Em szemszöge
- Apa!
Vidd el anyát a kórházba, én pakolok nektek ruhát, meg magamnak. A
kórházban találkozunk.
- Magadnak
nem kell összepakolnod! Miért akarsz?
- Most
az nem lényeges! Te csak menj, vidd el anyut, és ott találkozunk! Az egyik
ismerősöm el tud vinni. Ne aggódj!
- Rendben.-mondta
apu, majd fölemelte anyut és elindult a kocsihoz.
Miután
elmentek, rögtön hívtam szerelmem, hogy segítsen.
- Igen?-
szólt bele Riley.
- Szia
szívem! El tudsz jönni hozzánk? Szükségem lenne rád és az autóra. Segítség
kellene… Baleset történt… mindegy. El kell mennem a kórházba… majd elmesélem.
Tudsz jönni?
- Jól
vagy?- kérdezte ijedten.
- Igen,
de Kay nincs.
- Indulok.
- Köszönöm.
Szeretlek.
- Én
is. Sietek.
Oké… akkor
anyának pakolok be először…-gondoltam magamban.- Ruhák: melegítő, pulcsi,
farmer, zokni… papucs is kell… fürdéshez kell törölköző, tusfürdő… Sampon?
Lehet, hogy az is kell neki… berakom a biztonság kedvéért… TAJ kártya,
személyi, valami más? Mindent, ami fontos lehet… -gondoltam, és már raktam is
be.- telefon, telefontöltő… mi van, ha bent tartják? Akkor kell a ruha. És ha
nem? Ha haza engedik? Akkor minden bizonnyal el akar majd jönni velünk
Franciaországba… nem maradna meg a fenekén egy kicsit sem… pff. Igen, velünk.
Apa nem beszél franciául… a hecc kedvéért a családból senki nem beszél
franciául, csak én. És amúgy is… amilyen szerencséje van, még vele is történik
valami… apa elveszne egyedül. Kell neki a segítség, pont. Nem fog tudni
lerázni, ha akar, ha nem. Nem hagyom, hogy a családból még valaki megsérüljön.
Viszont ha anya marad, akkor valakinek itt kell maradnia vele… khmph… Kit is
kérhetnék meg? Mamáék? Nem… Keresztanyu? A-a… Megvan! Zoé! Úgyis jönne jövő
héten… Zoé amúgy is a közelben lakik… itt lakik a német határnál. Csak három
óra, és ideér, ő az unokatesóm. Imádom! Olyan idős, mint Kay. Egy kicsit
idősebb. Azt hiszem, hogy pont 3 hónappal… Tiszta divat-mániás. Kay-el mindig
elválaszthatatlanok voltak… szerintem azért lakik ilyen közel. Zoé-nak van egy
körülbelül velem egyidős öccse. Adam is 15 éves. Ő januárban lett 15. Én vele
vagyok elválaszthatatlan. Ő is jöhetne. Majd megkérdezem Zoé-t. Régebben
mindenki azt hitte, hogy Adam a barátom… mármint a fiúm. Csak azok tudták, hogy
nem, akik nagyon közel álltak/állnak hozzám. Mindig megbámulják a szemei miatt.
Nem tudom, hogy miért bámulják… mondjuk nagyon különös szempár tulajdonosa…
Ding-dong.
Ennyit
Adam-ról.
- Gyere
be!
- Szia!-
mondta Riley, s átölelt.- Jól vagy?
- Igen.
Ne aggódj miattam. Talpraesett vagyok, és strapabíró.
- Tudom,
csak nagyon megijesztettél.
- Nem
foglak többször.
- Rendben.-mondta,
és adott egy puszit a homlokomra.- Miben segíthetek?
- Ezt
a bőröndöt kellene berakni a kocsiba.
- Rendben.
- Lesz
még kettő.
- Van
hely.
- Oké.
Akkor pakolok tovább.
- Rendben.-mondta,
majd elindult a bőrönddel.
