Tizenharmadik fejezet- Az út, megérkezés a hotelba

13. Az út, megérkezés a hotelba

Este tehát hamar elmentünk aludni. Reggel korán keltünk, aminek az eredménye: Szuszi teljesen kikészült, mivel nem értette, hogy miért kelünk föl olyan hamar. Még ő is akart aludni egy kicsit, de fölkeltettem, és elmentünk sétálni. Matt addig otthon maradt, és csinált szendvicseket az útra, mi pedig sétáltunk. Mikor már egy fél órája sétáltunk, és Szuszi láthatólag mindent elvégzett, ami szükséges volt, elindultunk haza. Mikor hazaértünk, beültettem a hátsó ülésre, mint egy kisgyereket, és rögtön el is aludt. Én beültem az anyósülésre, Matt pedig a kormányhoz ült.

-         Indulhatunk?- kérdezte szerelmem.

-         Igen.- válaszoltam.

És elindultunk. Persze előtte mindent leellenőriztünk: el vannak-e zárva a csapok, le vannak-e kapcsolva a villanyok, ki vannak-e húzva a tv-k, ugyanis kettő tv-nk van, mert Em nem olyan régen áthozatta anyáéktól az ő tv-jét, így van egy a nappaliban, és egy az ő szobájában. Nem is kell több. Az úton Matt-tal beszélgettünk egy kicsit, de mivel ő a vezetésre koncentrált, -autópályán mentünk, 160 km/h-val- ezért figyelnie kellett. Én pedig a térképet néztem. Igaz nem kellett volna, mert van GPS-ünk, de azért biztos, ami biztos alapon néha megnéztem a térképet. A körülbelül 3 órás úton végig be volt kapcsolva a rádió. Néha együtt énekeltük a dalt az énekessel, néha meg lefikáztuk, hogy milyen béna zene… Szuszi jó kutya révén végigaludta az utat. Júj… már nagyon kíváncsi vagyok a hotelra, vagyis ez egy szálloda, de mindegy. Ugyan az, csak a szálloda egy kicsit színvonalasabb… legalábbis számomra. Úgy gondolom, hogy a városban venni kéne valami csecse-becsét a többieknek, esetleg kulcstartó, naptár gyönyörű képekkel, vagy hűtőmégnes… (gyűjtjük őket… van már vagy 50… mindenhonnan hoztunk, ahol jártunk: Magyarország, Szlovákia, Ausztria, Amerikából hoztuk a legtöbbet, mert ott nagyon sok helyen voltunk… Texas, Washington, New York, stb, stb… had ne kelljen sorolnom…) Vagy ezekhez hasonló dolgokat. Nem hinném, hogy nagyon sokat költenék itt, de szeretnék venni egy Francia sapkát (eredetit…). Nem tudnék ellenállni neki, és nem is szeretnék; sőt, mi több, nem is fogok! -nevettem el magam, mire Matt kérdőn nézett rám, én csak megráztam a fejem, hogy nincs semmi, majd tovább folytattam az ábrándozást… most éppen azon gondolkoztam, hogy anyáék minek örülnének a legjobban. De nem tudtam befejezni, mert Matt szólt, hogy megérkeztünk… Ilyen sokat gondolkoztam volna? Nem is vettem észre… az út felénél sem jártunk, amikor elkalandoztam…

-         Sajnálom, csak azon gondolkoztam, hogy anyáéknak mit fogok venni, és…- magyarázkodtam, de megrázta a fejét, majd szólni akart, de tudtam, hogy mit fog mondani… Semmi baj…

-         Semmi baj, szívem.- mondta. Nem megmondtam? Ismerem már… és sok mindent észrevettem…

-         Biztos?- kérdeztem, és belenéztem gyönyörű égszínkék szemeibe. Mint mindig most is megbabonázott, és csak álltam ott gyönyörű szemeibe nézve, és levegőt venni is elfelejtettem.

-         Biztos.- mondta egy kicsit megkésve.

Ha valaki látott volna minket, biztos azt hiszi, hogy nem vagyunk normálisak, de kit érdekel? Engem biztos nem. Ez a hét amúgy is csak rólunk szól… Matt-ról, és rólam. Senki másról. Esetleg még Szusziról… mondhatni egy eléggé megkésett Valentin napi ajándék magunknak. Most senki sem zavarhat. Oops… ezt egy kicsit elhamarkodottan gondoltam, mert megcsörrent a telefonom.

-         Hallo?

-         Szia, Kay.- mondta apa.- Minden rendben? Megérkeztetek már? Vagy még nem? Minden rendben? Vagy ezt már kérdeztem?-hadarta. Látszik, hogy anya súgja a fülébe a kérdéseket. Csak ő szokott ennyire bepörögni.

-         Szia, apa. Mondd meg anyának, hogy ne aggódon. Minden rendben, és már megérkeztünk. Aranyos vagy, hogy fölhívtál.-mondtam vigyorogva.- Veletek minden rendben?- kérdeztem, de végig Matt-ot figyeltem, ahogy Szuszira ráadja a pórázt, és kivette a csomagokat a csomagtartóból. Mikor mindezzel végzett, odabújtam hozzá.

-         Igen itt is minden rendben. Em veled akar beszélni.

-         Oké. Szia. Puszi.

-         Szia, Kay! – kiáltotta hugi a vonal végéről.

-         Szia, hugi. – mondtam én is ugyanakkora lelkesedéssel.

-         Mizujs? - kérdezte.

Hajjaj. Valami fontosat akar kérdezni, vagy mondani, éreztem a hangján.

-         Na, gyorsan mondd, hogy mit szeretnél, hugi, mert nem nagyon érünk rá…

-         Honnan gondolod, hogy valamit mondani akarok?

-         Ismerlek… mi lenne az?

-         Hát… tudod, hogy mit adott Riley ajándékba, és mivel nem mondtam el anyáéknak,hogy járunk, ezért azt sem akarom elmondani, mert akkor nem engednének el. Mit csináljak?

-         Nem is tudom… okos vagy…- mondtam neki nevetve.

-         Na Kay…

-         Kérd meg Ang-et, hogy falazzon…

-         ú… ez jó ötlet… és most ott is aludhatnék…

-         Mi?

-         Semmi.

-         Oké… majd máskor megbeszéljük… most lerakom. Puszilom anyát. Szia.-mondtam, és leraktam a telefont.- készen vagyok.-mondtam Matt-nek.- Mehetünk.

-         Oké. – mondta.

Mikor bementünk, gyorsan körülnéztem. Nem találtam benne semmi rosszat. Sőt… nagyon szép volt. A falak gyönyörű mintákkal voltak díszítve, és valahogy mégis olyan modern volt. Régies, de modern… az előtérben, avagy a hallban székek, fotelek, kanapék voltak, és nagyon sok vendég járkált itt. Voltak, akik leültek, és úgy beszélgettek. A többségnek kutyája, vagy macskája volt, de voltak olyan emberek is, akiknek a vállán papagáj csücsült. Volt olyan, aki vadászgörénnyel mászkált, és sok más furcsasággal találkoztunk… odamentünk a pulthoz, és „bejelentkeztünk”.

-         Bonjour. – mondta a portás.

-         Jó napot. Mondtuk egyszerre Matt-tal.

-         Miben segíthetek? – kérdezte immár angolul.

-         Foglaltattunk egy szobát.- mondta Matt.

-         Milyen névre?

-         Kayra Brown. –mondtam most én.

-         Elkérhetném a személyiét?

-         Igen. Máris adom.-mondtam, s már nyújtottam is a kártyát.

-         Köszönöm. Egy kutyának, és két személynek?

-         Igen.-mondta Matt.

-         Önöké az 1-es szoba.- mondta és átadta a kulcsot.

-         Köszönjük. –mondtuk egyszerre.

Majd elindultunk a szobánkba, mikor kinyitottuk, akkor nagyon ledöbbentem. Volt egy szoba külön állatoknak. Szerintem nem fogjuk használni, mert Szuszi megszokta, hogy mindig Em-mel egy szobában alszik. A nap hátralévő részében nem csináltunk semmit, azon kívül, hogy kipakoltuk a cuccainkat. Szuszinak is megcsináltuk a helyét. Mikor megéheztünk, elmentünk ebédelni, utána elvittük Szuszi-t sétálni. Majd folytattuk a pakolást. Miután kipakoltunk már vacsoraidő volt, de mivel én nem voltam éhes, ezért Matt sem ment el. Azt mondta, hogy jó a szendvics, és úgyis meg kellene enni. Aztán elmentünk aludni, de valahogy egyikőnk sem volt álmos.