Ötödik fejezet- Döbbenet

5. Fejezet- Döbbenet

Pár hét múlva, a megszokott rutinhoz híven reggel korán kellett kelni, de engem nem zavar. Én keltem föl legelőször, és elmentem tusolni, fölöltöztem, majd megmostam a fogam. Mikor már végeztem mindennel, bekukucskáltam Matthoz, aki még mindig olyan édesen aludt, mint mikor elmentem. Mindezek után átmentem Em-hez, aki szintén aludt. Gyorsan csináltam reggelit, majd elmentem fölébreszteni szerelmem.

- Matt. Ébresztő. Reggel van. Csináltam reggelit, ott van az ebédlőben, az asztalon. Megyek ébreszteni Em-et.

- Oké, de gyere majd vissza… - mondta álmosan.

- Oké.- mondtam, aztán megpusziltam, és mentem Em-hez.

- Em kelj föl. Ugye nem akarsz elkésni?- erre a mondatra kipattantak a szemei. 

- Elkésni?! Eddig aludtam?- kérdezte ijedten.

- Még nem vagy késésben, de ha tovább alszol, akkor leszel. Még van fél órád indulásig.- mondtam, és már mentem is ki a szobából.

- Itt is vagyok.- mondtam Mattnek, aki az ágyon ült, hátát nekitámasztva a falnak.

- Rendben.- mondta.- Én már megmosakodtam, és mindennel készen vagyok. Gyere ide.- kérte, majd kitárta a karjait, Én szó nélkül odamentem, és ott ültünk addig, amíg Em nem szólt.

- Kay, Matt! Gyertek, reggelizzünk meg, és utána mennünk kellene, mert elkésünk. – mondta gyorsan, és idegesen.

- Akkor menjünk. – mondtam, és szomorúan fölkeltem szerelmem öléből.

A reggelizéssel gyorsan megvoltunk, és utána már indultunk is. Mikor leparkoltunk, Em már szaladt is a barátaihoz. Éppen volt még 10 percünk, hogy beérjünk a suliba. Persze én már idegeskedtem, mert sosem késtem még. És nem is akartam elkezdeni.

- Nem baj, ha késünk? Még soha nem késtünk el, és a tanár sem olyan gonosz, ugye?

- Ne aggódj. Nem fogunk elkésni. –mondta Matt.

- Imádlak.- mondtam neki boldogan, ahogy beléptünk a terembe, és csöngettek.

- Én is. Még jó, hogy az első kettő óránk együtt van.

- Ja… - mondtam, majd leültünk a helyünkre, ami a változatosság kedvéért egymás mellett volt. Egy perc múlva a tanár is benn volt, és elkezdte az órát. Nagyon unalmas volt. Nem szeretem a matekot, de túléltem. Aztán biosz következett. Az a kedvenc órám, de nem vettünk semmi újat, mert ismételnünk kellett a lehetséges holnapi dolgozatra. 

- Te tudod az anyagot? – kérdezte Grayson.

- Persze. –válaszoltam.

- De jó neked. Szerintem Adának az agyára megyek ezzel a sok “biosz tanulással”, mert állandóan tanulnom kell, de így sem értem…

- Figyelj csak, elmagyarázom… -mondtam Grayson-nak.

- Oké.

- Srácok, halkabban. A tanár nagyon figyel minket.- mondta Matt.

- Oké. Köszi, hogy szóltál. És akkor…- kezdtem a magyarázást, de mondat közben Matt megbökött. Halkabban beszéltem, de még egyszer megbökött. Kérdőn néztem rá, de ő csak a tanár felé intett a fejével, aki a padunk előtt állt.- Ó… Elismételné a kérdést, kérem?

- Persze… Mi van akkor, hogyha… - és ekkor megmentett a csengő. 

- Elnézést. Mennünk kell. 

- Nem ússza meg Brown kisasszony! Holnapra kérem a választ!- mondta, és már kint is voltunk a teremből. 

- Uhh ezt megúsztam… Grayson! Ebédnél elmagyarázom, de most mennem kell. Sziasztok.- mondtam, majd adtam egy puszit Matt-nak.

- Kay. Em velünk eszik?

- Nem hiszem. Mennem kell.- mondtam, és rohantam a következő órára. Erről egy kicsit elkéstem, de a tanár nem volt benn, így gyorsan leültem a helyemre. A nap további része gyorsan telt. Ebédnél Graysonnak elmagyaráztam a bioszt, és megértette végre. Em nem ebédelt velünk, de írt egy SMS-t, amiben szólt, hogy nem fog, mert a barátaival ebédel. Este, mikor hazaértünk, Em elmesélte, hogy mindenki összekeveri velem… Nem nehéz összekeverni minket. De azért egy kicsit bűntudatom lett. Miután megettük a vacsit, Em már jobban volt, mert elhívták egy buliba, ami szombaton lesz. Aztán a következő kettő nap gyorsan eltelt, majd csütörtökön délután Em későn jött haza, de nem aggódtam, mert mondta, hogy az egyik barátnőjéhez átmegy. Aztán hallottam, hogy nyílik az ajtó.

- Szia, Em.- mondtam neki.

- Sziasztok.

- Szia… -mondta Matt döbbenten. Ránéztem, mert nem értettem, hogy mi a baj. De ő csak Em-et bámulta. Mi a baj? Kérdeztem magamban, majd ránéztem Em-re.

- Úristen! Em! Mit csináltál?- kérdeztem döbbenten, és odarohantam hozzá.