Második fejezet- Váratlan vendégek

2. Fejezet- Váratlan vendégek

Amikor visszajöttünk a bevásárlásból, rögtön fölhívtam a lányokat. Mivel most szünet van a suliban, és ezért nem kell tanulni, így mindenki el tud jönni. Itt lesz Gabby, Ada, Jordan, Nana, és a fiúkkal elmegy még Dominich, Grayson és Daniel is, tehát szerelmem jól mondta. Mindenki itt lesz. Matt-tel előkészítettük a házat barátaink fogadására, hoztunk pár széket az ebédlőbe, és szépen rendet raktunk, és csináltunk egy nagytakarítást. Mire végeztünk mindennel, már fél három lett.

-        Matt én most elmegyek lezuhanyozni, addig te nézz körül, hogy nem felejtettünk-e el valamit. Rendben? – kérdeztem kedvesemtől, mire ő kihúzta magát, és tisztelegve válaszolt.

-        Igenis asszonyom!- kiáltott föl.

-        Ne hülyülj. - kértem, mire ő mutatta, hogy menjek oda hozzá.

-        Mi az? Mit szeretnél? – kérdeztem, de ő csak mutatta, hogy menjek oda hozzá. Mire odaértem, megfogta a kezem, és közelebb húzott magához. – Én is szeretlek. – mondtam, majd megpusziltam az arcát, mire ő meglepődött. Már a karjai között voltam, és a kezei a derekamon voltak. Kihasználva meglepődését kibújtam a karjai közül, és elszöktem. Elindultam a lépcső felé, de még visszanéztem, hogy lássam reakcióját. Láttam, hogy nagyon meg van döbbenve, hogy “elszöktem” tőle. Még mindig úgy voltak a karjai, mintha a derekamon lennének, mire én fölnevettem. Matt kérdőn nézett rám, de a karjai nem mozdultak. Még jobban elkezdtem nevetni, majd megszólaltam.

-        Ezzel nem intézed el a dolgokat. Ez már nem hat. Először csináld meg, amit kértem,  akkor oda bújok hozzád, és még csókot is kaphatsz. – mire elmosolyodott, és már indult is. 

Most nagyon magabiztosnak éreztem magam, holott nem voltam az. Ilyen ajánlatnak soha nem tudtam ellenállni. Most is csak nagy nehezen tudtam elmenni az öleléséből.

Mikor már megfürödtem, fölöltöztem, és már mindennel készen voltam, lementem. Gondolom, hogy már végzett az ellenőrzéssel, mert már a szobájában volt, és zenét hallgatott. Bementem, és láttam, hogy fekszik az ágyán. Lefeküdtem mellé az ágyra.

-   Minden rendben?

-   Nem. – válaszolta. Megijesztett.

-   Miért? – kérdeztem ijedten.

-   Mert már nem hatok úgy rád, mint régen. – mondta szomorúan, én megkönnyebbültem.

-   Dehogynem. Mindig ugyanúgy fogsz rám hatni. – mondtam, majd odabújtam hozzá, és megcsókoltam.

-   De… az… előbb… - dadogott össze-vissza.

-   Az előbb nagyon nehéz volt, hogy úgy otthagyjalak. – mondtam. - De te sem gondoltad komolyan, hogy már nem “hatsz” –mondtam, miközben kezemmel idézőjeleket rajzoltam a levegőbe. - rám úgy, mint régen. Miért gondoltad?

-   Nem is tudom. Olyan könnyen elindultál a lépcső felé, aztán nevettél is.- mondta sértetten, mint egy kisgyerek.

-   Azon nevettem, hogy milyen képet vágtál. - nevettem el magam, majd ismét megcsókoltam. - Mindent megnéztél?

-   Igen, de csak azért, hogy itt legyél. – mondta és felém gördült, hogy könnyebben megcsókolhasson.

-   Szívem, neked is el kellene készülődnöd. Lassan fél hat lesz. – mondtam. – Menj, tusolj le, és aztán várlak vissza. - mondtam angyali mosollyal az arcomon. 

-   Ezzel most te arra célzol, hogy büdös vagyok? – kérdezte, és megszagolta a hónalját, mire belőlem kitört a nevetés.

-   Nem, nem arra céloztam, – mondtam, miközben kuncogtam. - de menj, mert nem szeretném, hogy kisgatyában mászkálj, amikor mindenki itt lesz.

-   Miért? Szerintem vicces lenne… - mondta, mire fölnevettem megint.

-   Szerintem is, de nem ez a legjobb alkalom arra, hogy ezt megtedd, és lehet, hogy a többiek nem túlzottan szívlelnék…- mondtam eltűnődve.

-   Rendben, akkor megyek fürödni.

-   Siess. –mondtam, majd az órára néztem, ami már három negyed hatot mutatott.

-   Ne félj. Készen leszek. – mondta, és elindult az emeletre tusolni.

Kicsit később már csöngettek is az ajtóban. Kinyitottam, és nagyon meglepődtem, mert ott voltak legnagyobb meglepetésemre a szüleim. Döbbenten néztem rájuk, de ők nem szóltak semmit, csak bejöttek.

-   Sziasztok! – mondtam még mindig döbbenten.

-   Szia! - mondták egyszerre mind a hárman, és csak ekkor vettem észre a kishúgomat, akit nagyon szeretem. Nem számítottam most arra, hogy ide jönnek.

-   Hát ti…?- kezdtem.

-   Jöttünk meglátogatni, kicsim. - mondta anya. – Nos, jó nagy házad van. Hogy-hogy ilyen nagyot adtak neked?- kérdezősködött.

Uhh… még nem tudnak semmit sem. Sem azt, hogy mással lakok együtt, és az illető egy fiú, sem azt, hogy ráadásul a barátom is. 

- Na, válaszolj Kayra!- mondta. Igen… Ő mindig így szólított… Lehet, hogy ezért nem szeretem ezt a nevet?

- Hát… Ő… Ez a ház nem csak az enyém…- kezdtem, de anya már is beleszólt.

- Hát ez nagyszerű. – mondta mosolyogva. Mosolyogva?! Meg kellett dörzsölnöm a szemem, hogy biztosan jól látom… Ő az ilyeneknek soha nem szokott örülni. - Hol van az a kedves lány, aki itt lakik veled?- Lány?! Most már értem, hogy miért örült annyira, de hogyha megtudja az igazat…- Hogy hívják? Mikor találkozhatok vele? Hány év…

- Anya! Egy pillanatra más is szóhoz juthat?- kérdeztem, és nem érdekelt, hogy a szavába vágtam.

- Igen, de meg akarom ismerni a “szobatársadat”. Ha lehet így mondani, mert ez a ház egyszerűen hatalmas!

- Anyu! A “szobatársam”- mondtam, miközben kezemmel idézőjeleket rajzoltam a levegőbe. – most éppen zuhanyozik, és ez most nem a legjobb időpont, mert ma jönnek a barátaink ide, és…- és már csöngettek is az ajtóban.- Itt is vannak.

Sziasztok! 

Megérkezett a második fejezet, egy kicsit kínos a helyzet... :) 

Remélem meg vagytok vele elégedve. a friss jövőhét első felében várható. Remélem kapok egy kis visszajelzést, nagyon örülnék neki mindenesetre. 

Puszi, 

Yvi (: