyedül…- mondta, és elnevettem magam rajta. Majdnem kiment a fejemből Em.- Fölhívom Em-et.- mondtam, és már tárcsáztam is.

- Szia, Em. Minden rendben?

- Persze. Már megérkeztem. Most már ne aggódj. Élvezzétek ki a hiányom.

- Mondd, ugye te nem arra célzol, hogy…

- De pontosan arra.

- Jaj, Em. De mocskos a fantáziád.

- Lehet, de nem baj. Érezzétek jól magatokat… vagyis egymást…-mondta, és lerakta a telefont.

- Jaj de gonosz kis szörnyeteg… és milyen mocskos fantáziájú…

- Miért?

- Nem hallottad?

- De… de igaza van…- mondta Matt, és nekem kihagyott egy ütemet a szívem. Nem is volt időm fölfogni, de már elindult velem a kezében egyenesen a szobánkba.

Em szemszöge

Mikor ide értem, nagyon izgultam. A „Majd’ kiugrott a szívem a helyéről” nem jó kifejezés… annál jobban izgultam… vettem egy nagy levegőt, majd csöngettem. Nyílt az ajtó. És egy gyönyörű szempárt láttam meg, mert nem tudtam másra nézni.

- Szia. –mondtuk egyszerre.

- Gyere be.

- Rendben. Szia, kutyus. – mondtam a felém rohanó kutyusnak.

- Nagyon szeret téged.- mondta mosolyogva.

- Hát igen… pillanat… telefon…- tesóm hívott. Fölvettem, beszélgettünk, és miután letettem a telefont mentem a nappaliba.

- Kérsz valamit?-kérdezte.

- Nem, köszi.

- Beszélgessünk. - mondtuk egyszerre. Az egész estét végigbeszélgettük, miközben én a kutyát simogattam. Nagyon örültem, hogy közelebbről is megismerhetem. Már napok óta beszélgetünk, de sosem volt időnk egy normálisabb megismerkedésre. 

Hatodik fejezet- Vöröske

6. Fejezet- Vöröske

- Úristen! – mondtam megint, majd megfogtam egy, vörös tincset a hajából.- Miért…?

- Mert mindenki összekevert veled.- mondta.- Nézd…- mutatta fekete körmeit, és még egy lyukat a fülén. Így most a jobb fülében kettő, a balban meg egy fülbevaló volt.- Holnap megyek és csináltatok egy piercinget ide.- mutatott az ajkára.

- Ne! Ennyire ne vadulj el. Nem baj, hogy befestetted a hajad; már így sem fognak minket összekeverni.- mondtam döbbenten. Piercing?!

- Ok, de csak azért, mert azt nem akartam annyira…

- Em. Anyáék mit fognak szólni?

- Majd megszokják.

- Holnap jönnek. Nincs valaki, akihez elmehetnél?

- Nem. Nem akarok elmenni. Kíváncsi vagyok rájuk.- mondta flegmán.

- Hát én nem. Biztos, hogy balhézni fognak.

- Nem baj.- mondta határozottan, majd bement a szobámba.

- Em. Várj. Beszéljük meg.- mondtam, és elindultam a szobám felé.- Bocsáss meg, szívem, de ezt meg kell beszélnünk.- mondtam szerelmemnek.

- Semmi baj. Menj csak.- mondta, és adott egy csókot.- Sok szerencsét.

- Szükségem lesz rá? – kérdeztem kacéran. 

- Nem feltétlenül.- mondta, és adott egy szenvedélyesebb csókot.

- Most már tényleg mennem kell.- mondtam szomorúan, és folytattam utamat a szobámba. Kopogtam, de Em nem válaszolt.  Még egyszer kopogtam.- Em. Tudom, hogy benn vagy. Légyszi, beszéljük meg.

- Nem akarom, hogy ugyan azt elmondd, amit anya fog. 

- A tesód vagyok nem az anyád.- mondtam, és láthatóan erre ő is rájött, mert kinyitotta az ajtót.

- Gyere be.- mondta megadóan.

- Tudod, hogy anya nem fog kopogni, csak beront, és el kezd dumálni…

- Tudom… és azt is, amit mondani fog.- mondta unottan.

- Miért? Miket csináltál, míg én nem voltam otthon?- megdöbbentem, hogy egy fél év alatt ennyire elvadult volna a kishúgom…?

- Háát… Sok mindent, de ilyet még nem.- mutatott vörös hajára.

- Gondoltam. Majd megpróbálom megenyhíteni anyát. Oké?- ajánlottam föl.

- Rendben. Szükségem lesz rá.

- Most meg tanulj. És büntetésképpen te pakolsz föl, le, és te mosogatsz el is. De csak ma.

- Rendben. Azt még kibírom…- mondta mosolyogva.

- Reméltem is. Nem akarlak halálra dolgoztatni.

- Annak örülök.

- Gyere ide hugi!- majd megöleltem, és adtam a homlokára egy puszit.- Rád nem lehet haragudni, de rám igen.

- Miért?- kérdezte, és elkerekedett a szeme.

- Mert nem mehetsz el a szombati bulira.

- Csak ezek miatt?- kérdezte döbbenten.

- Igen. De inkább örülj, hogy csak ennyi, mert anya legalább egy hónap szobafogságra ítélt volna.

- Oké, tudom. Te engedékenyebb vagy, mint ő.

- Persze, mert én a testvéred vagyok, nem az anyukád.

- Lehet.

- Na, menj, és csináld meg a házid, és ilyenek.

- Oké.  

Aztán este hét körül megvacsiztunk, majd néztünk tv-t, és mentünk aludni. Péntek reggel minden ugyanúgy volt, mint akármelyik másik napon, csak most egy kicsit ideges voltam, mert nem tudtam, hogy mit fognak szólni anyáék… Mondjuk, csak anyától félek.

Aztán mikor vége lett a sulinak, még mindig nem tudtam, hogy mit fogok mondani anyának, de majd akkor eszembe fog jutni, ha kell. Olyan öt óra körül megcsörrent a telefonom.

- Igen?

- Szia Kayra! – mondta anya. – Fél óra múlva ott leszünk.

- Rendben. – mondtam már az üres vonalnak, mert addigra már lerakta.- Húú… ez gyors volt.- mondtam, majd odabújtam Matt-hoz, aki nyugtatás gyanánt dörzsölgette a hátamat.

- Mi a baj?- Kérdezte Em Mattől.- Sír?

- Nem. Nem sírok, csak ideges vagyok.

- Miért? – kérdezte ijedten.

- Mert tíz percen belül itt lesznek anyáék.

- Jajj ne. Gyorsan elpakolok a szobámban.

- Siess. Mindjárt itt lesznek.- sürgettem. Pár perc múlvamár meg is érkeztek, mert csengettek. – Nyitom! Sziaszok.- mondtam, mikor kinyitottam az ajtót.- Gyorsak voltatok. 

- Igen, mert már itt akartam lenni, hogy megint együtt legyen a család. Hol vannak a többiek?- kérdezte anya.

- Háát… Em a szobájában van, Matt pedig…

- Itt vagyok. –fejezte be a mondatot helyettem.- Sziasztok.

- Szia. Emily!! Gyere ide, megjöttünk.

- Megyek már. –mondta Em, és már lehetett látni a vörös haját. Anya reakciói érdekesek voltak. Először csak nézett, mintha nem hinne a szemének, aztán elvörösödött. Lehetséges, hogy azért, mert mérges volt. Másra ugyanis nem tudtam következtetni.

- Anya nyugi. Nem történt tragédia.

- Még hogy nem?!- csak ennyit tudott mondani.

- Megkérdezte, hogy befestheti-e, és én megengedtem neki.- mondtam, mire mindenki ledöbbent.

- Te? Nem kellett volna megkérdezni?

- Nem gondoltam, hogy ennyire nagy baj lesz. Csak azért engedtem meg neki, mert mindenki összekeverte velem. És ez zavarta. Így legalább Matt sem fog összekeverni minket.- ez a mondat megtörte a jeget, mert mindenki elnevette magát. 

- Hát nem örülök ennek, de már nem tudok semmit sem csinálni ellene.

- Pontosan.

- És nem is akarok rátok haragudni… De legközelebb figyelmeztessetek. - mondta, majd átölelt minket.

- Nagy ölelés!!- mondtuk mind, és apa is beszállt az ölelkezésbe, csak Matt nem.

- Matt. –mondta anya.- A nagy ölelésbe mindenki beletartozik a családból.- mondta, és én örültem neki, hogy anya úgy gondolja, hogy  velem együtt Matt is a család tagja.

- Nagy ölelés még egyszer?- kérdeztem.

- Rendben!- mondták mind, és most már mindenki benne volt a nagy ölelésben. Láttam, hogy Matt is örül.

- Na, játszunk valamit?- kérdezte anya.

- Rendben. Em gyere, válasszunk ki néhány játékot. 

- Oks… - mondta, és mikor beértünk a szobába, akkor beszélgettünk egy kicsit.

- Nem is volt olyan vészes.- mondtam.

- Köszi, hogy nem az igazat mondtad.

- Nincs mit. Mire jók a tesók?!- nevettem el magam. 

- Erre biztos. – mondta, majd az egész estét végigjátszottuk, és végigbeszélgettük a családommal, ami most már egy fővel bővült.

Halihó!

Ezt a fejezetet Borostyánnak ajánlom, köszönöm, hogy kommentelsz, örülök, hogy olvasod a történetet, remélem, hogy ez a fejezet is tetszeni fog. :))

Puszi, 

Yvi (:

Ötödik fejezet- Döbbenet

5. Fejezet- Döbbenet

Pár hét múlva, a megszokott rutinhoz híven reggel korán kellett kelni, de engem nem zavar. Én keltem föl legelőször, és elmentem tusolni, fölöltöztem, majd megmostam a fogam. Mikor már végeztem mindennel, bekukucskáltam Matthoz, aki még mindig olyan édesen aludt, mint mikor elmentem. Mindezek után átmentem Em-hez, aki szintén aludt. Gyorsan csináltam reggelit, majd elmentem fölébreszteni szerelmem.

- Matt. Ébresztő. Reggel van. Csináltam reggelit, ott van az ebédlőben, az asztalon. Megyek ébreszteni Em-et.

- Oké, de gyere majd vissza… - mondta álmosan.

- Oké.- mondtam, aztán megpusziltam, és mentem Em-hez.

- Em kelj föl. Ugye nem akarsz elkésni?- erre a mondatra kipattantak a szemei. 

- Elkésni?! Eddig aludtam?- kérdezte ijedten.

- Még nem vagy késésben, de ha tovább alszol, akkor leszel. Még van fél órád indulásig.- mondtam, és már mentem is ki a szobából.

- Itt is vagyok.- mondtam Mattnek, aki az ágyon ült, hátát nekitámasztva a falnak.

- Rendben.- mondta.- Én már megmosakodtam, és mindennel készen vagyok. Gyere ide.- kérte, majd kitárta a karjait, Én szó nélkül odamentem, és ott ültünk addig, amíg Em nem szólt.

- Kay, Matt! Gyertek, reggelizzünk meg, és utána mennünk kellene, mert elkésünk. – mondta gyorsan, és idegesen.

- Akkor menjünk. – mondtam, és szomorúan fölkeltem szerelmem öléből.

A reggelizéssel gyorsan megvoltunk, és utána már indultunk is. Mikor leparkoltunk, Em már szaladt is a barátaihoz. Éppen volt még 10 percünk, hogy beérjünk a suliba. Persze én már idegeskedtem, mert sosem késtem még. És nem is akartam elkezdeni.

- Nem baj, ha késünk? Még soha nem késtünk el, és a tanár sem olyan gonosz, ugye?

- Ne aggódj. Nem fogunk elkésni. –mondta Matt.

- Imádlak.- mondtam neki boldogan, ahogy beléptünk a terembe, és csöngettek.

- Én is. Még jó, hogy az első kettő óránk együtt van.

- Ja… - mondtam, majd leültünk a helyünkre, ami a változatosság kedvéért egymás mellett volt. Egy perc múlva a tanár is benn volt, és elkezdte az órát. Nagyon unalmas volt. Nem szeretem a matekot, de túléltem. Aztán biosz következett. Az a kedvenc órám, de nem vettünk semmi újat, mert ismételnünk kellett a lehetséges holnapi dolgozatra. 

- Te tudod az anyagot? – kérdezte Grayson.

- Persze. –válaszoltam.

- De jó neked. Szerintem Adának az agyára megyek ezzel a sok “biosz tanulással”, mert állandóan tanulnom kell, de így sem értem…

- Figyelj csak, elmagyarázom… -mondtam Grayson-nak.

- Oké.

- Srácok, halkabban. A tanár nagyon figyel minket.- mondta Matt.

- Oké. Köszi, hogy szóltál. És akkor…- kezdtem a magyarázást, de mondat közben Matt megbökött. Halkabban beszéltem, de még egyszer megbökött. Kérdőn néztem rá, de ő csak a tanár felé intett a fejével, aki a padunk előtt állt.- Ó… Elismételné a kérdést, kérem?

- Persze… Mi van akkor, hogyha… - és ekkor megmentett a csengő. 

- Elnézést. Mennünk kell. 

- Nem ússza meg Brown kisasszony! Holnapra kérem a választ!- mondta, és már kint is voltunk a teremből. 

- Uhh ezt megúsztam… Grayson! Ebédnél elmagyarázom, de most mennem kell. Sziasztok.- mondtam, majd adtam egy puszit Matt-nak.

- Kay. Em velünk eszik?

- Nem hiszem. Mennem kell.- mondtam, és rohantam a következő órára. Erről egy kicsit elkéstem, de a tanár nem volt benn, így gyorsan leültem a helyemre. A nap további része gyorsan telt. Ebédnél Graysonnak elmagyaráztam a bioszt, és megértette végre. Em nem ebédelt velünk, de írt egy SMS-t, amiben szólt, hogy nem fog, mert a barátaival ebédel. Este, mikor hazaértünk, Em elmesélte, hogy mindenki összekeveri velem… Nem nehéz összekeverni minket. De azért egy kicsit bűntudatom lett. Miután megettük a vacsit, Em már jobban volt, mert elhívták egy buliba, ami szombaton lesz. Aztán a következő kettő nap gyorsan eltelt, majd csütörtökön délután Em későn jött haza, de nem aggódtam, mert mondta, hogy az egyik barátnőjéhez átmegy. Aztán hallottam, hogy nyílik az ajtó.

- Szia, Em.- mondtam neki.

- Sziasztok.

- Szia… -mondta Matt döbbenten. Ránéztem, mert nem értettem, hogy mi a baj. De ő csak Em-et bámulta. Mi a baj? Kérdeztem magamban, majd ránéztem Em-re.

- Úristen! Em! Mit csináltál?- kérdeztem döbbenten, és odarohantam hozzá.

Negyedik fejezet- Megismerkedés

4. Fejezet- Megismerkedés

Reggel jó sokáig aludtam, ami meglepett, mert hamar szoktam fölkelni. Az ágy mellettem üres volt, és egy levél volt rajta. Rögtön elolvastam.

Jó reggelt kicsim!
Ma korán keltem, mert nem tudtam, hogy Em mikor ébred. Van reggeli az ebédlőben; tojásrántotta kolbásszal. Elvittem Em-et a városba, és körülnézünk. Ebédre jövünk.
Csók Matt, Puszi Em.

-   Hány óra van? – ránéztem az órára, ami negyed tizenkettőt mutatott… - Úr Isten sietnem kell.- mióta beszélek magamban? Kezdek megőrülni.

Gyorsan elmentem letusolni, és megmostam a fogam, fölöltöztem, és siettem a  konyhában, ahol egy újabb levél várt.

Szia, Kay!
Ebédre csinálj steak-ot, lécci, mert azt mind nagyon szeretjük. Ha nem leszel kész, mire megyünk, akkor besegítünk.

Puszi Em.

-   De jó. Nem is jutott volna eszembe, hogy steak-ot csináljak.- mondtam, de még mindig idegesített, hogy magamban beszélek. Elővettem a serpenyőt, és elkezdtem sütni a steak-eket, majd beraktam a sütőbe, hogy finom legyen a hús. Köretnek sült krumplit csináltam, majd megterítettem. Mire mindennel készen lettem, megérkezett a két éhenkórász.

-   Szia!- mondták, és Matt-től kaptam egy csókot.

-   Sziasztok!

-   Uhh. Isteni illatok vannak! – mondta Em. – Köszi, hogy megcsináltad.

-   Nincs mit. Köszi, hogy adtál ötletet, hogy mit csináljak. – mosolyogtam rá.

-   De finom! – mondták egyszerre Matt-tel.

-   Örülök, hogy ízlik. 

A nap további részében nem csináltunk semmit, csak lustálkodtunk. Csak egyszer vonultunk félre Matt-tel.

-   Matt. Hogy tetszik Em?

-   Nagyon aranyos lány. Miért?

-   Hát ide szeretne költözni.

-   Hol aludna?

-   Az én szobámban…

-   És te?- csillant föl a szeme.

-   Hát én veled aludnék. Itt maradhat?

-   Persze…- mondta nevetve.

-   Oké. Akkor fölhívom anyát, hogy hozza Em cuccait.

-   Jó. Én addig közlöm Emmel a jó hírt.

-   Rendben. - és már tárcsáztam is anyát.

-   Halló?

-   Szia, anya!

-   Szia, kicsim. Miért hívtál? 

-   Csak azért, hogy elmondjam, hogy Em maradhat. 

-   Hát ez nagyszerű. - mondta, de azért volt egy kis szomorúság a hangjában.

-   Mi a baj?- kérdeztem.

-   Semmi. Akkor este csak a ruháit vigyük el?

-   Igen, és amire még szüksége van. Tankönyvek, füzetek, társasok…

-   Rendben. Máris pakolom. Hány órára menjünk?

-   Hét óra jó nektek?

-   Igen.

-   Rendben. Akkor hétkor. Puszilom apát. Add át neki. Puszi, szia.

-   Ok. Puszi.

Miután letettem a telefont odamentem Emhez és Matthoz.

-   Hány órára jönnek?- kérdezte Matt.

-   Hétre, és szeretném, ha itt lennél, mert szeretnélek bemutatni nekik téged, mint a barátomat.

-   Öhm… Nem hiszem, hogy jó ötlet. Lehet, hogy apukádnak nincs semmi gondja velem, de anyukád irtó dühös lesz, hogyha megtudja, hogy velem alszol. - mondta, és volt benne némi igazság.

-   Nem baj. Megígérte, hogy kapsz egy esélyt tőle, tehát nem lesz semmi baj.

-   Oké. –mondta, de a hanga tele volt aggodalommal. Nyugtatás képen adtam neki egy csókot, és odabújtam hozzá, miközben a tv-t néztük, Emmel beszélgettünk, és popcorn-t ettünk. Aztán csöngettek.

-   Megyek!- kiáltottam.- Sziasztok. Gyertek be.

-   Szia, kicsim.- mondta anya. Milyen furcsa… Most már nem csak ő mondja nekem, hogy “kicsim”.- Hol van Emily?

-   Ott ül a tv-előtt.  

-   Emily! Itt vagyunk. Meghoztuk a cuccaid.

-   Jövök már. Sziasztok. - mondta Em.

-   Jó napot. – mondta szerelmem.

-   Szia. – mondta anyám mosolyt erőltetve az arcára.

-   Elnézést a múltkori incidensért. Kay mondta, hogy siessek, de úgy tűnik, hogy nem voltam elég gyors. - mentegetőzött Matt, mire apa Em, és én elnevettük magunkat.

-   Kérlek, hogy tegezz minket. Már múltkor is mondtam. - ajánlotta apa.

-   Rendben.

-   Engem szólíts Bob-nak.

-   Engem pedig Janet-nek.- mondta anya.

-   Rendben. – mosolyodott el Matt. Még most sem hiszem el, hogy milyen helyes, amikor mosolyog… 

-   Gyertek, üljünk le.- ajánlottam föl.

-   Oké.- mondták egyszerre. Leültünk a nappaliba, és beszélgettünk még jó sokat, majd Em megtalálta a kedvenc társasát a cuccai között, amit mindenki szeretett, így játszottunk egy kört úgy, hogy én persze Matt-tel voltam, és a többiek pedig hárman együtt. Aztán úgy is, hogy Em volt a bíró, és én megint csak Matt-tel voltam. Anya és apa volt a másik csapat. Aztán anyáék elmentek, de megígérték, hogy péntek este jönnek megint. Úgy látom, hogy most már anya megkedvelte egy kicsit Matt-et.  Végül elmentünk aludni, mert holnap ismét hétfő lesz…