2014. augusztus 23., szombat

Nyolcadik fejezet- A szomszéd srác, és egy új családtag

8. A szomszéd srác, és egy új családtag

Em szemszöge

Miközben beszélgettünk, és én a kutyát simogattam, észrevettem, hogy valami lökdösi a hasát.
- Úristen! Valami mozog a hasában.- mondtam ijedten.
- Hát igen… Muki nemsokára anya lesz… Kérsz majd kiskutyát?
- Muki lány?
- Igen.
- Kérek, persze… Rád emlékeztet majd…- mondtam, de elpirultam, mert ezt nem akartam kimondani, legalábbis hangosan nem, de azok a gyönyörű kékeszöld szemek…
- Rendben. De tényleg ugyan abba a suliba jártál, mint én?- kérdezte meglepetten.
- Igen.- mondtam mosolyogva.
- Furcsa… olyan, mintha ismernélek…
- Igen?- felcsillant a szemem. Lehet, hogy mégis ismerős vagyok neki? Sajnos már eléggé későre járt, és én is kezdtem álmos lenni.- Riley, hol tudok átöltözni?
- Gyere, megmutatom.- mondta mosolyogva.
- Oké. És hol aludhatok?
- Ugyanitt.
- És te?- érdeklődtem.
- Én a saját szobámban fogok.
- Rendben.
Második nap nagyon gyorsan eltelt. Aránylag korán keltem, és nagyon jól éreztem magam. Csináltunk ebédet, de amilyen szerencsétlen vagyok, eltanyáztam. Vagyis tanyáztam volna, de Riley elkapott.
Megszűnt körülöttem a világ. Csak a szemeit láttam, éreztem, hogy fog, de hogy hol… azt nem tudnám megmondani. Milyen boldog vagyok… itt vagyok a karjaiban, és senki nem zavar minket… még Muki is elég csendes volt. Nem rontotta el a pillanatot.
Hirtelen felindulástól vezérelve megcsókoltam. Ez még nekem is meglepő volt. Nem is gondoltam, hogy ilyet fogok tenni. Hogy lehetek ilyen hülye?!
Mikor már vissza akartam húzódni, és bocsánatot kérni, amikor meglepetésemre megfogta az arcom, és visszacsókolt. VISSZACSÓKOLT?! A szívem majd’ kiugrott a helyéről. Alig tudtam elhinni. Mindjárt elájulok. Amikor vége lett csókunknak, mind a ketten gyorsan vettük a levegőt.
- Em,
- Igen?
- Örülök, hogy átjöttél. - mondta, és megint megcsókolt. Hát még én! Gondoltam magamban.
Mikor 7 óra lett, szomorú voltam, hogy haza kell mennem. Nem akartam elmenni innen.
- Holnap találkozunk.- mondtam.
- Rendben.- válaszolta, és adott egy édes „jó éjt” csókot.
Lángoló arccal mentem haza.
A következő napokban együtt jöttünk haza kéz a kézben. Egy hónap múlva egy kiskutyával tértem haza, és büszkén jelenthettem ki, hogy Riley-val egy hónaposak vagyunk.
- Sziasztok.- mondtam.
- Szia. Csak egyedül vagyok itthon. Ő ki? – mutatott Kay a kiskutyámra.
- A kutyusom. Még nem adtam neki nevet.
- De aranyos. Adjunk neki egy nevet.
- Nem tudom, hogy mi illene rá. Előre közlöm, hogy kisfiú. Akitől kaptam, azt mondta, hogy amikor alszik, akkor szuszog.
- Legyen a neve Szuszi?
- Tökéletes… hogy ez eddig hogy nem jutott az eszembe… Szuszi. Ez az új otthonod. – mutattam meg a kis csöppségnek a házat. - Matt hol van?
- El kellett utaznia egy hónapra Amerikába…
- Értem.- mondtam. Kár, hogy nem tudtam neki bemutatni ezt a kis apróságot. Annyira aranyos volt!
- Ugye tudod, hogy reggelente egy „kicsit” hamarabb kell felkelned a kis pokolfajzat miatt?- kérdezte vidáman, és a „pokolfajzat”-nál nevetett. Hát igen… Szuszi egy kis pokolfajzat lesz, ha szabad ezzel a szóval kifejeznem… majd meg kell tanítani mindent neki, hiszem még épp, hogy 3 hetes.
- Tudom. Riley jön majd velem minden nap.- mondtam, de Kay félrenyelte az innivalóját.
- Khmm…- fuldokolt nővérem.- Riley? A szomszéd srác?
- Igen… Ismered?
- Persze. De te honnan ismered?
- Tőle kaptam Szuszit. És mellékesen a barátom.
- Értem.
- Semmi hiszti? Azt mondtam, hogy a barátom…
- A barátod… és?- leesett neki.- Mármint úgy, mint nekem Matt?
- Igen.- teljesen lefagyott. Egy percig csak állt, és bámult.
- Wow. Mióta?
- Egy hónapja.– mondtam büszkén.
- Nem semmi. Miért nm mondtad el?
- Tudom… Nem akartam semmilyen balhét… Most viszont mennem kell.
- Oké. Szia. Vacsira gyere vissza. Ezt még meg kell bezsélnünk, de örülök, hogy boldog vagy.
- Köszönöm. Jöhet Riley is?
- Igen…- mondta bizonytalanul.
- Oké. Akkor 6-ra jövünk.
- Rendben.
Ez a néhány óra gyorsan eltelt, mert szerelmemmel voltam együtt. Szuszit otthon hagytam. Gondolom Kay játszik vele. Mindig is szerette a kutyákat.
- Riley.
- Igen?
- Lenne kedved eljönni hozzánk vacsizni?- kérdeztem tőle mosolyogva.
- Persze… Ki lesz még ott?
- Csak a nővérem, és én.
- Oké.
- Akkor menjünk, mert még a boltba is be kell ugrani kutyaeledelért.
- Rendben.- mondta, majd miután megvettünk minden szükséges dolgot Szuszinak, mentünk is haza. Este 6-ra pontosan hazaértünk.
- Szia.- kiáltottam be a folyosóról.
- Sziasztok.
- Szia. –mondta Riley is.
- Gyertek, kész a vacsi.
- Hoztunk Szuszinak is mindent, ami kellhet.

- Rendben. Akkor adok neki is enni. Pedig már úgy gondoltam, hogy kaphat egy kicsit a bolognai-ból…- mondta nővérem szomorkásan.- Majd úgyis kapsz, csak várnod kell egy kicsit.- Súgta oda a kutyának, mire mind nevettünk. Miután megvacsiztunk, beszélgettünk egy kicsit. Ez bennünk maradt. Anyáékkal mindig beszélgettünk vacsi után, és itt is mindig azt tesszük. Utána Riley hazament. Az elkövetkező egy hónap nagyon gyorsan eltelt, legalább is én úgy éreztem. Kay-nek viszont nagyon hosszú volt ez az egy hónap. Szinte egész végig szomorú volt. Hiányzott neki Matt, de amikor visszajött, nagyon boldog lett. Visszakaptam a vidám nővéremet. Már csak egy hónap volt hátra a suliból, amikor Matt visszajött, de lett egy kis probléma, mert –ahogy később kiderült- Matt nem volt teljesen odáig az új családtagért bizonyos ok miatt. 

2 megjegyzés:

Mirimi írta...

Szia. A szomszéd srác? Már gyanakodtam rá az előző fejezetben is:)

Szörcsi írta...

Szia!:)

Hát igen, végre Em is megtalálta a boldogságot :)

Puszi,
Yvi (:

Megjegyzés küldése

Másik blogjaim