Most már apa
cucca van soron. Nadrág, ing, cipő, öv, zokni… borotva, borotvahab… mindent
elraktam? Igen. Útlevél, személyi. Kész is. Riley segített becsomagolni, majd
ezt is kivitte. Most az én táskám következett. Ezzel végeztem a leggyorsabban,
mert tudtam, hogy mi kell. Útlevelet is beraktam, természetesen, majd
elindultunk. Bezártam az ajtót, és a riasztót is bekapcsoltam. Majd végre
otthagytuk a lakást.
Mikor
odaértünk a kórházhoz, fölhívtam aput.
- Szia,
apu. Gyere ki a kórház elé, itt vagyok.
- Oké.
Egy perccel később
kinn is volt. Odamentünk hozzá, és odaadtuk neki a bőröndöket. Anyut itt
tartják.-mesélte apu.
- Oké,
akkor hívom Zoé-t.
- Minek?
- Itt
lesz anyával…
- Okos.
Te hol leszel?
- Franciaországban.
- Hogy
hogy?
- Apu.
Te nem beszélsz franciául, nem értenéd meg őket. Lásd be, hogy jól jönnék, és
egyedül amúgy sem mehetsz. Anyu sem örülne neki.
- Igazad
van, de akkor is. Nem lenne jó itthon hagyni.
- Apu.
Mást nem tehetünk, ez az egyetlen normális megoldás.
- Rendben,
de te mondod el anyádnak.
- Oké.
-mondtam, majd tárcsáztam is Zoé-t.
- Igen?
- Szia,
Zoé. Én vagyok, Em. el tudsz ma jönni hozzánk? Kay-el történt egy baleset, és
anya is rosszul lett, apával elmennénk Franciaországba Kay-hez, viszont így
senki nem maradna itthon anyuval.
- Uhh.
Persze, hogy megyek. Adam is jöhet? Anyuék elutaztak, nekem kell rá vigyáznom…
- Persze.
Épp meg akartalak kérni… Hiányoztok már nagyon.
- Oké.
Akkor indulunk máris, csak összepakolunk.
- Köszi.
Szia. Puszi. Add át mindenkinek.
- Szia.
Puszi nektek is. 4 óra múlva találkozunk.
- Rendben.
Szia.-mondtam, majd leraktam a telefont.- Apu. Négy óra, és itt lesz. Vagyis
lesznek. Adam is jön.
- Tökéletes.
Akkor megvárjuk őket, és megyünk.
Aztán bevittük
a ruhákat anyunak, és ott maradunk három órán keresztül. Az utolsó órában
elbúcsúztunk tőle, majd hazamentünk. Rá fél órával Zoé-ék is megérkeztek, örömtáncot
jártunk, viszont szomorúak is voltunk, amiért el kell mennünk. De mi mást
tehetnénk, elindultunk Franciaországba. Apa már nagyon ideges volt, amikor
odaértünk. Kiderült, hogy nem kell Kay TAJ kártyája, pedig direkt elraktam… nem
baj. Már kivitték a műtőből, de mivel el kellett altatni, ezért aludt. Azért
kellett megműteni, mert eltört az egyik bordája, és egy szilánk elmozdult, és
így életveszélyben volt. Most már minden rendben. Papírokat kellett kitölteni,
amit nekem kellett lefordítanom. Végül mindennel készen lettünk, és kibéreltünk
egy szobát egy hotelban, így itt tudunk maradni. A következő napon is
bementünk, de most már Kay is ébredezett. Majd teljesen fölébredt, és szinte
ordított a fájdalomtól. Nagyon rossz volt nézni. Könnyezett a szeme, mert rajta
kellett feküdnie a hátán, és így természetesen a bordáját is nyomja, és neki
most még jobban fájt, mert levegőt sem tudott venni rendesen. A csontdarab,
amit tegnap kiszedtek belőle a tüdejénél volt, és ki is lyukaszthatta volna
azt, ha nem veszik észre ilyen hamar… Most már jobban volt. Kinyitotta a
szemét, és rám fókuszált.
- Szia.
–mondta.
- Szia,
Kay. Végre fölébredtél.
- Bocsi,
de hol vagyok?
- Franciaországban.
- Mi
történt?
- Nem
tudom. Megsérültél. Eltört a bordád, és meg kellett műteni.
- Jajj…
érzem.-mondta nyögve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése