Hatodik fejezet- Vöröske

6. Fejezet- Vöröske

- Úristen! – mondtam megint, majd megfogtam egy, vörös tincset a hajából.- Miért…?

- Mert mindenki összekevert veled.- mondta.- Nézd…- mutatta fekete körmeit, és még egy lyukat a fülén. Így most a jobb fülében kettő, a balban meg egy fülbevaló volt.- Holnap megyek és csináltatok egy piercinget ide.- mutatott az ajkára.

- Ne! Ennyire ne vadulj el. Nem baj, hogy befestetted a hajad; már így sem fognak minket összekeverni.- mondtam döbbenten. Piercing?!

- Ok, de csak azért, mert azt nem akartam annyira…

- Em. Anyáék mit fognak szólni?

- Majd megszokják.

- Holnap jönnek. Nincs valaki, akihez elmehetnél?

- Nem. Nem akarok elmenni. Kíváncsi vagyok rájuk.- mondta flegmán.

- Hát én nem. Biztos, hogy balhézni fognak.

- Nem baj.- mondta határozottan, majd bement a szobámba.

- Em. Várj. Beszéljük meg.- mondtam, és elindultam a szobám felé.- Bocsáss meg, szívem, de ezt meg kell beszélnünk.- mondtam szerelmemnek.

- Semmi baj. Menj csak.- mondta, és adott egy csókot.- Sok szerencsét.

- Szükségem lesz rá? – kérdeztem kacéran. 

- Nem feltétlenül.- mondta, és adott egy szenvedélyesebb csókot.

- Most már tényleg mennem kell.- mondtam szomorúan, és folytattam utamat a szobámba. Kopogtam, de Em nem válaszolt.  Még egyszer kopogtam.- Em. Tudom, hogy benn vagy. Légyszi, beszéljük meg.

- Nem akarom, hogy ugyan azt elmondd, amit anya fog. 

- A tesód vagyok nem az anyád.- mondtam, és láthatóan erre ő is rájött, mert kinyitotta az ajtót.

- Gyere be.- mondta megadóan.

- Tudod, hogy anya nem fog kopogni, csak beront, és el kezd dumálni…

- Tudom… és azt is, amit mondani fog.- mondta unottan.

- Miért? Miket csináltál, míg én nem voltam otthon?- megdöbbentem, hogy egy fél év alatt ennyire elvadult volna a kishúgom…?

- Háát… Sok mindent, de ilyet még nem.- mutatott vörös hajára.

- Gondoltam. Majd megpróbálom megenyhíteni anyát. Oké?- ajánlottam föl.

- Rendben. Szükségem lesz rá.

- Most meg tanulj. És büntetésképpen te pakolsz föl, le, és te mosogatsz el is. De csak ma.

- Rendben. Azt még kibírom…- mondta mosolyogva.

- Reméltem is. Nem akarlak halálra dolgoztatni.

- Annak örülök.

- Gyere ide hugi!- majd megöleltem, és adtam a homlokára egy puszit.- Rád nem lehet haragudni, de rám igen.

- Miért?- kérdezte, és elkerekedett a szeme.

- Mert nem mehetsz el a szombati bulira.

- Csak ezek miatt?- kérdezte döbbenten.

- Igen. De inkább örülj, hogy csak ennyi, mert anya legalább egy hónap szobafogságra ítélt volna.

- Oké, tudom. Te engedékenyebb vagy, mint ő.

- Persze, mert én a testvéred vagyok, nem az anyukád.

- Lehet.

- Na, menj, és csináld meg a házid, és ilyenek.

- Oké.  

Aztán este hét körül megvacsiztunk, majd néztünk tv-t, és mentünk aludni. Péntek reggel minden ugyanúgy volt, mint akármelyik másik napon, csak most egy kicsit ideges voltam, mert nem tudtam, hogy mit fognak szólni anyáék… Mondjuk, csak anyától félek.

Aztán mikor vége lett a sulinak, még mindig nem tudtam, hogy mit fogok mondani anyának, de majd akkor eszembe fog jutni, ha kell. Olyan öt óra körül megcsörrent a telefonom.

- Igen?

- Szia Kayra! – mondta anya. – Fél óra múlva ott leszünk.

- Rendben. – mondtam már az üres vonalnak, mert addigra már lerakta.- Húú… ez gyors volt.- mondtam, majd odabújtam Matt-hoz, aki nyugtatás gyanánt dörzsölgette a hátamat.

- Mi a baj?- Kérdezte Em Mattől.- Sír?

- Nem. Nem sírok, csak ideges vagyok.

- Miért? – kérdezte ijedten.

- Mert tíz percen belül itt lesznek anyáék.

- Jajj ne. Gyorsan elpakolok a szobámban.

- Siess. Mindjárt itt lesznek.- sürgettem. Pár perc múlvamár meg is érkeztek, mert csengettek. – Nyitom! Sziaszok.- mondtam, mikor kinyitottam az ajtót.- Gyorsak voltatok. 

- Igen, mert már itt akartam lenni, hogy megint együtt legyen a család. Hol vannak a többiek?- kérdezte anya.

- Háát… Em a szobájában van, Matt pedig…

- Itt vagyok. –fejezte be a mondatot helyettem.- Sziasztok.

- Szia. Emily!! Gyere ide, megjöttünk.

- Megyek már. –mondta Em, és már lehetett látni a vörös haját. Anya reakciói érdekesek voltak. Először csak nézett, mintha nem hinne a szemének, aztán elvörösödött. Lehetséges, hogy azért, mert mérges volt. Másra ugyanis nem tudtam következtetni.

- Anya nyugi. Nem történt tragédia.

- Még hogy nem?!- csak ennyit tudott mondani.

- Megkérdezte, hogy befestheti-e, és én megengedtem neki.- mondtam, mire mindenki ledöbbent.

- Te? Nem kellett volna megkérdezni?

- Nem gondoltam, hogy ennyire nagy baj lesz. Csak azért engedtem meg neki, mert mindenki összekeverte velem. És ez zavarta. Így legalább Matt sem fog összekeverni minket.- ez a mondat megtörte a jeget, mert mindenki elnevette magát. 

- Hát nem örülök ennek, de már nem tudok semmit sem csinálni ellene.

- Pontosan.

- És nem is akarok rátok haragudni… De legközelebb figyelmeztessetek. - mondta, majd átölelt minket.

- Nagy ölelés!!- mondtuk mind, és apa is beszállt az ölelkezésbe, csak Matt nem.

- Matt. –mondta anya.- A nagy ölelésbe mindenki beletartozik a családból.- mondta, és én örültem neki, hogy anya úgy gondolja, hogy  velem együtt Matt is a család tagja.

- Nagy ölelés még egyszer?- kérdeztem.

- Rendben!- mondták mind, és most már mindenki benne volt a nagy ölelésben. Láttam, hogy Matt is örül.

- Na, játszunk valamit?- kérdezte anya.

- Rendben. Em gyere, válasszunk ki néhány játékot. 

- Oks… - mondta, és mikor beértünk a szobába, akkor beszélgettünk egy kicsit.

- Nem is volt olyan vészes.- mondtam.

- Köszi, hogy nem az igazat mondtad.

- Nincs mit. Mire jók a tesók?!- nevettem el magam. 

- Erre biztos. – mondta, majd az egész estét végigjátszottuk, és végigbeszélgettük a családommal, ami most már egy fővel bővült.

Halihó!

Ezt a fejezetet Borostyánnak ajánlom, köszönöm, hogy kommentelsz, örülök, hogy olvasod a történetet, remélem, hogy ez a fejezet is tetszeni fog. :))

Puszi, 

Yvi (: