Huszadik fejezet- Megszökés

 20. Megszökés

-         Álljon meg a menet! Mesélj el mindent! MOST!- mondtam neki.- Kérlek?- tettem gyorsan hozzá.

-         Majd később. Most megyek enni.-mondta, ezzel egy időben megkordult a gyomrom.

-         Uhh… asszem, hogy én is veled tartok. Állatira éhes vagyok. Hmm… tudjátok mit? „Meghívlak” titeket reggelizni. Megcsinálom a reggelit, és nektek csak le kell ülnötök enni.

-         Ez jó ötlet…-kacsintott rám Adam elismerően.

-         Öcsi! Légy már észnél! El van törve a bordája… hogy tudna ránk főzni?!-szidta le Zoé.

-         Ő… van ebben valami… de akkor Te csinálod meg a reggelit!- durcizott be Adam.

-         Na neeeeem! Majd te megcsinálod magadnak! Nagy kisfiú vagy már…-mondta Zoé.

-         Majd én. Csak vigyetek oda egy széket is.

-         Én viszlek téged, Zoé a széket!-mondta Adam, majd fölcsillant a szeme.- Látjátok, hogy milyen zseni vagyok?! Még rímelt is.- mondta büszkén, mire Zoé csak a szemét forgatta.

-         Csak el ne szállj magadtól…-mondta Zoé szúrósan.

-         Épp azért kellek én, hogy lenn tartsam a Földön… A súlyom lehúzza…-magyaráztam. Ez hál’ istennek megtörte a jeget, és mindenki fölnevetett.

-         Akkor mehetünk?- kérdezte Adam.

-         Persze.-válaszoltam.

Azzal megfogott, és elvitt a konyhába.

-         Tíz perc, és kész a  reggeli…- mondtam miközben palacsintatésztát kevertem össze.

Miután elkevertem, gyorsan előkészítettem a serpenyőket a szalonnás tojáshoz. Az utóbbi elkészítése öt percet vett igénybe, aztán elmostam a serpenyőket, és elővettem még egyet. Ezután nekiláttam a palacsinták készítésének, amivel elég gyorsan haladtam. A többiek addig tv-t néztek, és olykor-olykor veszekedtek, de azt nem hallottam a sercegés miatt, hogy min. Hamarosan készen is lettem 100 darab palacsintával. Igaz, hogy tovább tartott, mint tíz perc… De megérte.

-         Kész a kaja, gyertek, terítsetek meg.-kiáltottam ki.

-         Jövök már! –mondta Adam és Zoé segítségével fölrakta a terítőt, meg az alátéteket, aztán a tányérokat, amikre már ráraktam a szalonnás tojásokat, majd a szalvétát, késeket, és villákat. Pár pillanat múlva már csak én hiányoztam az asztalról…

-         Öhm… Adam… engem is kivinnél?- kérdeztem.

-         Igen, persze…- mondta röhögve.

-         Ez nem vicces.- szidtam le. Úgy látszik, hogy nem jutott el az agyáig a mondatom, mert még jobban rákezdett a nevetésre…

-         Dehogynem! Nem is tudod, hogy mennyire… ráadásul még amilyen képet vágsz… ezt le kell fényképezni…- heccelődött tovább.

-         Adam… szerencséd, hogy nem vagyok 100%-ig rendben, és nem agyilag, hanem testileg, mert különben nem élnél már…- mondtam egy szúrós tekintet kíséretével, mivel csak egy 1000 wattos mosolyt értem el tőle… Viszont miután még csúnyábban néztem rá, azzal a tipikus „ha tekintettel ölni lehetne…” nézéssel, egy kicsit lehervadt a mosolya, de még így is mind a 32 fogát láttam…

-         Akkor most szépen lassan fölveszlek… meg ne harapj… nem akarok veszett lenni…- csúfolódott tovább.

-         Adam Inch! Ezt még megbánod!

-         Heeeheee… azt szeretném én látni.

-         Hmm… nagyon meg leszel lepődve, amikor végrehajtom ördögi tervemet, viszont most együnk, mert kilyukad a gyomrom…

***

-         Majdnem elfelejtettem… van palacsinta… remélem, hogy még nem vagytok tele…- mondtam mosolyogva nekik.

-         Nekem még befér egy néhány…- mondta Adam.

-         Nekem is…

-         Rendben, akkor kihozza valamelyikőrök? Kakaó, és lekvár van a polcon. – mutattam az előbb említett fűszerekre.

-         Hozom már…-mondta Adam.

***

-         Hány palacsintát ettünk meg?- kérdeztem tőlük.

-         Én 10-et… -mondta Adam.

-         4-et.-mondta Zoé.

-         Én meg 2-t…-mondtam én.

-         Akkor maradt még…-kezde Adam.

-         84.-fejeztem be a mondatot helyette

-         Mennyit csináltál?!

-         100-at…-mondtam büszkén.- Na de most csináljunk ebédet… Mit szeretnétek enni ebédre?

-         Hmm… csirkét…-mondta Adam.

-         Az fini…-helyeselt Zoé.

-         Júj, akkor van egy jó ötletem. Tejszínes fokhagymás csirke. Nagyon finom, és hamar készen van.

-         Tökéletes.-mondták egyszerre.

-         Melyik fajtát csináljam? A gyorsabbat, vagy a lassabbat? Gyorsabb annyi, hogy csak megpirítom a csirkemellet, és fölöntöm szósszal, míg a hosszabb annyi, hogy megsütöm, mint a rakott krumplit.

-         Második.-vágta rá Adam.

-         A második nekem is.-mondta Zoé. Még soha sem láttam őket ennyire egyetérteni valamiben…-mosolyogtam magamban.

-         Oké. Akkor a második.- mondtam, majd hozzákezdtem az elkészítéséhez. Miután beletettem a sütőbe az ételt, Adam segített átmenni a nappaliba, és bekapcsoltuk a tv-t. Mivel nem volt semmi érdekes a tv-ben (F1 volt…) ezért interneteztem a telefonomon. Beléptem az facebookomba, majd ráírtam Matt-ra.

·         Szia -írtam rá.

·         Szia!

·         Hogy vagy? Mit reggeliztél?- kérdeztem.

·         ÉN jól vagyok… hiányzol. müzlit ettem… a kedvencedet.

·         Te is hiányzol. nemsokára megyek haza.

·         De hisz otthon vagy…

·         Nem ide… hanem oda

·         Ja… jól van. Hogy vagy? Mit csináltál eddig?

·         Jól, csak most még olyan vagyok, mint egy kisbaba… mindenhova cipelni kell. Még jó, hogy itt van Adam. Én csináltam reggelit. Tojásos szalonna volt, és pali.

·         Hmm.. az finom.-írta, majd megcsörrent az óra.

·         Lejárt az egy óra… ki kell vennem a kaját a sütőből. Szia. Szeretlek.<3 o:p="">

·         Én is szia

-         Adam. Lejárt az egy óra. Oda viszel?

-         Persze, legalább így is elrősödök.-mondta.

-         Köszi.-mondtam neki, majd egy puszit nyomtam az arcára.

Ekkor értek haza anyáék, apa egy kicsit később ért be a házba, mert ő hozta a cuccokat.

-         Gyertek, üljetek le, Em, teríts meg légy szíves, és együnk.- mondtam.

-         Jó időzítés.- mondta Em mosolyogva.

-         Hol voltatok?

-         Bevásároltunk.

-         Apa?

-         Horgásztam Tommal.

-         Mit fogtál?

-         Ott vannak a kocsiban, egy ideig halat fogunk enni.- kacsintott rám.

-         Ühüm… hát akkor jó étvágyat.- mondtam, majd elkezdtük a vasárnapi családi ebédet elfogyasztani.

***

-         Ki csinálta ezt a fincsi ebédet?- kérdezte anyu.

-         Én. Nem akarták megengedni, de miután a reggelit megcsináltam, megenyhültek… Jut eszembe… van pali.

-         Én tele vagyok.- mondta anya.

-         Én is.

-         Én is.- mondták sorban.

-         Akkor megyek, megmosom a fogam, és a szobámban leszek, ha kellek…-mondtam.

-         Rendben, pihenj csak.

-         Okés.- mondtam, azzal elindultam a szobám felé, de Adam észbe kapott (helyettem is) és segített elérni célom. Leültem az ágy szélére, és az ölembe vettem a laptopom, és bekapcsoltam, majd fölmentem facebookra. Matt is fönn volt, amire számítottam (ezért léptem be.)

·         Szia.

·         Szia. hogy vagy? Minden rendben?

·         Jól, köszönöm, épp megebédeltünk. Te?

·         Én is. Csak kegyetlenül hiányzol.

·         Van egy ötletem. Nemsokára találkozhatunk.

·         Rendben. Várlak.

·         Most megyek, hogy minél hamarabb találkozhassunk.

·         Rendben. Szia.

·         Szia<3 o:p="">

Egy kicsit ledőltem pihenni, de azonnal elnyomott az álom. Furcsa módon most nagyon élénk volt a fantáziám…

***

Megpróbáltam fölkelni, ami sikerült is, kinyitottam az ajtót, és kapaszkodva (a falba) kiléptem az ajtón, majd elkiáltottam magam. - Adam?! Segítenél egy picit?

-         Igen. –hallottam a választ lentről, majd a dübörgést a lépcsőn, majd magpillantottam Adamot. – mi az?

-   El szeretnék menni Matt-hoz… segítesz?

-   Igen.-ragyogott föl a szeme.- mit kell csinálni?

-   Rá kell venni Zoé-t arra, hogy segítsen. Amikor leraktok Matt-nél, egy órára el kellene mennetek megvenni az alibinket…

-   Oké. Zoé elintézve. -mondta, azzal lesuhant a lépcsőn. Én addig összeírtam, hogy mit kell venniük. Pár perc múlva Adam mosolyogva jött vissza.

-   Anyukáddal is megbeszéltem, hogy elmegyünk bevásárolni. És hogy téged meg addig is „tornáztatunk” a sétával…

-   Köszi.- mondtam neki egy cuppanós puszi kíséretével.

***

Fél óra múlva az ajtónk előtt álltam, és becsöngettem. Adam és Zoé már elmentek megvenni a dolgokat, amiket fölírtam. Végre kinyitotta az ajtót…

-   Szia.- mondtam.

-   Szia. Hát te? –kérdezte kitágult szemekkel.

-   Mondtam, hogy jövök…

-   Tudom, de azt gondoltam, hogy lesz itt még valaki… -mondta.

-   Ja… unokatesómék hoztak el… most veszik meg az alibinket…

-   Jó… akkor…

-   Inkább be szeretnék menni… ha nem baj.

-   Nem, dehogyis. Meddig maradsz?

-   Egy óránk van.

-   Segítsek?

-   Igen, légy szíves.- mondtam, aztán bementünk a házba, ott vad ugrálásba kezdett Szuszi. Megsimogattam, majd odafordultam Matt-hoz.- Szeretnék valamit megbeszélni veled. –mondtam.

-   Mit?- kerekedett ki a szeme megint.

-   Hogy vagy?-kérdeztem.

-   Én jól…- az „ÉN” szócskát eléggé megnyomta. –és te?

-   Elvagyok.- vontam meg a vállam.

-   Sajnálom. Ha jobban figyeltem volna…-kezdett bele.

-   Na éppen erről akarok veled beszélni. Matt. Ne hibáztasd már magad, nem tudtál volna semmit sem tenni. BALESET. Mond neked valamit ez a szó?! HA nem, akkor elmondom. A BALESET az az, amikor VÉLETLENÜL történik valami rossz. Például egy karambol, a miénk baleset volt. Egy fejbelövés az direkt volt. Ha például leesek a hintáról akkor az baleset, viszont ha lelöknek, akkor az nem az.

-   Értem, de akkor is az én hibám.

-   Matt. Kérlek.

-   Nem, Kay. Nem úgy van.

-   De. De te is tudod. Matt. Ne legyél már ilyen makacs!

-   Kay. Nem vagyok makacs, csak más oldalról látom a dolgokat.

-   Persze. De ez így rossz. Nem hibáztathatod mindig magad.

-   Nem fogom.

-   Matt ismerlek. A barátnőd vagyok. Ne adj, vagyis ne próbálj meg beadni olyan dolgokat, amiket te sem hiszel el.

-   Túl jól ismersz.

-   Még szép. Azt is tudom, hogyha ez így fog tovább menni, akkor az nem lesz jó. Ki fogsz borítani. Szeretlek, ezért nem tudom elviselni, amikor szenvedsz.

-   Tudom. –mondta, majd megcsókolt.

-   Próbáld meg elfogadni, hogy nem te vagy a hibás.- mondtam.

-   Megpróbálom. -mondta, majd megint megcsókolt.

-   Látod? Ilyen könnyű. Haladás. Dicsértem meg, majd minden mondat után megcsókoltuk egymást. Már nagyon hiányzott. Ezt tudtára is adtam.

Ding-dong.

Csöngettek, de nem foglalkoztunk vele. Tudtam, hogy Zoé-ék lesznek, de nem érdekelt. Itt vagyok szerelmem karjaiban, ajkaink egymást becézik. Mi kell még?!

-   Kayra?!- hallottam meg egy ismerős hangot, de nem az volt, akire számítottam.

Mi van?! Ő itt?! Mit keres ő itt?!